A pszichológia szeretete

A pszichológia egy olyan tudomány, amely a lelki élettel, lelki jelenségekkel, emberi gondolkodással, és viselkedéssel foglalkozik. Azt szoktam mondani, hogy kétféle ember létezik, az egyik, aki szereti a pszichológiát, a másik pedig, az, aki nem szereti. Véleményem szerint, ha szeretjük, ha nem, része az életünknek. Mi magunk vagyunk a lélek, vagyis a pszichológia.

Igen, elismerem, hogy nem mindenkit érdekelnek az összefüggések, mi miér történik az életben, de ha egy kicsit odafigyelünk magunkra és embertársainkra, vagy visszaemlékezünk gyerekkorunkra, nagyon sok érdekes dologra rájöhetünk. A saját gyermek születésekor pedig minden
szülő kicsit „pszichológussá” válik. Másrészt viszont, mindannyian találkozunk olyan akadályokkal életünk során, amikor nem tudjuk,
mihez is kezdjünk, és próbálunk segítséget keresni különböző forrásokból. Sokan ilyenkor jutnak el a pszichológia megismeréséhez, vagy éppen más dolgokhoz, mint a meditáció, az agykontroll, az asztrológia, és még sorolhatnám. Vannak, akik egyáltalán nem hisznek a pszichológusok munkájában, azt gondolják, csak könyvek alapján elemzik az embereket. Úgy tartják, „nem vagyok bolond, nincs szükségem pszichológusra!” Azt azonban ma már mindenki tudja, hogy a testi kondíció mellett a lelki és mentális kondícióra is figyelni kell, hiszen egészséges életet csak úgy lehet élni, ha testünk és lelkünk egyensúlyban van.

Mint minden szakmában, ebben is vannak elhivatott szakemberek és kevésbé elhivatottak, de a mai modern világban a pszichológiának nagy szerepe van. A technológia rohamos fejlődése és a különböző technológiai eszközök túlzásba vitt használata komoly problémát jelent a társadalomra nézve. Ennek is köszönhető, hogy a társadalomban megjelent a függőség, stressz, depresszió, szorongás, melyekből nehezen találnak kiutat az érintettek. Munkám során én is gyakran találkozom olyan elkeseredett emberekkel, akik inkább kifogásokat keresnek, mintsem a megoldásokra koncentrálnak az életükkel kapcsolatban. Nekem az a célom, hogy segítsek nekik, és ilyenkor a pszichológiát hívom segítségül.

Végezetül pedig Dr. Edith Eva Eger szavaival zárom soraimat:

„Ha megkérdeznének, mi a leggyakoribb diagnózis az általam kezelt emberek között, nem a depressziót vagy a poszttraumás stressz-szindrómát említeném, jóllehet ezek a betegségek túlontúl gyakran fordulnak elő azok körében, akiket megismertem, megszerettem, és elvezettem a szabadságukhoz. Nem, hanem az éhséget. Éhezünk. Éhezünk a jóváhagyásra, a figyelemre és a gyengédségre. Éhezünk a szabadságra: arra, hogy magunkhoz ölelhessük az életünket, hogy igazán megismerjük önmagunkat, és önmagunk lehessünk.”