Manós vakáció

Bolgár Katalin mesekönyvének ajánlója

Tilli és Villi manó, valamint barátaik Lili és Boti egy évet öregedtek az első róluk szóló könyv megjelenése óta – a folytatásban pedig egy tíz napos olaszországi kirándulásra indulnak a családdal.

A bizonyítványosztás és a gyors pakolás-indulás izgalmai után egy hosszú, de a manók közbenjárásával cseppet sem unalmas autóúttal kezdődik a vakáció a csizma alakú országban. Tilli és Villi ugyanis a legkülönfélébb módokon gondoskodik a gyerekek szórakoztatásáról, de mindemellett szó esik a türelemről és empátiáról egyaránt.

A tengerpart kínálta lehetőségek száma végtelen, viszont veszélyeket is rejt az idegen nyelvű közeg. A testvérpár azonban remekül – igaz, manósegítséggel -, veszi az akadályokat, és végül mindig jól alakulnak a dolgok (ahogy az egy meséhez illik).

A tíz fejezeten áthaladva megtudhatjuk, mekkora móka a liftezés, hogy egy paróka is tud repülni, vagy hogy a manófürdőruha fazonja éppenséggel már rég kiment a divatból. A megmosolyogtató történetek szinte észrevetlenül tanítanak becsületességre és egymásra figyelésre.

Nagyon szimpatikus számomra, hogy a közös családi programok idillje a maguk tökéletlenségében van lefestve: belefér a természetes félelem, az esetleges stressz, de a gyermeki dacosság is.

Körvonalazódik előttünk többek közt az is, hogy mennyire nem egyszerű feladat lekötni két gyerkőc figyelmét egy esős napon a tengerparton, ám szerencsére családi és manó összefogással ez sem lehetetlen.

Egy-egy történetből megtudhatjuk azt is, hogy bár a manók született delfin idomárok, a gondolázástól tengeri betegek lesznek.

Személyes kedvencem a Pizza, spagetti, Tilli és Villi című fejezet, ahol az olasz ételek mellett a nyelv finomsága is ki van hangsúlyozva:

” – Hát még éééén! De ez a tutti frutti naplemente, tintatartóóóóó nyelven beszélő fiú…”

Amilyen gyorsan a kalandok végére ér a négy kis jóbarát, olyan gyorsan érkezünk el mi is a könyv utolsó fejezetéhez, mivel igazán lebilincselő, és magával ragadó olvasmány. Az írónő kedves humorát megcsillogtatja a zárókép mondataiban is:

„- Na, akkor…. egy…. kettő…. hááá-rom! – vezényelte apa, és Boti egy rántással a szoba közepére került. Néhány pillanatig együtt nevettek a szőnyegen, aztán apa felpattant, Botit a hátára dobta, és futólépésben megindult a lift felé.

– Nos, én kiviszem ezt a répát a kocsiba, a többiek utánam! Irány haza!

Tilli és Villi pedig vidám ugrándozással követte a családot a parkolóba, hogy a hazaút se teljen unalmasan, kalandok nélkül. „

A könyvet a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjainak rajzai teszik még érdekesebbé.