Halál gyermekszemmel-írja a gyerekpszichológus

„Nem tudok vele a halálról beszélni. Peti még olyan kicsi. Nem akarom elmondani neki, hogy a nagyapja meghalt. Ő még ezt nem érti meg. A temetésen az emberek sírnak, biztos nem bírná ki. Nem akarom őt ezzel sokkolni. A temető nem gyerekeknek való hely.” Az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel nem csak konzultációim alkalmával találkozom, de a mindennapi életben is. Szülők vélekednek így, akik gyermeküket védeni szeretnék a halál témájától. Az igazság az, hogy bizony sokat nem beszélünk a halálról, mi felnőttek sem, és a gyerekkel erről beszélni pedig egyenesen elképzelhetetlen.

     Miért van ez így? Kellemetlen és fájdalmas felhoznunk ezt a témát. Gyakran mi felnőttek is bizonytalanok vagyunk. Nem tudjuk, mit mondjunk, hogyan mondjuk, vagy hogy nem értelmetlen-e a halálról beszélni. Próbáljuk meg magunknak megválaszolni ezt a kérdést. Valójában pont a téma boncolgatásával tudjuk enyhíteni a gyerekek kételyeit és szorongásait a témával kapcsolatban.

    A halál érett tudatosítása azt jelenti, hogy az élet véges, ez meg nem változtatható, és senki sem tudja már a nagyapát visszahozni, vagy más szerettünket, aki elment az élők sorából. Már a kisbabák és érzékelik a halált, reagálnak a családban uralkodó érzelmi légkörre. Érzik, hogy a szülök szomorúak, ezért sokszor sírnak és nyugtalanabbak.
Az idősebb, 3 és 5 éves gyerekek tagadják, hogy a halál valami végest jelentene. Inkább mint egy mély alvásként képzelik el, melyből lehetséges felébredni. Úgy gondolják, a halál csak másokkal történhet meg, ők nem halhatnak meg. Gyakran hiszik azt, azzal, hogy nem fogattak szót, vagy valamit nem tettek meg, egy közeli személy halálát okozták, ezért felléphet önvádaskodás is a részükről. Előfordulhat, hogy a gyerek visszafejlődik, és a már rég önállóan végzett tevékenységeknél segítséget kér, mint pl. a toaletten, vagy étkezésnél. A bizonytalanságból kifolyólag szó szerint ráragadnak a szüleikre, félnek, hogy ne történjen velük semmi. Ismételten bizonyosságot kel szerezniük arról, hogy a szüleik rendben vannak, hogy nem hagyják el őket, hogy vissza mennek értük.
A 6 és 9 éves korban lévő gyerekek már tudják, hogy a halál a véget jelenti, és az élőknek meg kell halniuk. Felfogják, hogy a halállal befejeződnek az ember élet funkciói. Nem lélegzik többé, nem ver a szíve, nem eszik és hasonlók. Néha, számunkra nevetséges és furcsa kérdéseket tesznek fel, ami csakis annak tudható be, ahogy a gyerekek a világot szemlélik. A halált nagyrészt betegséggel, vagy az öregséggel kapcsolják össze. A halál az ő szemükben egy személy, vagy egy angyal, csontváz, szellem, vagy egy idős úr. Előfordulhatnak rémálmok, illetve alvási nehézségek. Azzal, hogy sajátos módon szemlélik a világot, meg vannak győződve, hogy viselkedésükkel befolyásolhatják az eseményeket, hogy valaki meghal, a szülők elválnak vagy nem, megbetegednek vagy sem. Nehezebben tudják kifejezni az érzéseiket, így magukba fordulnak, ingerülten, sőt agresszívan reagálnak. Az iskolában rosszabbul teljesíthetnek.
A 10 lés 12 éves gyerekek már megértik, hogy minden ember egyszer meghal, és az örökre szól. Ez a felfedezés kételyeket szül bennük, félnek a haláltól. Tudják azt is, hogy a halál a testi élet végét jelenti, hogy az okok lehetnek természeti körülmények, vagy balesetek is. Érdeklődést mutatnak a halál biológiai aspektusai iránt – mi történik az emberrel, ha meghal, hogyan áll be a halál, hogy néz ki egy holtest. A haláltól való félelmüket szórakozással fedik el. Tagadhatják a halált, és úgy tesznek, mintha semmi sem történne, főleg, ha mi felnőttek hajlamosak vagyunk ezt elnézni, és támogatni őket ebben. Hasonlóképpen gyászolnak, mint a felnőttek. Serdülőkorban lévő gyerekek paradox módon élik ezt meg. Egyrészt tudják, hogy a élet véges, másrészt halhatatlannak érzik magukat. Elfogultak lehetnek a halál iránt, kockázatos helyzetekbe keveredhetnek bele, hogy bebizonyíthassák halhatatlanságukat. A szülők támogatásán kívül szükségük van a barátaikra is.

A gyerekek sok élményt, helyzetet először élnek meg az életükben, szükségük van megérteni a világ működését, így használják a fantáziájukat, és ha a kérdéseik megválaszolatlanul maradnak, összekapcsolnak dolgokat, melyek nem függenek össze, ez fokozza a bennük lévő félelmet és bizonytalanságot, sőt saját magukat is hibáztathatják. A halál, ha fájdalmasan is ér bennünket, az élet természetes részét képezi, és nem tudjuk elkerülni. Gyakran nem is tudunk rá felkészülni, véleményem szerint soha nem is lehet teljesen felkészülni egy szerettünk elvesztésére. Éppen ezért a hónapban, mikor elhunyt szeretteinkre emlékezünk és a sírokat látogatjuk, nyílik alkalom a gyerekekkel a halálról beszélgetni.

A cikk szerzője Silvia Érseková, gyerekpszichológus, fordította Veress Anita.