Warning: A non-numeric value encountered in /nfsmnt/hosting2_1/d/9/d9fc26de-32ab-41ff-a8f2-202ea3d1c327/minoritykids.sk/web/wp-content/themes/Divi/functions.php on line 5763

Bemutatjuk Evelyn Negliát (Csémy Evelynnek ismerik őt itthon), akivel a nyár során Somorján találkoztam, illetve találkoztunk négyesben, kisfiaink társágában. Így a körülmények azt engedték meg – két szoptatás és három pelenkázás közt –, hogy megegyeztünk, elhozzuk a világot a somorjai anyukáknak. Evelyn ugyanis nemcsak a féléves Stefano anyukája, hanem egy olyan külföldön élő nő, aki többszörösen is megéli a kisebbségi létet. A vele készült interjúval az a szándékunk, hogy a kisebbségi lét még árnyaltabb formáját mutassuk be, mivel Evelyn férje Olaszországból származó tősgyökeres szicíliai. Kicsit hasonlóan, mint ahogy mi szlovákiai magyarok vagyunk. Ez a két szülő nevel most a világ teljesen másik pontján, Azerbajdzsánban, egy igazi Minority Kidset.

1.  Kezdjük a legelején. Nem túlzunk, ha az mondjuk sok helyen jártál és éltél már. Hogy jött a sok utazás, hiszen szakmádat tekintve jogász vagy.

Másodéves egyetemistaként nagyon kezdett zavarni, hogy nem tudok angolul. Általános iskolás koromban még sokkal többen, köztük én is, a német nyelvet választottuk azzal az érvvel, hogy közel van Ausztria, a német fontosabb. Az angolom gyenge volt, ezért úgy döntöttem, hogy megszakítom tanulmányaimat, és elmentem Londonba angolul tanulni, ahol mellesleg biztonsági őrként dolgoztam. Talán ott íródott meg a „nemzetközi sorsom”. Miután megtanultam angolul, a nyarakat az egyetemi évek alatt az USA-ban töltöttem, ahol egy öt évig tartó párkapcsolat is szövődött. Amikor ez a párkapcsolat véget ért, biztos voltam benne, hogy a jövőben helyi (lehetőleg szlovákiai magyar) barátot, illetve férjet szeretnék. Ez a döntés elméleti síkon maradt, mivel az élet úgy hozta, hogy megismertem jelenlegi férjemet, gyermekem apját. Pozsonyban ismerkedtünk meg, nem mentem érte külföldre :-)). A férjem nem csak olasz, de szicíliai is. Az már legalább Európa – mondogatta anyukám az amerikai tapasztalat után.

2.  Mi foglalkoztatja a nőket Azerbajdzsánban?

Nem lesz teljesen objektív a megítélésem, mivel nem nagyon vagyok kapcsolatban a helyi nőkkel (nyelvi és egyéb akadályok miatt), de abból, amit látok-hallok, azt mondanám, a fiatal lányokat leginkább a selfizés foglalkoztatja. Nem lát mást az ember a parkban, tóparton, tengerparti sétányon, mint pózolást és selfizést, de megállás nélkül, mintha a lét célja az lenne, hogy jó képet készítsenek magukról. Az idősebb lányokat pedig a férjhez menés és gyermekszülés, lehetőleg fiúgyermek világra hozása érdekli. A kisfiunk Bakuban született, úgyhogy a nyelvi akadályok ellenére is ezt-azt megtudtam az itteni helyzetről. Itt még mindig „divatban van”, hogy a nők abortuszra mennek, ha lánygyermeket várnak. Túlnyomó részük császárral szül, és nem is próbálkozik a szoptatással, szerintem a férjeiknek akarnak megfelelni minden téren. Ami még nagyon érdekes volt számomra, ahogy a nők távoznak a kórházból szülés után. Tűsarkúban, nagyon erős sminkben, agyon tupírozott-lakkozott hajjal és óriási fülbevalókkal, az ajtóban videokamera (de nem olyan kézi, hanem az a nagy TV-s), kint pedig két méteres plüssmacival feldíszített autó várja őket. Szóval az egész egy nagy színház, miközben el tudjuk képzelni, hogy hogyan érzi magát a nő két nappal a császár után. Még a férjhez menéshez visszatérve, egyszer egy 26 éves lánytól kérdeztem, hogy hogyan ismerkednek, járnak-e discoba, „ne adj’ isten” interneten ismerkednek-e, az ő válasza az volt, hogy „á dehogy, mi nem olyan kultúra vagyunk, abban reménykedünk, hogy a szomszédgyerek jógyerek…”.

3. Pozitív impulzusokat kaptál a közösségtől a „nomád” (pozitív értelemben) életmódodat illetően?

Szerintem az életem kívülről sokkal nomádabbnak tűnik, mint amilyen valójában. Belülről minden annyira természetes és magától értetődő. A férjemnek jelenleg (két, három vagy négy évig) Azerbajdzsánban van egy projektje. Az esküvőnk után, ami Szicíliában volt, mindenki felült a maga gépére, én Pozsonyba, ő pedig Bakuba utazott. Mielőtt anyasági szabadságra menten, nem volt kérdés, hogy én Pozsonyban, férjem pedig Bakuban él, egyikünk sem akarta feladni a munkáját, ez igazából szóba sem jött. Viszont szülni már Bakuban akartam, hogy a legelejétől legyen együtt a család. Otthon nagyon sokan furcsán néztek rám, hogy micsoda ötlet Bakuban szülni, és nem lesz-e rossz ott anyaságin lenni. Nekem erre az volt a válaszom, hogy a szülés nem egy komplikált szívműtét, amit legjobb Svájcban elvégeztetni. A friss anyukának az anyaság pedig teljesen új tapasztalat bárhol a világon, hiszen nem volt összehasonlítási alapom. Szerintem teljesen magától érthető, hogy, ha a férjem itt dolgozik, akkor én az anyasági szabadság ideje alatt mellette vagyok. Itt a helyem, jelenleg Bakuban, jövőre lehetséges, hogy Malajziában, én készen állok akár arra is.

4. Hogy él egy expat család, hogy él egy örök világlátó és vándorló?

Nagyon jól. Bakuban nagyon erős az expat community, itt nem vagyunk furcsák. Ahol lakunk, az a rész tele van nemzetközi családokkal – mindenféle kombinációban (olasz, ír, finn, fülöpszigeteki, lengyel), ha a közvetlen szomszédokat veszem. Tegnapelőtt a liftben belebotlottam egy magyar nőbe, akinek a kislánya egy hónappal idősebb a fiamtól. Szóval van itt minden, legtöbben egy-két-három évet töltenek itt, mintha Erasmus diákcsereprogramon lennének családostul. Egymásnak (el)adogatjuk a babaholmikat, rollert, edényeket, de el nem fogyasztott bort-kávét, fűszereket, stb. is, amikor valaki haza, vagy más helyre költözik. Pont a napokban (júliusban) örököltünk meg egy karácsonyfát. Olyan is előfordult, hogy egy szomszéd-haver lakását kértük kölcsön, amikor ő haza ment karácsonyra, nekünk meg kellett a többlet hely a rokonoknak.

5.  Milyen nyelven szóltok gyermeketekhez? Mik a terveid ezen a téren?

Én magyarul, a férjem pedig olaszul (néha a szicíliai olaszt használva), ez egy percig sem volt kérdés. Szeretném, ha a kisfiam két éves kora után, napi pár órára járna óvodába a közösség miatt. Ha akkor még Bakuban leszünk, orosz vagy angol óvodából tudunk majd választani. Miután visszatérünk Pozsonyba, ott szlovák oviba fog járni, aztán magyar iskolába. Nagyjából így tervezzük, meglátjuk milyen lehetőségeink lesznek a jövőben.

stefano

6. Hol érzed magad otthon?

Bárhol, ahol mi hárman (egyelőre hárman, a tervek szerint majd négyen) együtt vagyunk. Ha rajtam múlna, én félévenként is váltogatnám az országokat, kontinenseket, amíg anyasági szabadságon vagyok, tárt karokkal várom a változásokat, aztán a végállomás Pozsony lesz.

7. Melyek a legalapvetőbb kulturális különbségek?

Nagyon érezhető az önállótlanság, a szovjet múlt, mindent elfogadnak úgy, ahogy van, azt mondják, hogy a demokrácia itt van, pedig dehogy! Áprilisban voltak a köztársasági elnökválasztások, sehol nem láttam billboardokat, nem is tudni, hogy ki indult a választásokon, csak mindenhol ki volt plakátozva a választások dátuma, ennyi. Persze az eddigi elnök nyert 95 százalékkal. Akit én kérdeztem, senki sem volt választani, feleslegesnek tartják. Sokan tudják, hogy az eredmények meg vannak hamisítva, még sincs szinte semmiféle ellenkezés. Nagyon nagy itt a rend, minden sarkon valami egyenruhás fazon (rendőr vagy katona) őrzi a rendet, ami nyomasztónak is hathat, én viszont külföldiként biztonságban érzem így magam. Itt még nem láttam senkit részegen hangoskodni, utcai verekedésről nem is beszélve. Nagyon elterjedt itt az ún. family restaurant, ahol nem szolgálnak fel alkoholt, nehogy baj legyen.

8. Kedvenc országok es újonnan tervezett úti célotok van?

Tervezett úti célunk csak a kirándulást illetően van. Különben a férjem munkaajánlataitól függ, hova megyünk. Most úgy néz ki, hogy az egész anyasági szabadság alatt Bakuban leszünk, de ez szinte bármikor megváltozhat, ha a férjem elfogad egy másik állásajánlatot.

9. Milyen tapasztalatod van magyar, vagy más kisebbségben élő szülőkkel, anyukákkal ill. gyerekekkel? Hogy élnek, mi foglalkoztatja őket?

Én mindig is plusznak éltem meg, hogy szlovákiai magyar vagyok, engem nem vertek meg az utcán, nem gúnyoltak ki az egyetemen, a buszban sem szóltak rám, pedig harsogtunk nagyokat magyarul. A jövőt Pozsonyban tervezzük, a férjem olasz, mégsem volt kérdés, hogy én magyarul nevelem a fiam, de nem azért mert „mellveregető” magyar vagyok, hanem mert ez a természetes. Napi szinten négy nyelvet használok (magyar, szlovák, olasz, angol), de nem tudom elképzelni, hogy a fiamhoz nem magyarul szólnék. Mindig azt mondom, hogy egyik nyelvet sem beszélem rendesen, de talán magyarul tudok a legjobban, hiszen ez az anyanyelvem. Sokszor tapasztalom, hogy kevert nyelvű családokban, az angolt választják családnyelvnek az egyszerűség kedvéért. Szerintem az nagyon nevetséges és egyben szomorú, amikor a szülő nem tudja magát kifejezni, és fület tépően erős akcentussal beszél, mégis angolul szól gyermekéhez. Úgy érzem viszont, hogy otthon, Somorján és környékén túl hangsúlyos a magyar kérdés, engem ez ennyire nem foglalkoztat. Apukám szerint cosmopolita lettem, és ezt nem bóknak szánja. Egyszerűen azt gondolom, hogy a gyermekeink a magyarságot megörökölik, mint a szőke hajat vagy a nagy fület, lehet ezen mesterkélten változtatni, de nem érdemes.

10. Sokszínű WOWMOM vagy. Hogy néz ki egy átlagos napod, mint csodanő? Wowwomen a rovat címe, amelyen belül az olvasók „hallanak” rólad. Hogy lehet a egy gyerkőcöt és több aktivitást egybekovácsolni? Úgy gondolod, hogy a nők – az anyák képesek megváltoztatni a világot maguk körül?

Jelenleg full- time anya vagyok, és egyáltalán nem érzem magam wowmom-nak. Csak teszem a dolgom nagy örömmel, és úgy alakult az életem, hogy ezt Bakuban teszem. (Mi WOWMOM-nak látjuk Evelynt. szerk megj.)

Azt hiszem és remélem, hogy igen. Nem vagyok feminista, de a férfiakat gyengébb „fajnak” tartom. Közvetlenül a szülés után is ez volt az első gondolatom. Az én szülésem nagyon könnyen ment, de azért mégsem volt hóka-móka. Nagyon jó, hogy úgy van kitalálva a világ, hogy ezt csak a nők „végezhetik”. Itt Bakuban is azt látom, hogy a nők aktívabban állnak az élethez, a férfiak csak túlélnek.

Evelynre gondolva mindig Tamási Áron nagyon találó idézete jut az ember eszébe: „Mindenhol otthon vagyok a világban.” Mivel a Minority Kids projekt a kisebbségben élő gyerekekkel és multikulturális nevelésükkel foglalkozik, Evelyn élő példája annak, hogy igenis létezik multikulturalitás a nevelésben is. Somorjai nő a nagyvilágban, olasz (szicíliai) férjjel és egy szlovákiai magyar-szicíliai kisfiúval, aki Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában született. Lehet, hogy ezek a tények számára nem lesznek olyan különlegesek pár év múlva, mint nekünk most, hiszen ebbe a helyzetbe nő bele.Ehhez  a folyamathoz kivánunk nekik merszet és megértést!

The following two tabs change content below.
Bott Livia
A Minority Kids projekt menedzsere és megálmodója. Marketinget és európai tanulmányokat tanult a pozsonyi Comenius Egyetemen. A gyermekek, család,munkapiac, esélyegyenl témájaval munkája során találkozott a UNDP, Eurocord- Slovakia, Gyermekek órája (Hodina deťom), és Koalícia pre deti (Gyermekekért koalíció) szervezetekben. Két gyermek boldog édesanyja, mindemellett a FutuReg PT elnöke és európai projekt tanácsadó. Hobbija az olasz konyha, olvasás és szervezés. Ha tud, segít a jó ügy érdekében, mert szereti ha a fejlődés irányába változnak körülötte a dolgok.
Bott Livia

Latest posts by Bott Livia (see all)