Horváth Szomolai Andrea bemutatkozása csapatunk tagjaként

Horváth Szomolai Andrea vagyok, végzettségem szerint magyar-szlovák-történelem szakos tanár. A mátyusföldi Felsőszeliben élek férjemmel és kislányunkkal. A harmincas éveim közepén járok, elmondhatom, hogy egy rendkívül színes, izgalmas és gazdag szakmai háttérrel rendelkezem. Szépen, módszeresen másztam meg az élet egyes lépcsőfokait, lassan araszolgatva felfelé oly módon, hogy a védőháló azért mindig be legyen biztosítva, ha éppen zuhanásra kerülne a sor. Nagyon fiatal voltam még, mikor elkezdtem tanítani Zoboralja egyetlen magyar középiskolájában, hálával és szeretettel gondolok vissza a tanári pályám kezdeti éveire, Zoboralját azóta is második otthonomnak tekintem, fontos számomra a szórványvidék magyarságának megismerése és segítése. A tanítással szinte párhuzamosan kezdtem el dolgozni a sajtó világában, a hirek.sk szerkesztőjeként. A középiskolában való tanítás szakaszát felváltotta egy óvodai állás, ahonnan egy gyors fordulattal szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek tanításához sodort az élet. Rá kellett azonban jönnöm, hogy ezt csak tiszta odaadással, teljes jelenlétben lehet csinálni, engem pedig mindig vonzott a sajtó és az oktatás kétlaki életmód, így a marginalizált csoportokhoz tartozó gyermekekkel való munkát nem vállaltam tovább. Mára sikerült jól összeegyeztetni a két világot, a nagymácsédi alapiskola tanáraként és a ma7.sk tudósítójaként le tudom kötni az energiáimat. A kislányunk idén első osztályos, az ő igényei szerint rendeződött be a mindennapi élet. Mivel azonban hajt az örök meg nem elégedés és nyughatatlan szellem, szívesen tanulok újabban szociális média marketinget, szövegírást és keresem azokat a lehetőségeket, ahol ezeken a területeken is kiélhetem magam.

Hogy ismerted meg a Minority Kids projektünket, milyen módon kötődsz hozzá?

A Minority Kids projekttel és a hozzá kötődő Futureg társulással a sajtón keresztül ismerkedtem meg. Gyakran tudósítottam olyan beszélgetőesteket, vitafórumokat, amelyeken a csapat egyes tagjai érveltek, nyilvánultak meg. Így kerültem jó barátságba Bott Domonkos Líviával, aki utat mutatott ebben a szép projektben. Nem utolsósorban a gyermekek jogainak védelme összefügg az iskolában végzett munkámmal is. Úgy gondolom, itt is megtalálható az átfedés, minden mindennel összefügg.

Milyennek látod a családok,  anyák és gyermekek helyzetét szlovákiai magyar viszonylatban?

Felvidéki magyarnak lenni erős vállalást jelent. Tapasztalatból mondom, hogy a felvidéki magyar családok sokkal mélyebben és ragaszkodóbban élik meg magyarságukat, élnek a kultúra által adott lehetőségekkel, mint a magyarországi magyarok. Ezzel egyetemben ez egy nehéz lét, hiszen mindig kemény döntéseket kell hozni, minden áldott nap küzdeni kell. Szeretném hinni, hogy mára sikerült eltörölni az évszázados görcsöket, blokkokat, hogy a felvidéki családok már egy multikulturális szellemben tudják nevelni a gyermekeiket. A család érték, a gyermek pedig a hagyomány, az ősi szellem őrzője és továbbadója.

Milyen tapasztalatod van magyar, vagy más kisebbségben élő szülőkkel,  anyukákkal illetve gyerekekkel, ott ahol élsz? Hogy élnek, mi foglalkoztatja őket?

Mint mindenhol máshol a világon, a Mátyusföldön is szeretnék a szülők a legjobbat a legtöbbet adni a gyerekeiknek, ki-ki a saját szokásjoga, kultúrája szerint, annak szellemében. Nehéz most, a koronavírus évében megmondani azt, hogy mi foglalkoztatja az embereket, a korlátozott szociális kapcsolattartás rányomja a bélyegét minden régióra, minden családra. Elsősorban talán most mindenkit a család egészsége foglalkoztat, és egy teljesen új, idegen, félelmetes világrendet, szabályokat kellett megtanítani a gyerekeknek is. Ha ettől eltekintünk, akkor örülök annak, hogy az itteni magyar családokat szépen össze tudta fogni a Cseperedő program, a Ringató foglalkozások már eleve adtak egy gyökeret, egy hovatartozás érzést. Az én ismerettségi körömben gyakran kerül elő a magyar ajkú kisgyermekek szlovák nyelvre való oktatása. A jelenlegi módszerek és a rossz alapanyagok alapjáraton keserítik meg a családok életét, szükségtelenül. Hiszem és tudom azonban, hogy a háttérben már munkálkodnak a segítő erők.

Mi hajt előre a napi teendőknél? Van életmottód?

 Motivál a tudásvágy, a tenniakarás és az, hogy új embereket ismerhetek meg. Szeretem az embereket, szeretek beszélgetni, beszélni, hallgatni, tanulni. A diákjaimmal is gyakran beszélgetek, sokszor ez többet ad nekik, mintha csak megkapnák tőlem a tananyagot, és én is sokat tanulok tőlük. Örülök annak, ha nem csak a katedra mögött álló tanárt látják bennem, hanem valakit, akivel lehet sztorizni, aki kihúzza őket a pácból, akihez oda lehet jönni egy-egy ölelésért vagy akár szigorú dorgálásért is. Otthon is és minden más szegmensben is tartom azt, hogy: balhé van, bajt kevertél? Gyere, mondd el, együtt megoldjuk. A sajtó nyüzsgő, soha le nem álló, örökké izgalmas világát pedig egyenesen imádom. Talán a fő motiváló erőm az, hogy ennek köszönhetően rengeteg információm és óriási ismerettségi bázisom van, ezt pedig szeretem a lehető leghasznosabb módon használni. Amikor sikerül olyat írnom, olyan dologról tudósítanom, ami nem áll meg az újságban vagy az online felületeken, hanem önálló életre kel, akkor vagyok a legboldogabb. Természetesen ez mögött embertelen munka van, és ára is van mindennek. Sok mottó kiemelhető lenne, de egy rövidke Ady vers az igazi: Akarok ! Egy kemény rövidke szó ebben benne van az egész életem !

Sokszínű  vagy, ez tény. Hogy éled meg az önazonosságot a különböző szegmensekben? A szakmai szerepeid közük melyik áll hozzád legközelebb most?

Anyaként van bennem a legtöbb kétség, de azt hiszem ez normális. Viszont szerencsére nincs időm kattogni azon, mit csinálok jól és rosszul ebben a szerepben, inkább ösztönből cselekszem. A gyermek mint olyan, egy különálló kis indivíduum. Nekem fontos volt megismerni a lányomat ahhoz, hogy jó anyukája tudjak lenni. Még aprócska, hétéves gyermek, de karakán kis lélek, olyan életigazságokat ki tud analizálni, hogy minden nap ámulatba ejt az okossága. Ahogy ő mondaná: anya, mi egymást választottuk az angyaloknál. Az angyalok pedig nem tévedhetnek, ugyebár.

Mostanában a tanári szegmensemet tartom a leggyengébb láncszemnek, ehhez azonban sokat hozzátett az online oktatás, lassan egy éve szinte motiváció nélkül dolgozunk, mi tanárok és ugyanez van a diákoknál is. Bámuljuk a monitorjainkat és beszélünk a kis képkockáknak. A tanári léttel kapcsolatban egyébként is van bennem egyfajta lázadás. Sajtósként sok mindent látok, észreveszem, mekkora elismertséget váltanak ki egyes szakmák az emberekből, a tanároké pedig nincs közte, holott ez a legmegterhelőbb hivatás az összes közül, amiben valaha részem volt. Egy-egy nap végére a tanár pszichikailag, agyilag és lelkileg is elfárad, és őt ugyanúgy várják haza az otthoni teendők. Sokszor azonban azt látom, hallom, hogy az emberek szidják a tanárokat. Például képesek az egekbe magasztalni az autószerelőjüket, ha fényévente egyszer jól megjavította a kocsijukat, de arra az emberre, aki egész nap a legféltettebb kincsükre vigyáz, aki oktatja, neveli, arra csak a rosszat mondják. Természetesen ez nem általánosítható, de a „tanárszidalmazás“ jelensége nekem nagyon tud fájni. Új és nagyon jó tapasztalat volt idén azonban az, hogy az oktatásügyi minisztérium oktatóvideó-sorozatának magyar óráiból forgathattam párat egy pozsonyi stúdióban. Kicsit más volt az, mint a mindennapok tanítása, de élveztem, ahogy fizikailag összekapcsolódik a kamerák és az oktatás világa, az én két természetes közegem.

A szakmai szerepek közül az utóbbi időben legközelebb a média áll. Szeretek írni, engem az kikapcsol és pihentet. Alkotói munkának tartom a semmiből valamit létrehozni, és az újságírás ilyen. Tudom, hogy jó érzékem van arra, hogy jó témákat találjak, és örülök, ha az emberek szeretettel olvassák, amit írok nekik. Én mostanában jöttem rá,hogy sokaknak nem természetes az, hogy szövegeket alkossanak, hogy erre szükség van.

Hogy néz ki egy átlagos napod?

Nagyon nehezen kelek reggelente, mert éjszakánként dolgozok. Akkor van csönd. Átlagban 3-5 órát alszom, ezért a reggelek mindig kacifántosabbak. Tudom, hogy nem árt hat óra tájékában már észhez térni, mert akkor még nagyjából győzöm időben elindítani a kislányt iskolába és én is beérek tanítani. Negyed nyolckor legkésőbb indulnunk kell otthonról, 7:45-re pedig nekem is be kell érni iskolába, ehhez még levezetek huszonöt kilométert. Reggel nyolcra általában már három agyvérzést kihordok lábon, míg beérek a munkahelyemre. Ezen a jövőben nem ártana változtatni. Mostanában picit könnyebb a helyzet, mert csak a számítógép vár a maga feketeségével és a kamerájával. Békeidőben általában kettőig vagyok az iskolában, akkor letelik egy műszak. Kora délutánra szoktam beütemezni az interjúkat, találkozókat, jó esetben még írni is tudok. A férjem sokat segít, délután általában ő jár a kislányunkért, ha kell meg is tanul vele, de azt szívesebben hárítják rám, mondván mégiscsak én vagyok a tanár. Ha valamilyen rendezvény, tudósítás, esemény van, akkor én este vagy késő délután is útra kelek, de estimesére és közös altatásra azért igyekszem hazaérni. Este tíz után csendesül el a ház, olyankor én még tudok írni, dolgozatokat javítani, papírmunkát végezni. Körülbelül hajnali 2-3 órára azért elfáradok. Az életvitelem teljesen normális az én számomra, a háztartási munka meg kibírja, ha várnia kell. Ugyanitt takarítószemélyzet kerestetik . 😊

Úgy gondolod, hogy a nők – az anyák képesek alakítani, esetleg megváltoztatni, jobbá tenni a világot maguk körül? Ha igen, hogyan?

Alakítani, formálni képesek, főleg, ha jó társadalmi pozícióban vannak. Jobbá tenni a világot pedig egy mosollyal is lehet. Lényeg, hogy akarni kell. Szerintem a nők vállára még most, a huszoneyedik században is őrületes teher nehezedik, sokkal nehezebb nőként helytállni, nőként szerepeket vállalni és dolgozni, mint férfiként. Rossz ezt kimondani, de ha apa nincs otthon estére, mert dolgozik, tárgyal, üzletel, akkor mindenki megveregeti a vállát, hogy hú, de menő vállalkozó, dolgos ember, de ha anya hiányzik a családi asztal mellől esténként ugyanezen okokból, akkor bizony felszaladnak a szemöldökök és jönnek a megjegyzések, hogy nincs ez így rendben. Sok nő élete, tehetsége, ragyogása fulladt bele a háztartás poklába és a gyereknevelés mókuskerekébe. Az anyák akkor tesznek jót a világgal és magukkal is, ha mernek ebből kiszakadni, ha merik odébbrúgni a szennyes ruhát és azt tanítani egy következő generációnak, hogy a családban mindenki egyenlő, mindenkinek ugyanakkora szabadság és ugyanolyan mértékű lehetőség jut, hogy családban élni, gyermeket nevelni nem áldozat, hanem öröm. A jövőt csak úgy tudjuk befolyásolni, ha jót, toleranciát, elfogadást, szeretetet csepegtetünk a gyermekekbe, és megvédjük őket.

Melyek az igazán szívmelengető feladataid a munkád során?

Az oktatásban szeretem azokat a perceket, mikor a gyerekekben megszületik a felismerés, mikor egy-egy jól előadott, ízes tanóra után megtalálják a logikai összefüggéseket, és merik is ezeket keresgélni, szabadon és bizalommal.

A sajtó területén szeretem megtalálni a családbarát témákat, a nagy kihívásokat, az életillatú históriákat. Ezek sokszor sajnos szomorú, de nemes történetek. Jó érzés, mikor az emberek bíznak bennem annyira, hogy a tollamba mondják életük történetét, mikor bíznak bennem annyira, hogy merjenek a sajtón keresztül segítséget kérni. Számomra pedig akkor válik igazán kerekké a történet, ha valóban meg is érkezik a segítség. Volt már olyan, hogy a cikkeink hatására egy-egy szervezet, magánember figyelt fel rászoruló családokra, és segített.

Mit tanultál meg a gyermekektől? Mit tervezel a jövőben a aktivitásaid kapcsán?

Mindegyik korsztálytól mást és mást. A középiskolások megtanították, hogy nem szükséges arra törekednem, hogy engem mindenki szeressen, elég csak a háttérben ott lenni és szárnyat adni, ha a másik lezuhant. Az óvodások megtanítottak szívből és élvezettel mesélni, az alapiskolások arra, hogy a befektetett energia nem vész el, csak átalakul. A saját gyermekemtől pedig minden nap tanulok: toleranciát, türelmet, az időbeosztás művészetét, valamint at, hogyan válaszoljak gyorsan és hatékonyan meghökkentő kérdésekre. Jövőbeli tervekről még óvatosan nyilatkoznék: szeretnék mélyebben foglalkozni a kicsik szlováktanulásának témájával.

Mit szeretnél portálunk olvasóinak üzenni? Mivel online tanácsadó oldal vagyunk, szívesen fogadunk bármilyen tanácsot ami a gyermeknevelést segítheti.

Én nem szeretek tanácsokat osztogatni másoknak. 😊 A gyermeknevelésben, a mindennapi életben is azt tartom jónak, ha valakit a tiszta szíve és ösztönei vezérelnek. Nem kell nekünk mindenhez szakszerűen érteni, de ha akarattal, jó szívvel és tiszta rajongással állunk neki a dolgoknak, a gyereknevelésnek is, akkor abból rossz nem születhet. Ha valamit meg akarunk tanítani a gyerekeknek, akkor azt élő példával kell nekik bemutatni, azt kell látnia, hogy bennünk ég az, amit bennük lángra akarunk lobbantani.