skip to Main Content
Gyermekekkel Foglalkozom! – Beszélgetés Bíró Huszár Ágnessel A Pedagógiai Munkáról és A Zenei Nevelésről

Gyermekekkel foglalkozom! – Beszélgetés Bíró Huszár Ágnessel a pedagógiai munkáról és a zenei nevelésről

Sorozat: Gyermekekkel foglalkozom!
Bíró Huszár Ágnes

Bíró Huszár Ágnes biológia szakon végzett, később pedig antropológiából szerzett magiszter titulust. Ezután kanyarodott élete a pedagógia irányába, hiszen Komáromban a Selye János Egyetemen végzett pedagógiai tanulmányokat, később pedig Győrött tanult gyógypedagógiát.

Biológia tanárként is dolgozott, ezen felül a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet Népzenei adattárának munkatársa, a Bihari kör – magyar népi játszóház szervezője és zenésze volt.

Később maga is édesanyává vált, 2013-ban megszületett Bence, majd 2020-ban Dániel fia.

Jelenleg anyasági szabadságát tölti, de az előtt napközis tanító néniként dolgozott a Hegyétei Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában.

Gyermekekkel és szülőkkel foglalkozó sorozatunk harmadik részében őt kérdeztük pedagógiai életpályája részleteiről és tapasztalatairól.

Mi motivált abban, hogy megkezd tanulmányaidat a pedagógia irányában?

A gimnáziumban fantasztikus biológia tanárunk volt, Olgyai Ede tanár úr, és az ő hatására egyre
jobban érdekelt ez a tantárgy. Akkor még nem tudtam, hogy tanítani szeretnék, ez csak később, az
egyetemi évek során fogalmazódott meg bennem, ahol kutatói szakon biológiát, majd antropológiát
hallgattam. Amikor bekerültem a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskolába, és elkezdtem biológia
szakon tanítani, nagyon megtetszett a pedagógiai munka, és ekkor végeztem el a pedagógiai
alapképzést a Selye János Egyetemen. Visszagondolva, már a gimiben érdekelt a pszichológia,
didaktika, mégis a gyakorlat, a mindennapi tanítás motivált annyira, hogy tudtam: pedagógus
szeretnék lenni.

Mit gondolsz milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy biológiai tanárnak Szlovákiában, mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban? Te személy szerint azt kaptad ettől a hivatástól, amit vártál tőle?

Kissé talán elévültek a tapasztalataim, hiszen 2004 és 2010 között tanítottam biológiát. Akkor a didaktikai eszközök hiánya, a kevés óraszám, a nagy lexikális tudást követelő rendszer, néha a tankönyvek késése nehezítette a mindennapi biológia tanítást. Ami még számomra furcsa volt, hogy a tanulókat és a velem egyidős, friss végzettségű kollégákat is nehéz volt kiszakítani abból a meggyőződésből, mindennapi hozzáállásból, hogy csak a frontális oktatás, a „lediktálom, megtanulod, felmondod” módszer a járható út.

Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem abban a hat évben, amikor biológiát tanítottam, mind pedagógusként, mind magánemberként. Azt megtapasztaltam, hogy a pozitív motiválás a jó és a rossz tanulókat egyaránt előre viszi, hiszen, ha örömet ad a téma, a tanító támogatása pedig valamiféle biztonságérzetet, akkor bárki képes a fejlődésre.

Milyen volt a kapcsolatod a gyerekekkel tanárként? Mi jelentette a legnagyobb kihívást számodra ezen a területen?

Nagyon szerettem a gyerekeket, több száz tanítványomból igazából csak egy-kettőre emlékszem, akivel kapcsolatban nem tudtam jól működni pedagógusként. Azt hiszem, a gyerekek is szerettek engem, mert a biológia igazán érdekessé tehető, hiszen amiről tanulunk, ott van körülöttünk. Illetve mindig arra fókuszáltam, hogy a gyerek ténylegesen vigyen haza a fejében némi tudást az óráim után. Mindig engedtem a saját beszámolók felolvasását, és nem zavart, ha csúsztunk a tananyaggal. Biztattam a gyerekeket az önálló megnyilvánulásra mind a felelet, mind a dolgozatok során.

A legnagyobb kihívást az jelentette, ha valamilyen oknál fogva az adott gyerek eltért az átlagostól. A sajátos nevelési igényű gyerekekre gondolok, akikről gyakran csak sejteni lehetett, hogy más hozzáállást igényelnek. Ha pedig konkrétan tudtam, hogy miért nehezített a tanulás az adott gyerek számára, próbáltam a megfelelő módon támogatni. Azt pedig talán nem kell részleteznem, hogy a sok felesleges adminisztráció nehezítette a lényegi tanítói munkámat.

Mit gondolsz mik egy tanár legfontosabb feladatai, és milyen/mennyire fontos szerepet töltenek be egy gyermek életében a tanárai?

Szerintem egy tanár legfontosabb feladata a támogatás és a gondoskodás a gyerek értelmi és érzelmi fejlődése során. Az érzelmi intelligencia fejlesztése talán még fontosabb, mint a tananyag átadása, habár a tanár elsősorban tudást ad át. Fontos lenne még a közösségépítés, a jó példamutatás, az aktivizálás, hogy a pedagógusok vezetésével megfogható tapasztalatokat gyűjtsön a gyerek, és kinyíljon számára a világ. A tanárok valamennyire pótszülők, még akkor is, ha nem tudják ezt a szerepet minden gyerekkel szemben maradéktalanul vállalni.

Biológia tanárként mi motivált arra, hogy gyógypedagógiai tanulmányokba kezdj?

Amikor azt tapasztaltam, hogy az egyik diák diszlexiás és diszgráfiás, a másiknak viselkedési problémái vannak, vagy nem hajlandó szóban felelni, csak írásban, azt éreztem, hogy tovább kell képezni magam, és nem csak szakkönyvek segítségével, hanem tanfolyamok, egyetemi képzés során. Akkor még egyedülálló voltam, időm és energiám is akadt a továbbtanulásra. Emellett szerettem volna megtapasztalni a magyarországi egyetemi életet, hiszen a biológiát szlovákul végeztem el a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán. Ezért jelentkeztem gyógypedagógiára a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karára, Győrbe.

.Szeretnél gyógypedagógiai területen tevékenykedni a jövőben? (Ha igen, miért, ha nem, miért nem)

Kifejezetten gyógypedagógusként nem szeretnék tevékenykedni. Valahogy nehéznek érezném, ha mindennap enyhén, középsúlyosan vagy súlyosan sérült gyerekekkel kellene foglalkoznom. A velük való munka igazi küzdelem olyan területeken, mint az olvasás-, írásoktatás, a matematikáról nem is beszélve. Nagyon tisztelem a gyógypedagógusokat, akik nap, mint nap beleállnak ebbe a küzdelembe. Engem jobban vonz az alapismeretek átadása egy átlagos közegben, illetve szeretem a napközis tanítói munkát is, ahol a kötelező leckeírás után nagyon kreatívan lehet foglalkozni a gyerekekkel.

Mit gondolsz a zene és a gyógypedagógia kapcsolatáról?

Egyszer alaposan utána olvastam a zeneterápiának, és arról szóltak ezek az írások (gyakorlott zeneterapeuták tapasztalatai is), hogy a zene gyógyít, csakis pozitív hatása van a sérült emberek felépülésére, fejlődésére. Arról nem is beszélve, hogy az érzelmi életünkre a zene nagy hatással van: segít kifejezni az érzelmeket, megnyugtat, és ha még mozgással is össze van kapcsolva, konkrétan fejleszt is, mint egy mozgásterápia. Az pedig talán már köztudott, hogy a mozgásfejlesztés pozitív hatással van az idegrendszer működésére, a zene ritmusa pedig hozza magával a mozgást. Vagy ha csak arra gondolunk, hogy a stressz levezetésére is jó a zene, akkor mindenképpen csakis pozitív módon beszélhetünk a zene és gyógypedagógia kapcsolatáról. Én úgy gondolom, hogy minden mindennel összefügg ebben a kontextusban, habár gyakorlati tapasztalatom nincs ezen a téren, mivel nem vagyok hivatásos zenész, sem terapeuta.

Mit gondolsz a szlovákiai oktatásban a zene milyen szerepet játszik a gyerekek oktatásában és nevelésében? Ha megtehetnéd mit változtatnál meg ezen a területen?

Akkor most gondolok egy nagyot! Ha megtehetném, minden gyerek számára élményszerűvé tenném a zeneoktatást. Minden nap tartanék minden gyereknek az életkorához és érdeklődéséhez igazított zeneórát. A kezükbe adnék sokféle hangszert, hogy kísérletezzenek velük, próbálják ki, hogy melyik tetszik, melyikkel dolgoznának kitartóan, min gyakorolnának naponta. Ha pedig a gyerek ódzkodna a hangszertől, beállítanám a kórusba, hogy énekeljen minden nap a társaival együtt. Ha pedig szólóénekes szeretne lenni, a legjobb tanárokat biztosítanám neki. A zeneoktatást – mondjuk hetente többször – összekapcsolnám táncoktatással, képzőművészeti oktatással. Kit mi érdekel… Feltétlenül szerepeltetném a gyerekeket színpadon az ünnepek alkalmával, de csak akkor, ha ő maga is szeretné. De egy ilyen fantasztikusan élménygazdag zeneoktatás után, ki ne szeretne színpadon szerepelni, megmutatni, hogy milyen ügyes? Elsősorban persze a szeretteinek: anyunak, apunak, nagyinak… Vagy megszervezném, hogy a kedvenc előadójuk, zenekaruk társaságában lépjenek színpadra. Biztos lenne a siker!

Személyes véleményed szerint minden gyermeknek szüksége volna-e arra, hogy megtanuljon egy hangszeren játszani? Érdemes lehet a szülőknek ilyen irányba terelni gyermekeiket?

Feltétlenül érdemes szülőként a gyereket a művészetek felé terelni. Szinte mindegy, hogy zene, képzőművészet, tánc, vagy más előadóművészet. A hangszertanulás is ilyen. Ha kedvet érez hozzá a gyerek, van kitartása, jó az oktató, mindenképpen épül belőle a gyerek személyisége, érzelmi élete. Személyes példám, hogy amatőr népzenészként nagyon sok értékes élményt kaptam az élettől, mert hegedültem egy népzenekarban. A csapathoz tartozás nagyon jó volt még kamaszkoromban is, amikor a gyakorlás a másodlagos volt, mégis élveztem az egészet, pedig nem voltak nagy sikereim. Később fejlődni akartam a népzene területén, és népzenei táborokban tanultam a népi hegedűt, sokat gyakoroltam. Profi zenész nem lett belőlem, de nagyon sok, szép élményt adott a hegedülés.

Most pedig nagyon örülök, hogy Bence fiam dobolni kezdett. Látom rajta, mennyire élvezi, ügyes, és remélem, hogy a rockzene sokat ad majd neki.

Mi a véleményed arról, hogy mit adhat egy zenei tábor a gyermekeknek?

Van olyan gyerek, akit a zenei tábor elindít a zenetanulás vagy hangszertanulás útján. Van, aki már zenél, és fejlődni akar, és van, aki a közösség, a barátok miatt vesz részt a zenei táborban. Akit megérint a zene, annak egy ilyen tábor csakis előrelépés. Ha tudatosabb a gyerek, mivel már idősebb, még a pályaválasztásásban is segíthetik az ilyen élmények. Az sem mellékes, hogy a táborokban a gyerekek jó életpéldákat láthatnak a tábor oktatói, vezetői által.

Mit gondolsz édesanyaként hasznodra váltak a pedagógiai tanulmányaid?

Amikor az elméletet sikerült a gyakorlatba átültetni, akkor minden esetben hasznosak voltak a pedagógiai tanulmányaim. Abban már nem vagyok biztos, hogy ez sokszor fordult elő. Szerintem a saját gyerekét az ember nehezen látja iskolapéldának, hiszen lehetetlen érzelmileg elvonatkoztatni a saját csemetétől, és általában utólag esik le, hogy ami történt, azt melyik elmélet gyakorlati megnyilvánulása. De a jó hír, hogy ebben lehet fejlődni! Bence az úttörője az édesanyai létemnek, Dani pedig stabilizálja mindezt. Másodszor valahogy előrelátóbb az ember, sokkal több tapasztalattal a háta mögött. Különben a napközis tanító néni szerepkörömet sokkal jobban közel érzem a szülői feladataimhoz, mint a biológia tanári munkámat. Jó, hogy már szülő voltam, mikor belevágtam a nevelőnői munkakörbe. Innen nézve fordítva igaz: édesanyai tapasztalataim váltak hasznomra a pedagógiai munkámban.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Pár hónapig még élvezem az anyasági szabadság szervezetlen mindennapjait. Aztán párhuzamosan leszek kétgyerekes anyuka és tanító néni. Ha lehetek egy kicsit szentimentális: jelen akarok lenni a pillanatban, hiszen olyan hamar elszaladnak a napok, a gyerekek pedig igénylik a maximális figyelmet minden percben, és ez igaz a saját gyerekeimre és a tanítványaimra is.

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 22-245-00715 projekt keretében.

 

 

 

 A kép forrása: pch.vector, Freepik

Back To Top