Az iskola a gyermek második otthona.

Tóth Erika PhDr. jelenleg az Alistáli Egyházi Alapiskolában tanít, emellett rendszeresen tart fejlesztő foglalkozásokat kicsiknek és a dunaszerdahelyi módszertani központ munkatársa. Őt kérdeztük a szeptemberi iskolakezdés kapcsán az intézmények reformjáról, javításáról.

Mostanság elég sok szülő úgy tekint az iskolára, mint a helyre, ahova elhelyezzük a gyermeket, majd ott vigyáznak rá és elfeledjük, hogy ez az intézmény sokkal komplexebb működésű ennél. Tanítóként, fejlesztő pedagógusként mennyire érezhető számodra ez a hozzáállás?

Az, hogy a mai rohanó világban az iskola egyfajta gyermek-megőrzőként funkcionál, részben igaz. Természetesen nem lehet általánosítani, inkább a tanulók szociokulturális hátterétől, illetve a szülők státuszától függ milyen elvárások jelennek meg az iskolai munkával, az iskolai élettel kapcsolatban. Ennek az ellenkezőjét is megtapasztaljuk, mikor is a szülők az iskolát egyfajta versenyistállónak tekintik, és csakis a kiváló eredményeket ismerik el, a gyermekeket egymáshoz méregetik. A kirakatba a sokadik versenyét megnyerő éltanuló kerül, amivel nincs semmi probléma, hiszen megdolgozott az elismerésért. A gond az, hogy annyi mindent lehetne ezeken kívül is értékelni, annyi értékes tanuló van, aki nem jut el semmilyen tanulmányi versenyre sem, mégis példás a magaviselete, segítőkész stb. Az érzelmi intelligencia nem függ a tanulmányi eredménytől, és tudjuk, hogy sokszor nagyobb szükség van rá (a munkaerő-piacon is), hogy ennek fejlesztésére jobban ügyelnünk kell: szülőként is és pedagógusként is.  

Személy szerint azt gondolom, hogy az iskola a gyermek második otthona. Ezt hangsúlyozni szoktam már az első szülői értekezleten. Ezt jó esetben érzik a tanulók is, hiszen az alsó tagozaton gyakran elfeledkeznek és anyunak szólítanak bennünket.

Amennyiben otthonként tekintünk az iskolára, fontos, hogy ott jól érezzük magunkat. Akkor is, ha nem vagyunk osztályelsők. Akkor is, ha becsúszik egy-két rosszabb jegy. Az is fontos viszont, hogy a tanár is jól érezze magát az iskolában. Ehhez elengedhetetlen a szülő – tanár – tanulói jó viszony. Meg őszinte kommunikáció.

Ha azt vizsgáljuk miért nem szeretnek ma a gyerekek iskolába járni, akkor vajon mi változott az elmúlt étizedekben, amikor még egyértelműen az volt a válasz, hogy mert tanulni kell.

Sok minden megváltozott. A környezet, a nyelv, az őket körülvevő digitális eszközök, ami az agyműködésre is hatással van. Meggyőződésem, hogy minden gyermek alapvetően szeret tanulni, természetesen kíváncsi, viszont az alfa generációnak pl. már nem lehet monoton előadásokat tartani a katedráról, a frontális munkamódszer a tanításban már abszolút nem effektív. A most iskolába járó tanulók nagy része unatkozik a tanórákon. A szöveget nem értik, elvesztik a fonalat, s gyakran még a kiváló tanulók sem rendszerben gondolkodnak, nem jut el az információ a hosszútávú memóriába, hanem csak egy dolgozat erejéig tanulja meg az adott tananyagot. Nagyon hamar törlésre kerül az egész, hiszen jön egy nagyobb inger: sajnos legtöbbször nem az iskolából.

Nem nagyon hiszek a digitális oktatási módszerekben. Bizonyos mértékben alkalmazhatók, de pont az olvasás és tanulás mélyen szántó hatását nem helyettesítik. Ehhez viszont szükség lenne ezt a fajta belefeledkezést újra megtanítani. Mivel? A művészetekkel. Zene, tánc, képzőművészet…stb. Nem a nyolcvanadik „tudomismilyen” app használatával válnak majd gyermekeink gondolkodó felnőtté, hanem az interperszonális kapcsolataik minőségétől, a megfelelő önreflexió elsajátításától. Nincs rosszabb dolog, mint iskolában unatkozó, fáradt, kiégett gyerekeket látni. Az iskola jó hely, egy közösségi tér, ahová a gyerekek örömmel járnak. Ezt kell elsősorban elérni egy jó iskolának.

Lehet az iskola ma egy hely, ahol a gyerekek, ha nem is állandóan, de többségben jól érzik magukat?

Lehet. Én ilyen iskolában tanítok.

Mennyire függ mindez az iskola vezetőségétől, egyáltalán kihatással van ez a gyermekre?

Az iskola arculatát teljes mértékben meghatározza a vezetése.  A „fejétől bűzlik…” és az ellenkezője is igaz. A nyitott, demokratikus légkör biztosítása mellett szükség van bizonyos korlátokra, amelyek segítségével a tanulók biztonságban, de otthonosan érzik magukat.

Min kellene változtatni az iskolákban, szerinted mi működne, ami most még nincs, vagy csak kevés helyen?

Leginkább a hozzáálláson. Pedagógusként elengedni a nem működő dolgokat, újakat próbálni, kísérletezni, kilépni a komfortzónából. Fontos lenne még a pedagógus presztízsének legalább részbeni visszaállítása. Oda kellene figyelni a kiégés tüneteire. Csoportmunkát, projektmunkát szélesebb körben alkalmazni. Hosszú a lista, de nem lehetetlen végigcsinálni.

Lehetséges-e, hogy azon túl, hogy elfogadjuk, más segítő szakemberek bevonása is szükségeltetik egy egészséges iskolai közeg fenntartásához, a pedagógus érzékenyítése is zajlana.

Mindenképp szükséges az érzékenyítés. Bizonyos dolgokban a pedagógus edukáció is fontos lenne pl. bullying, cyberbullying, internetbiztonság. Be kell ülni az iskolapadba nekünk is, én folyamatosan ezt teszem.  A világ egyre gyorsabban változik, a tegnapi tudás már nem elég holnapra.