Egy nagyon sokoldalú, művelt nő, édesanya, aki az élet számos területén kipróbálta magát és aktívan tevékenykedik. Többek között zenei kurzust végzett, melyet szülőfalujaban lektorkent, később pedig a szenci Nefelejcs szociális otthon klienseivel muzikoterapeutként kamatoztatta. Pillanatnyilag kántorként is tevékenykedik. Ápológondozói kurzust is végzett és közben a helyi nagyfödémesi vöröskeresztet vezette 17 évig. Ez idő alatt közel került a szociálisan hátrányos helyzetű családokkal és az egészségkárosultakkal, ill. értelmileg akadályozottakkal. A dunaszerdahelyi nyugdíjas otthonban pedig önkéntes ergoterapeutaként is dolgozott. Közben jöttek a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskolán végzett tanulmányai 2010-2019 között, azóta szociális tanácsadóként ma is aktív. Önkéntes szociális tanácsadó aszisztenseként is kipróbálta magát 2014 és 2015 között a szenci TENENET polgári társulásnál. 2016 márciusától vezeti a KONRÁDKO névre hallgató polgári társulást, melynek célja az értelmileg akadályozott gyerekek, felnőttek és az autizmussal élők szülei és rokonai megsegítése. Mindebben Konrád autista fia ösztönözte. Mivel e téren nagy tapasztalattal és sok információval rendelkezik, örömmel nyújt segítséget az érintetteknek.
Slezák Erika
szociális tanácsadó, szociális terapeuta, a KONRÁDKO PT vezetője