Warning: A non-numeric value encountered in /nfsmnt/hosting2_1/d/9/d9fc26de-32ab-41ff-a8f2-202ea3d1c327/minoritykids.sk/web/wp-content/themes/Divi/functions.php on line 5763

Napjainkban egyre többen szenvednek (kisebb-nagyobb mértékben) depresszióban. Sajnos, ez a letargikus állapot nem csak a felnőtteket keríti hatalmába, hanem a gyerekeket is: egyes statisztikák szerint például a serdülők több mint 20%-a küszködik ilyen lelki zavarral. Jó hírnek számít viszont, hogy a depresszió gyógyítható, s ami még fontosabb: kialakulása megelőzhető.

Tanult tehetetlenség vs. tanult leleményesség

A tanult tehetetlenség fogalma Martin Seligman (pszichológus a pozitív pszichológia egyik alapító atyja) tollából származik, aki az múlt század 60-as éveiben figyelt fel erre a lélektani jelenségre kísérletei során. Egy olyan mentális állapotról van szó, melyet a passzivitás, tétlenség jellemez. Ha gyakran érnek minket olyan stresszhelyzetek, amelyeket nem tudunk (vagy csak azt gondoljuk, hogy nem tudjuk) megoldani, akkor egy idő után már meg sem próbálkozunk a gödörből való kimászással. Egy romboló hatású tévképzet alakul ki önmagunkról. Mondhatjuk úgy is, hogy megtanuljuk: nincs értelme gondolkozni, próbálkozni, cselekedni, küzdeni stb., mert „nekünk úgysem sikerül semmi, rossz csillagzat alatt születtünk”. Annyira belénk ivódik a tehetetlenség, a szerencsétlenség érzése, hogy már akkor sem mozdulunk meg, kezdünk el felmászni a kiutat jelentő létrán, ha az ott van a szemünk előtt.

Seligman a több éves kutatásai alapján bátran kijelenti, hogy a tanult tehetetlenségnek létezik egy ikertestvére is a pozitív oldalon, amelyet tanult leleményességnek nevezett el. Véleménye szerint a kialakított rossz szokásaink, hiedelmeink, félelmeink, gátlásaink felülírhatók: Ahogy megtanultunk passzívvá válni, úgy elsajátíthatjuk a találékonyság művészetét is. Leleményesnek lenni annyit jelent, hogy aktívan részt veszek a saját életem alakításában, hiszek abban, hogy sikeresen megbirkózom az előttem álló nehézségekkel, keresem a lehetséges megoldásokat és cselekszem. Igaz, nagyobb erőfeszítést igényel, mint a tétlenség, de megéri. Örömtelibb és minőségesebb lesz így az életünk.

Ki mit hoz otthonról?

Az, hogy valaki inkább optimista vagy inkább pesszimista, a gyermekkorból eredeztethető. A gyerekek a szüleiktől és a közvetlen környezetüktől tanulják meg, hogyan tekintsenek önmagukra, másokra, a felmerülő nehézségekre…egyszóval az egész világra. Mindnyájunkban létezik egy belső hang, mely különböző időközönként és szituációkban megszólal, párbeszédbe elegyedik velünk. Ez nem más, mint a hozzánk közel álló személyek hangja, az az értékrendszer, amelyet magunkba szívtunk általuk.

Ha a szüleinktől, tanárainktól biztatást, ösztönzést, inspirációt kaptunk, akkor ez a bizonyos belső hang optimistán, építő jelleggel szól hozzánk. Támogat és bíztat minket, még nehéz időszakban is hitet ad, cselekvésre buzdít. Ha viszont olyan családi és iskolai környezetben nevelkedünk, ahol támogatás helyett inkább folyamatos negatív kritikát kaptunk, akkor az a bizonyos belső monológ megállás nélkül szid bennünket. A „Gyüge vagy! Az életben nem viszed semmire! Mindig mindent elrontasz!” mondatok megbénítanak minket, megtanítanak passzívnak, tehetetlennek lenni.

Mélabús Máté és Bizakodó Bori

            Martin Seligmannak több műve is megjelent magyar nyelven, melyek közül én a szülőknek és a pedagógusoknak első sorban Az optimista gyermek című könyvét ajánlanám (Akadémia Kiadó, 2012). Seligman eme munkájában bőven kifejti, miért is olyan fontos az optimista szemlélet, elméletét több tudományos bizonyítékkal is alátámasztja. A könyv egyik legértékesebb fejezetének a negyedik részt tartom, mely a gyermekek optimistává és cselekvőképessé való neveléséhez nyújt értékes gyakorlatokat.

Többek között Mélabús Máté és Bizakodó Bori történetein keresztül érthetik meg a gyerkőcök, mi a különbség a pesszimista és az optimista szemlélet között, s hogyan tudják sikeresen alkalmazni a mindennapokban az utóbbit. Mélabús Máté képviseli a pesszimista embereket, azokat, akik elég fekete színben látják önmagukat és a világot. Máté a közvetlen környezetének „köszönhetően” megtanulta, hogyan ostorozza önmagát folyamatosan, éljen szorongásban. Vele szemben Bizakodó Borit azon személyekről mintázták, akik optimista szemüvegen keresztül szemlélik a világot és önmagukat. Bori tudja, hogy még a nehéz helyzetekben is van ráhatása a történésekre. Bár nagyon sok mindent nem tud megváltoztatni vagy visszafordítani, de azt ő dönti el, hogy hogyan áll hozzá az egyes dolgokhoz, történésekhez, és hogyan fog cselekedni a továbbiakban.

Seligman egyik legfontosabb üzenete, hogy az optimizmus tanítható és tanulható. Tanítsuk és tanuljuk hát!

The following two tabs change content below.
Péter Molnár

Péter Molnár

Andragógus, emberi erőforrás tanácsadó. Egyetemi tanulmányait Győrben és Révkomáromban végezte, szakterülete a pályaválasztási- és munkavállalási tanácsadás, valamint a személyiségfejlesztés. Jelenleg a Dunaszerdahelyi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalban dolgozik szaktanácsadóként. Hivatásának tekinti az emberek segítését, életére és munkásságára nagy hatással van a pozitív pszichológia eszmerendszere.