Hello június, hello suli!

Amilyen hirtelen jött a koronavírusos kényszerpihenő (már akinek ez pihenő volt), olyan sebtében vissza is ülhettek az alsó tagozatosok és az ötödikesek júniusban az iskolapadba, továbbá az óvodák is kinyitottak. Hogy miért csak ők, az egy érdekes kérdés. A magam részéről nem látom rizikósabbnak a felső tagozat többi osztályának megnyitását sem, de hát nem vagyok szakértő, csak egy mezei pedagógus. Valamikor május elején még félig viccesen mondtam az egyik online órán a gyerekeimnek, hogy figyeljék meg, gyermeknapra visszamegyünk a suliba. Mert naponta kérdezték: Mikor lesz már iskola?

Aztán megtörtént, és már két csodálatos héten vagyunk túl. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az osztályomból senki sem maradt otthon, ezért nem kellett megoldanom a távoktatást is. Külön szerencse, hogy már másodikosok, és nem a betűtanulás időszakában vagyunk. Még velük is napokig kellett ismételni a betűk írását, a kötésüket, az ábécét, de ez egy nyári szünet után is normális dolog. Vannak olyanok is köztük, akik nem tudtak napi szinten bekapcsolódni az online órákba. Az ő számukra, mivel más lehetőség nem volt, feladatokat küldtem. Ezek a diákok eleinte lényegesen több támogatásra szorultak, de mivel nagyon igyekeznek és szorgalmasak, szépen előjönnek a már megtanult dolgok, napról-napra ügyesebben olvasnak, írnak, számolnak. A tanulást nagyon élvezik, velem együtt, de mindennap hiányérzetünk van, még ezt vagy azt nem sikerült befejezni, még kellene egy óra. Pedig időben kezdünk, nincs szükség óraközi szünetekre, mert nincs csengetés (ez a legjobb), és egy-egy óra lehet 90 perces is, vagy harminc perces is, attól függően, mennyire érdekli őket, mennyire fáradtak.

Az osztály nagyobbik része negyed nyolc körül érkezik, nyolcig játszhatnak (vannak legóink, fejlesztő játékaink, minden héten újabbat rakok ki), vagy festhetnek, rajzolhatnak, de ha van előző napi projektmunka, befejezhetik. Közben zenét hallgatunk, és jókedvűen, vidáman indul a nap. Nyolctól fél tízig, néha tízig főleg olvasunk, írunk: nagyon játékosan, mozgással, gyakorló feladatokkal, beszélgetésekkel. Tízóraiznak, majd, ha az idő engedi, az udvaron folytatjuk a tanulást matematikával, vagy szlovákkal, környezettel. Van egy szép, padokkal ellátott altán az iskolaudvaron, tavaly még asztalokat is raktunk be, ott bármilyen órát meg tudunk tartani. De a tornaórát is kombináltuk már matematikával; szlovákot, magyart, környezetet zenével vagy képzőművészettel. Egy-egy témakör köré épülnek a napok, azt igyekszünk körüljárni minden oldalról. Próbálunk mindent vizualizálni, hiszen képekben gondolkodnak, és tartósabb az ismeret, ha elmélyülnek egy-egy feladatban.

Szinte állandóan csoportban, párosban dolgoznak, egymást segítik, kooperálnak. A témákat képzőművészeti projektben is feldolgozzuk, akár több napon keresztül is.
Sokan felteszik a kérdést: Volt értelme júniusban visszamenni az iskolába? Ha a gyerek jól érzi magát, és szeret oda járni, feltétlenül. Ennek kapcsán csak egy kis szösszenet:
Az első napok egyik estéjén telefonon hívott az egyik gyerkőcöm nagymamája. Azt gondoltam, beteg lett és másnap nem jön iskolába, azt szeretné bejelenteni. Erre:
“Tanító néni, ne haragudjon, hogy zavarom, de mondja már meg, mit csinálnak az iskolában? Mert az unkokám csak azt mondja: Mama, te azt elképzelni sem tudod, milyen jó az iskolában. Annyira csodálatos! Tegnap is korán reggel felöltözött, nehogy elkéssen.”

A legjobb hivatást választottam, az biztos.
Hello, június!