Warning: A non-numeric value encountered in /nfsmnt/hosting2_1/d/9/d9fc26de-32ab-41ff-a8f2-202ea3d1c327/minoritykids.sk/web/wp-content/themes/Divi/functions.php on line 5763

Egy hét gyerekek nélkül –  ez volt egy cikk címe, amit azok után írtam, hogy átélhettem ezt. Megírtam, mégis úgy éreztem, nem igazán tudom megfogalmazni az érzéseimet. Nagyon kevés ember tudja, de talán inkább senki, hogy huszonvalahány éve nagyon sokszor versben fogalmaztam meg érzelmeimet. Úgy éreztem most is, hogy cikk helyet ez a vers jobban kifejezi, mit éltem át az alatt az egy hét alatt.

Ez a vers nem is olyan hosszú és terjedelmes, és persze kevés a gyakorlatom a versírásban, de remélem tetszeni fog az olvasóknak. Úgyhogy egy vers lett a vége az érzéseimnek, és megmutatja azt az egy hetet, amit a gyerekeim nélkül töltöttem 🙂


Itt ülők csendben, amelyre annyira vártam
Szívem örömben táncolt mikor eljött a várva várt nyugalom.
 
Nagy reményekkel, tervekkel indultunk haza,
De pár nappal később rájöttem, csak pár óra volt laza.
 
Reggel  nyugalommal indul a nap,
Mégis alig várom, hogy legyen már holnap.
 
Bár elég volt az egyszeri takarítás, mosás,
Gyerekek nélkül semmi sem volt mókás.
 
Jöttünk, mentünk, ettünk szórakoztunk
Férjemmel, a hét mégis oly szomorú volt.
 
Hiányuk ott volt a mindennapokban,
Alig vártam, eljöjjön a szombat.
 
Lemondás, nem alvás, fáradtság velük az élet,
Mégis ők igazán a napjaink értelme.

A kép szülői engedéllyel került fel weboldalunkra.

The following two tabs change content below.
Eli Misovich

Eli Misovich

Eleonóra Mišovich –couch, vállalkozó. Több terápiát is abszolvált, mint az Út és fejlett eszközök, A bőség manifesztációja, Gyógyulás tudatos kommunikációval, illetve az Út gyermekek számára. Nem csak a lelki egyensúly világa ragadta magával, de az emberi értelem csodája is. Épp ezért használja Boldogságóra – gyermekfejlesztő metódust is, amelynek szintén nemzetközi okleveles trénere. Szabadidejében két lányával foglalkozik, és folytatja az önképzést. A jövőben szeretne még több embernek segíteni az elsajátított metódusok és a couching által.