Magyarul álmodom és magyarul élek
2021 áprilisa csodálatos és emlékezetes hónap az életünkben. Gyermekemet beírattuk az iskolába.
Magyar iskolába fog járni. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte miért jó a magyar iskola? Válasza lett ezen írás címe. Azt mondta, hogy mikor álmodik, az álmában a tündérek magyarul beszélnek. Azt pedig, hogy magyarul él, így magyarázta: szereti azt, hogy mi magyarul beszélünk, magyar barátai vannak és magyarul tud a legjobban mindent kimondani amit gondol, gyorsan és hibátlanul. Akárcsak egy beépített alap nyelvi beállítás egy számítógépbe. Nyelve: magyar. Gondolkodása: magyar. Nemzetisége: magyar.
Persze ellentmond mindez azzal, amit a társadalom erőltet ránk, hisz túl sokszor halljuk: majd a szlovák iskolával jobban érvényesül.
Mivel szlovák óvodába járt, az iskolába való beiratkozás első reggelén megkérdezte egy ovi előtt várakozó szülő, hogy ha már így megtanult szlovákul magyar létére, akkor miért nem engedem hogy folytassa a sikert?
Sikert? Próbáltam érthető választ adni: Anyanyelv csak egy van. Valószínűleg ő is szlovák iskolába adná a szlovák anyanyelvű kisifiát ha Angliában élne. De csak nem érkezett megértés. Így tovább érveltem: az, hogy magyar iskolába jártam, engem sem akadályozott meg abban, hogy több más nyelvet is elsajátítsak.
Soha nem éreztem úgy, hogy a logaritmust, a fotoszintézist vagy akár a szlovák nyelvtant rosszabbul tanultuk volna, mint a szlovák iskolába járó társaim. Ha a magyar gyerekek szlovák iskolába járnak, sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek kizárólag szlovák barátai, és ez az út az asszimilacióhoz vezethet. Sokkal kisebb eséllyel fejlődik ki benne a nemzeti identitás, nem lesz az iskolában megemlékezés a forradalomról és szabadságharcról, sem a magyar államalapításról. A szlovák iskolába járó magyar gyerekből nagyobb valószínűséggel lehet identitás kereső felnőtt.
Hogy miért adom magyar iskolába a gyermekem? Mert nekem nagyon jó alapokat adott. Mindenhol a világban, minden földrészen, külföldi egyetemen, mindig büszkén vállaltam, hogy magyar alapiskolába és gimnáziumba jártam.
Jómagam is ugyanabba az iskolába jártam, ahova most őt irattuk be. Ugyanabba az épületbe – lehet, hogy ugyanazokat a padokat koptatja majd, mint az édesanyja; vagy a kor szelleme máshogy hagy majd rajta nyomot. Előtörnek belőlem az emlékek, amilyeneket majd ő is szerezhet itt: az iskola büféje, a porta, a tornaterembe vezető folyosó.Nemrég jártam ott, a legutóbbi tömeges tesztelésre választottam ezt a helyszínt, hogy bekukkantsak, felelevenítsem a helyszín hangulatát. A jelenleg aktuális fertőtlenítőszerek nem vették el teljesen az alapiskolai hangulatot, ellensúlyként ott lóg a sok gyermekrajz. Még ott van mindig a falak közt a sok élmény, a sok színes dísz, az a barna rácsos öltöző. Emlékek, színes és felelevenedett emlékek.
Nem tudom még, hogy mit ad az iskola majd a gyermekemnek, de azt tudom, hogy nekem gyökereket és szárnyakat is adott. Közösséget, valahova tartozást, barátokat, ismerősöket, akiket még a mai napig köszöntök az utcán. Fejlesztés, fejlődés, házi feladatok, fontossági sorrend, fantázia. Mély alapok, mély gyökerek…
Sok gondolat foglalkoztatja ilyenkor a szülőt. Vajon tetszeni fog neki? Lesznek új barátai? Jó tanuló lesz? Mi fogja érdekelni? Melyik tantárgy lesz a kedvence? Milyen körökre fog járni? Szeret majd sportolni?
Nem fontos erre mind felelni, maradjon meg neki az élmény, hogy szeptember 2-án iskolatáskaval és csokorral indul majd neki a nagybetűs kisiskolás életbe. Elindul valami, ami 4 vagy 8 évig tart. Majd a végén elhangzik a Gaudeamus igitur. És addigra megérkeznek a válaszok is.
