A családterápia módszere

Nagy Mészáros Krisztina mediátor, képzésben lévő családterapeuta, a Minority Kids csapatát nyolc éve erősíti. Krisztina jelenleg a budapesti székhelyű Magyar Családterápiás Egyesület képzésében folytatja tanulmányait, amelyet idén ősszel zár. Mit jelent a családterápia és mikor van szükség családterápiás szakemberre? – erről faggattuk őt. 

– Kezdjük az elején. Mit jelent a családterápia? 
– A családterápia fókuszában maga a család, annak alrendszerei (házastársi, szülői, gyermeki, nagyszülői), valamint az egyének fontos családi kapcsolatai vagy azok konfliktusai állnak. A családterápia lényege, hogy új megoldások, rálátások, az igények figyelembevétele megtörténjen, hogy erősödjenek az emberi kapcsolatok, amelyek feszültség hatására gyengülhetnek. 

– Milyen problémákkal kereshetik fel a családterápiás szakembert? 
– Bármi, ami a családi rendszer velejárója, okozhat fennakadást és ezáltal nem elég jól működő családi rendszert. Különböző életszakaszokban, különböző életfeladatok vannak, az ember kihívásokkal néz szembe, ezek közben, vagy után pedig sokszor van szükségünk megerősítésre, új nézőpontokra, személyiségfejlesztésre, esetleg támogatásra. A kisgyermekes vagy a kamaszt nevelő családban is más-más a családi problémák halmaza, valamint a gyerekek nevelése körüli kétségek, különböző személyiség együttműködése is okozhat krízist. Jelenleg a válások, különélések is családterápiát kívánnának, a mozaikcsaládok esetében pedig szintén vannak elakadások. A kérdés mindig az, ki az, aki hajlandó dolgozni a problémák oldásán és ki az, aki ellenáll. 

– Te miért választottad ezt a képzést?
– Abban a négy évben, amikor mediációval foglalkoztam, felismertem, mennyire fájdalmas a válási gyász, és hány új konfliktus születik a meg nem értett családi konfliktusokból. Ezeket a válás után is tovább gombolyítják az emberek, ami aztán kihat a közös, gyerekekkel töltött időbeosztásra, a gyermekelhelyezés kérdéseire. Négy év után az a sok negatív érzelem, a kliensek folytonos frusztrációja rádöbbentett, hogy nincs hova küldenem őket, nem tudok kit bevonni ebbe a segítői körbe, alig van ugyanis idehaza, vagy a környéken szakember. Akik pedig itt vannak, teljesen le vannak terhelve. 

– Milyenek a tapasztalataid a képzést illetően? 
– Szeretek tanulni, személyes kihívásnak tekintem, hogy fejlődjek, így találtam meg a családterápiás képzést. A képzés elméleti része két éves, amely során ajánlatos elvégezni a kötelező önismereti részt, csak azután lehet elkezdeni a szupervíziót. Mellette rengeteg a kötelező és az ajánlott részképzés. Végül, a szakdolgozat megvédése, és a záróvizsga letétele után válik az ember családterapeutává. Ami engem illet, jelenleg még csak tanácsadó vagyok. A képzés igényessége, a sokoldalúsága, az idő, amit rá kell fordítani, nekem azt a biztonságot adja, hogy annak ellenére, hogy az alapdiplomám nem a pszichológia, mégis elég jól felkészült szakember válik belőlem. 

– Hogyan kell elképzelni egy családterápiás ülést? Az egész család részt vesz rajta vagy lehet egyénileg is járni?
– A terápiás ülésre egyeztetés után érkeznek a felek. A legideálisabb, ha az egész családot be tudom hívni már az első találkozásokra, amelyek időtartama egy, másfél óra. Ha a találkozók menetét nézzük, akkor ezek nem csak beszélgetések, hanem gyakorlatok, feladatok is. Van gyurmázás, szoborállítás, rajzolás, érzelmi kártyákkal zajló munka, nagyon sokszínű foglalkozások ezek, amelyek minden személyre kihatással vannak. A sikeres terápia mércéje mindig az ügyfelek, a családok esetétől függ. S bizony gyakori az is, hogy egyéni konzultációra is sor kerül, ha az eset megkívánja, annak minden szakmai határát betartva. Vagyis, egy esetleges egyéni munkát megelőz a család jelenlétében történő egyeztetés: miért van rá szükség, miben segíthet.

– Milyennek látod a szlovákiai magyar családok helyzetét? 
– Az érem másik oldalán álltam eddig a szakmai életemben, ahol a családok széthullását kellett végigkísérnem, és leginkább a párkapcsolati mediációk alkalmával tapasztaltam a segítői hivatás előnyeit. Így sok esetben érzem, későn és sokszor nem megfelelő helyről kérnek segítséget a szenvedő felek. Létezik egy jelenség, szenvedésnyomásként emlegeti a szakma, ami azt jelenti, ha már olyan nehezen elviselhető a probléma, akkora a szenvedés, csak akkor lép az ember, akkor válik képessé egy új megoldás keresésére. Míg valami elviselhetően rossz, nem változtatunk. Akkor sem, ha ez nem önazonos velünk. Ez erre a mi hazai közegünkre nagyon igaz. Sokszor azért nem megyünk terápiára, mert azt képzeljük, úgysem változtatna az semmin. Holott, akkor nem változik, ha mi feladjuk.

– Szeptemberben immár háromgyerekes anyuka leszel. Hogy tervezed, mikor nyitod meg az ajtót azok előtt, akik a családterápiás módszert szeretnék kipróbálni?
– Néhány hete még úgy terveztem, a szülés után fél évvel heti néhány alkalmat be tudok vállalni a kicsik mellett és folytatom a munkám, de ma egészen biztos vagyok benne, hogy nem szeretnék sietni, újra rohanásban élni és megosztani az erőforrásaimat a család rovására. Úgyhogy csak találgathatok, hogy mikor válik a szolgáltatásom elérhetővé. Úgy látom, megvárnak a szakmai kihívások. Hogy mindennek megvan az ideje, és ha újra elég mennyiségű energiát tudok kivonni a mindennapokból, biztosan elindulok ezen az úton.

Nagy Mészáros Krisztinához az oldal Tanácsadó rovatában lehet szakmai kérdésekkel fordulni.

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 23-244-00170 projekt keretében.

Fotó: Horen