skip to Main Content
Egy Elhivatott Gyermekfogorvos #2

Egy elhivatott gyermekfogorvos #2

Sorozat: Gyerekkel a fogorvosnál

Beninek nagyon későn indult el a fogzás (több mint 1 éves elmúlt), ekkor kezdtük az ujjra húzható, kis gumis fogkefe használatát. Ahogy gyarapodtak a fogácskák, áttértünk a fogkefére egy csepp fogkrémmel. Jelenleg 3 éves, és naponta többször használja az elektromos fogkeféjét. Mindemellett évente járunk a kötelező fogászati ellenőrzésre. Fontosnak tartom, hogy pici korától barátkozzon a helyzettel, a rendelővel.

Milyen tanácsokat tudnál adni nekünk a jövőt illetően? Mire ügyeljünk leginkább, hogy továbbra is épek maradjanak a tejfogacskák?

Szuperül csináljátok! A gyerekek, bár nagyon lelkesek és ügyesnek tűnnek, de igazán hatékonyan kb. 8 éves koruktól tudnak jól fogat mosni. Éppen ezért addig a szülői segítség, a szülő általi, legalább napi egy fogmosás hatékony módszer a fogak védelmére, de ha ez nincs is meg, a rendszeres ellenőrzés nagyon javasolt. Ez több módon történhet, vagy heti rendszerességgel körbe nézel a szájában: változott-e valami. A nehezen fogat mosó, ill. akaratos gyerekeknél nagyon jó módszer a plakkfestő használata. Ez egy cukorka, amit a fogmosás ellenőrzésére használunk. A gyerek elrágja a cukorkát (fontos, hogy ne nyelje le), körbe nyalogatja a fogait a lilára festett nyálával, kívül-belül, alul-felül, majd kiköpi a nyálát. A plakkfestő lilára színezi a többnapos, és rózsaszínre az aznap keletkezett lepedéket. Nem kell megijedni, lila lesz a nyelve is. A megfestett területeket fogkefével letisztítva garantáltan hatékony a fogmosás. A fogmosás sikerességének kulcsa a jó technika. Ha a gyerek körfejű elektromos fogkefét használ, akkor legjobban úgy tud vele fogat mosni, ha ráteszi a fogára, a szülő számol 4-ig és a gyerek odébb teszi a fogkefét a másik fogára, megint számolni kell négyig, és a következő fogat mosni. Fontos, hogy a fogközökbe is érjen be a sörte, és kívülről-belülről érintse a fogat, meg ott, ahol rágunk, és a hátsó fogak leghátsó része is jó alaposan meg legyen mosva. A fogkefére egy borsónyi fluoridos fogkrém elég. A borsónyi amúgy életünk végéig egy borsónyi marad, de a fogkrém az változik. Mindig a gyerek korának megfelelő fluorid tartalmú fogkrémmel kell fogat mosni. A ti esetetekben a 0-6 éves korig jó fogkrémet kell választani. Ha 6 éves kora körül előtörtek a nagy metszőfogai és/vagy a mostani leghátsó tejfogai mögött a maradó első nagy őrlőfogai, akkor célszerű a 6-12 éves korig ajánlott fluoridos fogkrémre váltani. Felnőtt fogkrémre akkor térhet át, ha már csak maradó fogai lesznek, de szerintem ne rohanjunk ennyire előre. Külön örülök annak, hogy már most évente jártok fogászati ellenőrzésre. Gyerekek esetén én a fél éves kontroll híve vagyok, több okból is. A tejfogak nagyon könnyen és gyorsan szuvasodnak, egy év alatt rengeteg minden történhet, és még leglelkiismeretesebb fogmosás mellett is megeshet, hogy valamit nem vesztek észre. A rendelői fények a legkisebb szuvasodásra is rávilágítanak, gyakran annyira pici dolgokra, hogy még hozzá sem kell nyúlni. De ha felhívják a figyelmeteket arra, hogy azon a ponton elindult valami, és figyeljetek rá, akkor otthon is sokkal gyorsabban észreveszitek, ha változás van, mert látjátok mit kell nézni. A másik ok a fél éves ellenőrzésre kisgyerek korban a jobb páciens-orvos viszony kialakítása. Hat éves kortól 13-14 éves korig vegyesen vannak tejfogak és maradó fogak a gyerekek szájában. A szuvas tejfog miatt bizony könnyen elromolhatnak a maradó fogak, ezért, ha korábban nem is, vegyesfogazati időszakban, panaszmentes állapot esetén is, mindenképpen a fél éves ellenőrzést ajánlom. A nagyon rossz szájhigiéniájú gyerekeket én három havonta ellenőrzésre szoktam hívni.

Mit tegyünk, ha gyermekünk fogfájásra panaszkodik?

Először is mérlegeljük, hogy mennyi az esélye, hogy tényleg fáj a foga,tudhatja-e, milyen az, ha fáj a foga. Gyakran előfordul, hogy a mesében van szó fogfájásról, vagy az oviban fájt valakinek a foga, és játékból akkor neki is „fáj”. Minden esetben bele kell nézni a gyerek szájába. Ha tényleg fáj, meg tudja mutatni, hogy hol fáj. Érdemes figyelni, hogy melyik napszakban fáj, mi az, ami kiváltja a fájdalmat, folyamatos az érzés vagy ingerre jön. Át kell gondolni, volt-e esetleg olyan helyzet, mikor a gyerek megüthette a fogát. Vannak olyan gyerekek, akik nem panaszkodnak, vagy még olyan kicsik, hogy nem tudják elmondani a fogfájást. Ha azt látjuk, hogy a gyerek mindig csak az egyik oldalon rág, vagy valamilyen evéssel, fogmosással kapcsolatos szokása megváltozott, nem rág azon az oldalon, nem engedi ott mosni, vagy éppen rengeteget mossa egy bizonyos ponton, akkor az gyanús lehet. Sok gyerek azt sem tudja, hogy ez fájhat és nem szól, lehet láza, dagadhat az arca, levertebb lesz a hangulata, mégsem panaszkodik. Minden esetben érdemes utánajárni a dolgoknak. A pici szuvasodást pici tömés követi, ha sokat várunk, begyulladhat a fog, és akkor már bizony a tejfogak gyökerét is kezelni kell. Ha begyullad, bizony a tejfog is fájdalmas, megeshet, hogy annyira fáj, hogy a gyerek nem tud aludni tőle, és csak sír egész éjjel. Ekkor nyugodtan lehet a korának megfelelő adagban fájdalomcsillapítót adni neki, hogy túlvészelje az éjszakát, és utána, amint lehet, fel kell keresni egy fogorvost. Igazából minden apróságnak tűnő dologgal bátran keressetek minket, abból baj nem lehet.


Folyt.köv.

Vanek Mária

A nyitrai Konstantin Filozófiai Egyetemen végezte tanulmányait bilingvális mediátor szakon. Édesanya, feleség és nő. A futás nála kedvelt időtöltéssé nőtte ki magát, ami feltölti és kikapcsolja. Szereti még a gasztronómiát és az írásban is kitelejesedik. Az egyik legjobb érzés számára, ha mosolyt lát szeretett kisfia arcán.

Back To Top