skip to Main Content
info@minoritykids.sk
A Következő Generációért Dolgozunk A Mostanival

A következő generációért dolgozunk a mostanival

Október 25-én, pénteken, a NewEDU PT meghívására, a tallósi alapiskolában és a Dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban tartott előadást L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője.

A pedagógusoknak tartott előadáson, Tallóson, a hármas fókuszú vizuális nevelést mutatta be, amely akár valamennyi tantárgy kiegészítője lehet. Ez a fajta vizuális nevelés a gyerekközpontúságon alapul, és az ismeretátadáson és készségfejlesztésen túl, a hátránykompenzációt és a szociális kompetenciák fejlesztésését is megcélozza. A módszer sikerét bizonyítja, hogy több országban sikeresen alkalmazzák, kiváló eredményekkel. Pár éve elkezdték az állami általános iskolák módszertanába is beemelni. Egy most zajló program keretében – a Képzőművészeti Egyetemmel közösen – két éven keresztül azon dolgoznak a tanítókkal, hogy ezt a közoktatás keretei között is alkalmazzák.

Az előadó gyerekközpontú pedagógiai attitűdje, a holisztikus szemléletmódja az egész előadását valódi tartalommal töltötte meg, és az egész képzés esszenciáját pontosan ez adta meg. Az előadás a vizuális nevelés kereteit messze túllépte, és egyfajta pedagógiai programot is megfogalmazott benne, amellyel a legtöbb gyerek bevonható a tanulási folyamatba. Egy alternatív pedagógiai modellként is értelmezhető, amelyre a mai iskoláknak égető szükségük van. Az előadást egy közös alkotómunka követte, melyben a tanítók, tanárok is megtapasztalhatták az alkotás örömét.

L. Ritók Nóra előadás közben.

Dunaszerdahelyen, a Sárga Kastélyban, a generációs szegénységről, a roma integráció összetettségéről, az Igazgyöngy Alapítvány munkájáról, a megoldáskeresésről beszélt a közel ötven érdeklődőnek. A sikeres projektek, eredmények mögött rengeteg munka, kihívás, megoldandó problémák, és egy jó csapat áll Nóra mögött. Az egészet pedig egy nagy keretbe foglalja a szeretet.


L. Ritók Nóra az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének címzetes egyetemi docense, az Igazgyöngy Alapítvány létrehozója, nemzetközi szinten elismert szakember, számos tankönyv, módszertani könyv, cikk szerzője, a Nyomor széle blog írója, a Láthatatlan Magyarország c. könyv szerzője, grafikusművész. Munkáját rengeteg díjjal, kitüntetéssel értékelték. 2016-ban Az év szociális szakembere, 2018-ban a Prima Primissima közönségdíjat vehette át.

Back To Top