skip to Main Content

A Coach Centrum vezetője. A Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott andragógia szakon. Évekig a kultúrában dolgozott, tevékenykedett. Egyetemistaként aktív szervezője volt a József Attila Ifjúsági Klubnak, dolgozott a Diákhálózatban, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának Kisebbségi Főosztályán, a Kalligram  Könyvkiadóban és a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. 2010 nyarán az önállóság mellett döntött. Életvezetési tanácsadóként, coachként saját vállalkozását vezeti Coach centrum név alatt, 2014 tavaszától coach képzést vezet a Coach Training Academy Kft. égisze alatt. Ugyanolyan lelkesedéssel egy civil szervezet munkatársa, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alapítótagja. 2013 augusztusától a társulás elnökeként a szerethető várost, Pozsonyt mutatja be, népszerűsíti az érdeklődőknek. 2016 januárjától a Vasárnap családi magazin Lélek – A belső valóság című mellékletét szerkesztette.

 

 

Tanácsai

A szívem visszahúz a szülővárosomba

Egy távoli kisvárosból kerültem a fővárosba. Az életem mostanra úgy alakult, hogy elváltam, van egy 10 éves fiam és az életemet újra kell gondolnom. Szülővárosomból 25 éve költöztem el, tanulni jöttem…

read more

Menni vagy nem menni?-a coach tanácsol

Két éves kisfiam van, akivel otthon vagyok, éljük a mindennapokat. Az anyaság mellett folytatom azt a tevékenységet, amit már néhány éve szeretettel csinálok. Egy non-profit szervezetben tevékenykedem. A munka nagy része elvégezhető on-line,…

read more

Hogyan tovább az óvodával?- a coach tanácsol

Egy város széli lakótelepen lakunk a férjemmel és kislányommal. Néhány hónap múlva új taggal bővül a családunk, ugyanis kisbabát várok. A lányom egy magánóvodába jár, ahol nagyon jól érzi magát. Nincs is…

read more
Legutóbbi cikkei

Coacholhatóak a gyerekek?

  Harvey Ratner és Denise Yusuf: Megoldásközpontú coaching gyermekekkel és fiatalokkal: a BRIEF megközelítés, Z-Press Kiadó, 2015. Amikor gyerekekkel történő coaching foglalkozásról beszélünk, mindenekelőtt figyelembe kell vennünk a coaching egyik alapfeltevését,…

read more

Karácsonyi ajándék

Amióta a kisfiam, Ádám óvodába jár, úgy érzem, az eddigi nevelésem, erőfeszítéseim mind romba dőltek. A karácsonyaink, az ünnepeink meghitt hangulatban teltek. Ádámot úgy neveltük, hogy nem a drága, divatos játékok jelentsék számára…

read more

Hogyan tovább az óvodával?

Egy város széli lakótelepen lakunk a férjemmel és kislányommal. Néhány hónap múlva új taggal bővül a családunk, ugyanis kisbabát várok. A lányom egy magánóvodába jár, ahol nagyon jól érzi magát.…

read more
Back To Top