,,El tudok engedni dolgokat, ha úgy érzem, már károsak rám nézve.”

Bolemant Éva, kulturális menedzser, publicista, coach és író. Coachként saját vállalkozását vezeti. A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás alapítója és elnökeként ugyanolyan lelkesedéssel a szerethető várost, Pozsonyt mutatja, népszerűsíti másoknak. 2009 novemberében Pozsonyi ész-lelések címen jelent meg első könyve. Polgári társulásuk „Pozsonyi Mesék” című sorozata első kötetének szerzőjeként Kempelen Farkas életéről írt 2013-ban, majd következett a Vannak helyek és a Vannak nők kötet, amelyeket közösen jegyez barátnőjével, Molnár Miriammal. Pozsonyban él, három felnőtt gyereke van.

Olyan szakmát, másodállást, szabadidős tevékenységet választottál, amiben a rugalmasság, kreativitás nagyon fontos. Ezen túl azt gondolom, nem elhanyagolható tény, hogy anya is vagy. Több fronton kell helytállnod. Mi jellemezte az idei szakmai évedet?

A kérdésed pontosan fedi a valóságot. Anya is vagyok, a gyerekeim tanulnak, dolgoznak, már tulajdonképpen felnőttek. Nagyon jó a viszonyunk, amit születésüktől fogva, közösen építettünk ki, és amiért nagyon hálás vagyok, hogy így sikerült. Már építgetik a saját életüket, és amikor itthon vannak, akkor nagyon jó együtt. Mivel vállalkozóként működöm már évek óta, az időm beosztásában nagyon fontos a rugalmasság és a kreativitás, viszont elengedhetetlen a fegyelem és a kitartás. A naptáramban már néha egy évre előre bekerülnek a programok, szeretem, ha átláthatóak a napjaim, heteim, hónapjaim. Így tudom tartani a határidőket, a fontos dolgokról így nem feledkezem meg, tudok haladni, folyamatosan csinálom a dolgomat. Hatalmas teret és lehetőséget biztosít az online világ, sok találkozót, megbeszélést, képzést, sok munkát így tudtam az idén is elvégezni. Párhuzamosan tudom csinálni, amit szeretek. Egy polgári társulást vezetek, 15 évesek leszünk, de mindig jönnek az új kihívások, tehát egyáltalán nem vált rutinossá. Coachként, ami számomra egy rendkívül izgalmas szakma, egy fantasztikus közösséghez tartozom, ahol az állandó önképzés és továbbképzés természetes, és így van ez a szupervízióval is, amiben már harmadik éve veszek részt, és éppen egy kétéves képzésre is bejelentkeztem, hogy tökéletesítsem magam ebben a szakmában is.

Minden hosszabb időszakban fellelhetőek a mélységek és magasságok, a Te évedben mi segített a mélységek áthidalásában? Vannak-e olyan öngondoskodást biztosító tevékenységeid, amik segítenek a nehézségek elviselésében?

Második éve rendszeresen úszom, ami testileg és lelkileg is segít. Segít a meditáció, amit bárhol, bármikor el tudok végezni, ha szükséges. Ha mélységek jönnek és sokáig tartanak, akkor át szoktam gondolni, hogy miért van erre szükségem, el tudok engedni dolgokat, ha úgy érzem, már károsak rám nézve. Megtanultam az életemben elveszteni, de ugyanakkor megtartani is dolgokat, embereket, lehetőségeket, barátságokat. Ami segít? A gyerekeimmel töltött idő, az utazás, zene, színház, séta, kávé! 😊

Voltak-e idén olyan nagy felismeréseid, tapasztalásaid, amikre szívesen emlékszel vissza?

Igen, az első félévben hosszabb időre elutaztam. Hat hét külföldön, ahol ugyan délelőttönként rendszeresen online dolgoztam (itt tapasztaltam meg igazán az online munka lehetőségeit), itt volt időm az elcsendesedésre, tulajdonképpen végig egyedül voltam, rengeteget gyalogoltam, nagyon sokat voltam múzeumban, galériákban, vízparton, városban, és újra csak arra jutottam, hogy nagyon szeretek élni, és, hogy az élet szép! Szakmailag is és egyénileg is fontosnak tartom, hogy amit csinálok, amiben vagyok, annak megtaláljam az értelmét, szeressem és olyankor öröm a tanulás, a fejlődés, a munka, az élet.

Hamarosan karácsonyt ünnepeljük. Hogy állsz Te az ünnepkörhöz, milyen emlékeid vannak ezzel kapcsolatban? Vannak-e családi szokásaitok, amelyeket szeretsz megtartani, akár már a gyermekeiddel együtt alakítottatok ki?

Nekem a gyerekkori karácsonyok csupa szép emlék. Beletartozik a fa díszítése, a sütés, a szokásos vacsora elkészítése, és az ünnepi asztal. Ezt a gyerekekkel is így csináljuk. A fa már korábban feldíszítve biztosítja a karácsonyi hangulatot, és január közepén szoktuk leszedni. Az ünnepi vacsora az én családi szokásaim szerint zajlik, kibővítve néhány dologgal, amit a gyerekekkel tettünk hozzá az évek során. Szeretjük az ünnepek alatt a csendet, az együttlétet, a beszélgetéseket. Zenét hallgatunk, filmeket nézünk.

Tervezgetős fajta vagy-e, vannak-e fogadalmaid, elhatározásaid, amelyeket szeretnél jövőre véghez vinni? HA nem vagy az a januári kihívásos fajta, mi az, amit szeretnél a jövőben megtapasztalni, elérni, megvalósítani?

Az életemből tudom, hogy képes vagyok az elhatározásaimat betartani, végigcsinálni. Éppen ezért jól meggondolom, mit is határozok el, átgondolom, hogy ez mivel jár, mi lesz a következménye. Ahogy említettem, decemberben megkezdtem egy kétéves képzést, amit mindenképpen be akarok fejezni. Nagy kihívás, mert igényes, sok feladattal, munkával járó képzés ez, de állok elébe. Az idén többet szeretnék színházba, moziba, koncertre járni. Mivel kultúraszervező vagyok, gyakran úgy alakul, hogy csak a saját rendezvényeinken veszek részt, ahol ugye elsősorban dolgozom, és nem mint néző, résztvevő élvezem az előadást. Úgy érzem, töltekezésre, új impulzusokra van szükségem ezen a területen. Persze van még néhány dolog, de még nem terveztem be.

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 24-244-00762 projekt keretében.