skip to Main Content
info@minoritykids.sk

A magzati kor

A szociális munka szakon, ahol másodéves főiskolai hallgató vagyok, tantárgyaink egyike a pszichológia, a téli szemeszteren belül pedig az egyedfejlődés volt. Mint tudjuk, az emberi élet nem a születéssel kezdődik, hanem a fogantatással, így az ember fejlődésének témáját már a…

Bővebben

Az első meghatározó órák

A bonding, azaz a szülést követő bőrtkontaktus az anya és az újszülött között, akár még a szülést követő hetek, hónapok során is, egy, az evolúció által kifejlesztett program, ami természetes folyamat, tudományos alapokon fekvő szükséglet az anya-baba kettősnek. Sok kérdés lengi körül…

Bővebben

Kismamáknak kockázatos

Már többször hangsúlyoztam, milyen fontos a várandósság előtti, alatti egészséges életvitel. Számos olyan kockázati faktor van, melyet jó már a teherbeesés előtt kiiktatni. Ilyen a dohányzás, az alkoholizálás, a drogfüggőség, vagy akár a túlzott kávéfogyasztás. Kutatások támasztják alá, hogy mindezek…

Bővebben

Ép testben ép két lélek

A várandóság ideje alatt, hogy ép testben két ép lélek éljen, a helyes táplálkozás mellet elengedhetetlen a testmozgás is. Annak célja jó testi és lelki kondícióban tartani a kismamát, és ezzel jó körülményeket kialakítani a magzat egészséges fejlődéséhez. A rendszeres…

Bővebben

Anita, projektünk motorja!

Anita a projekt lelke: elszánt és elhivatott tartalmi és adminisztratív motorja is. Anita két éve fontos eleme a Minority Kidsnek, immár szerves része. Nélküle nincs folyamatosság, nélküle nincs pontos és tematikus megjelenés. Hatalmas adag elszántság, motiváció és bátorság lakozik benne.…

Bővebben

A gyermek legjobb érdeke születéskor #2

A gyermek legjobb érdeke tovább folyatódik. Méghozzá azon két kategória pontjainak ismertetésével, amelyek, ahogy már említettem, a WHO ajánlásai. Ezekről is tudni kell, hogy nem kötelezőszerűen vannak kiadva. Minden orvosnak, és természetesem szülésznőnek megvan a joga a saját véleményere, illetve…

Bővebben

A gyermek legjobb érdeke születéskor

Számomra egy gyermek legjobb érdeke egészséges életvitel mellett megélt terhességgel kezdődik, s egy normális szüléssel folytatódik. Hogy is hangozhatna másképp egy szülésznő szájából?! De vajon tudjuk-e, tisztában vagyunk-e a normális szülés fogalmával? Hogyan zajlik, vagy kellene zajlania egy normális, háborítatlan…

Bővebben

Életvitel a terhesség ideje alatt

A terhesség véleményem szerint kiváló mérföldkő egy nő életében, amikor számvetést végezhet életmódját illetően. Ekkor nagyobb bennünk az elszántság egyes változtatások iránt. Hiszen már egy plusz emberke életéért vagyunk felelősek, és ez nem csak a szülés után kezdődik, hanem mindent,…

Bővebben
Back To Top