skip to Main Content
Karácsonyi Ajándék

Karácsonyi ajándék

Amióta a kisfiam, Ádám óvodába jár, úgy érzem, az eddigi nevelésem, erőfeszítéseim mind romba dőltek. A karácsonyaink, az ünnepeink meghitt hangulatban teltek. Ádámot úgy neveltük, hogy nem a drága, divatos játékok jelentsék számára az értéket. Ez működött is. Most harmadik éve jár oviba és a legutóbbi ünnepkor, amikor születésnapja volt és nem az áhítozott, legújabb divatos játékot kapta meg, csak ült szomorúan (csalódottan) és nem tudott örülni az ünnepnek, a nagymamájának sem, aki eljött meglátogatni és a tortának sem. Azt kellett látnom, hogy a vágy, hogy a barátoknak hétfőn eldicsekedhessen az új, vágyott (menő) játékkal, sokkal erosebb volt nála, mint amire én számítottam. Azt gondolom, hogy túl korai, hogy ennyire fontos legyen neki, hogy az óvodatársai elismerjék, és hogy mások elvárásai szerint gondolkodjon. Este, lefekvéskor sírva panaszkodott, hogy ez a játék, amit ő nem kapott meg, már megvan Maxinak, Dávidnak és Misikének is…. Nehezen tudtam megvigasztalni, sokáig beszélgettünk, de úgy érzem, nem sikerült őt igazán megnyugtatni.

Kérem, írja meg, mit tanácsol. Vegyem neki ezeket a játékokat annak ellenére, hogy nem értek egyet ezzel, vagy tartsak ki a saját elképzeléseim mellett? Nehezen bírom nézni, amikor olyan szomorú és elkeseredett, nyugtalan.

Kedves Veronika,

Abban a pillanatban, amikor a kisgyerek először kilép a család féltő burkából, természetes módon új impulzusok érik, új információkat szerez. Bekerül egy új közösségbe. Az óvodai közösségen belül még létezik az ő saját mikroközössége is, ahová ő és a kis barátai tartoznak. Itt igenis számíthat neki, amit ott megbeszélnek, ami nekik fontos.

Kérem, képzelje el kisfia helyzetét ebben a kis közösségben. Ön mit érezne, hogyan cselekedne ott? Írja, hogy hosszasan beszélgettek azon a bizonyos estén. Az ilyen beszélgetések alatt ön megtudhatja kisfia igényeit, fájdalmait, örömeit. Gondolkodjon el kérem Ön is azon, mit mondott a kisfia, melyik szó, melyik kérés hangzik el a legtöbbször. Biztosan talál olyan megoldást,hogy az önök családi értékrendjébe beleférjen akár egy-két maincraft figura vagy más számítógépes játék főhőse!

A technikai fejlodés, a számítógépes világ,a modern, néha felfoghatatlan gyorsasággal terjedő divatos, virtuális valóság – el kell fogadnunk – az életünk részévé vált. Próbálja meg nem ellenségként, hanem segítőként kezelni ezeket a technikai „csodákat“.

Kíváncsian várom a válaszát.

 

Eva Bolemant CoachCentrum

Eva Bolemant- coach, študovala na Filozofickej fakulte Univerzity Komenského v Bratislave andragogiku,má certifikát Lemma Coaching International a je členom Slovenskej asociácie koučov (SAKO) a medzinárodného Profesionálneho zväzu CoachOK v Maďarskej republike.Od septembra 2010 vedie koučingové stretnutia, zamerané na life koučing v Coach Centre, v rámci ktorých využíva vlastnú metódu koučovania na základe medzinárodne uznávaných nástrojov a metód (ICF – International Coach Federation). Je štatutárkou o.z. Bratislavaské rožky, redaktorkou prílohy Lélek pravidelne v týždenníku Vasárnap.

Back To Top