Anyák napja után
Vasárnap volt. Fürdetés után voltunk, kb. fél 9 körül járhatott az idő. A dátum, május 10-e, legjobb gyerekkori barátnőm születésnapja. Májushoz képest nyári meleg volt, még este is. Beni töretlenül tépte az ajtózárat, hogy ki szeretne menni. Dínós pizsamában… Rendben, legyen. Kihúztam a nagy üvegajtót, és kimentünk a teraszra. Kellemes volt a hőmérséklet, halk madárcsicsergés hallatszott, és édes illat szállt a legevőben. Virágok illata, a természet jelzi, hogy megérkezett a tavasz. Még nem sötétedett be teljesen. Kinyitottam a csíkos kempingszékem, amit annyira szeretek. Már a szél sem fújt. Türelmesen vártam, mégis mit szeretne még ezidőtájt csinálni a fiam az udvaron pizsamában. Járkált a teraszon, keresett valamit. Majd megragadta a sötétkék műanyag székecskéjét, és letette velem szemben. Ráült és énekelni kezdett. Imádja a zenét. Csendben hallgattam. Ketten voltunk egymással szemben. Ahogy végigmértem, megállapítottam, hogy lassan kinövi a gyerekszékét is. Milyen csodás gyermek. LGT-t énekelt. Az új kedvence a Neked írom a dalt című sláger. A felújított verziót szereti, amelyet mai énekesek dolgoztak át a #maradjotthon időszak miatt. Az egész dal szövegét tudja. Amikor annál a versszaknál tartott, hogy:
″Asszony, te, aki életet adtál kezembe,
Hogy neked is írjon egy dalt,
Most ülj le szépen, tedd öledbe kezed,
És hunyd be a szemed és csendeben figyelj rám,
Még egy percet kérek az életedből!″
Pontosan így cselekedtem. Addig mosollyal az arcomon figyeltem minden rezzenését, ahogy beleélve csak nekem énekelt. De aztán behunytam a szemem és csendben figyeltem tovább. Abban a pillanatban tudatosult bennem: ez az anyák napi ajándékom. Szerenád Tőle. Nem rajz, nem ovis fellépés. Titkos ajándék. Jött a gombóc a torkomba, próbáltam lenyelni, de nem ment, annyira meghatódtam. Könnyek futottak a szemembe és sírtam. Bevallom, sokat sírtam az elmúlt időszakban. A félelem és féltés miatt, a csalódás miatt, a kilátástalan helyzet miatt ami a világban van, aminek nem látom a végét (COVID-19). Ezek a dolgok nehézségeket okoztak/okoznak a jelenlegi hétköznapokban. De most végre a meghatódottságtól sírtam. A büszkeségtől. A megélt pillanat miatt. Hálából, hogy ilyen csodás gyermeket kaptam az égiektől. Ahogy ott ült előttem a dínós pizsiben, a sötétkék székben, kis csilingelő hangján …Neked énekejek… örökre bevésődött.
Ez az igazi ajándék az anyai szívnek. Köszönöm ezt is Neked.
