Értelem vagy érzelem?

„Az agy és a szív olyan, mint a homokóra két edénye: amikor az egyik megtelik, a másik kiürül.” Jules Renard

Egyre többet hallunk az érzelmi intelligenciáról (EQ), mégis úgy gondolom, nem mindenki tudja, mit foglal magába ez a kifejezés. Néhányan lehet, hogy még össze is keverik az IQ-val, vagyis azzal az intelligenciahányadossal, amely kimutatja, hogy milyen az ember értelmi képessége.

Amikor az intelligencia szót halljuk, akkor elsősorban a lexikális tudás jut eszünkbe, olyan ismeretek, amiket elsajátíthatunk az iskolában, a könyvekből, az internetről. Majd eszünkbe jut a fejlesztés kifejezés, tehát, hogy minél többet tanulunk, annál okosabbak leszünk, annál jobb lesz a logikán, könnyebben boldogulunk majd az életben, vagy a munkaerőpiacon. Előfordul, hogy a magasabb IQ-val rendelkező emberek kudarcot vallanak, és a szerényebb adottságúak pedig jól teljesítenek bizonyos élethelyzetekben. Ennek magyarázata az érzelmi intelligencia. Sajnos, az érzelmekről egyre kevesebbet beszélünk, és félünk kimutatni mások előtt. Ahhoz, hogy sikeresek és boldogok legyünk, és ugyanezt elmondhassuk gyermekeinkről is, arra kell törekednünk, hogy gondolkodásunk és érzelmeink összhangban legyenek.

Mi az érzelmi intelligencia?
Daniel Goleman pszichológus elsők között tett említést az EQ-ról, ő a szerzője az Érzelmi intelligencia című könyvnek, amely nagy sikereket aratott. Szerinte magába foglalja azokat a képességeket, amiket úgy hívunk önkontrol, empátia, lelkesedés, kitartás és az önmotiváció.
A gyerekeknek megtanítható, hogy érzelmeiket felismerjék és szabályozzák, képesek legyenek a belső motivációra és az empátiára, és így könnyedén elsajátíthatják az emberek közti kapcsolatok művészetét is. Az érzelmi intelligencia alapja, hogy felismerjük saját érzéseinket, megértsük azokat, és ezek alapján reagáljunk a környezeti ingerekre, figyelembe véve más emberek érzelemvilágát is.

A fejlesztés
Nem szeretem használni ezt a szót, ezért inkább azt mondanám, hogy az érzelmi intelligencia tanítható, természetes módon elsajátítható, akár már pici babakortól. Egy csecsemőn látszik, ha jól érzi magát, békés az arckifejezése, ritkán sír, később már mosolyog, illetve hangosan kacag. A legfontosabb örömforrása az anya, és öröm számára minden egyes perc, amit anyja vele tölt. A szeretet a csecsemő éltető eleme. Minél jobban érzi a kedvességet, szeretetet, annál jobban fejlődik, és annál könnyebben nevelhető. Ez egy ördögi kör, mert aki nem kapott szeretetet gyermekkorában, az nem is tud adni felnőttkorában. De ha felismerjük magunkban ezt a „problémát”, akkor még időben tehetünk ellene. Legyünk mindig gyengédek a kicsivel, ne erőszakoskodjunk az evéssel, öltöztetéssel, alvással. Hallgassunk a megérzéseinkre, ösztöneinkre. Ha kemények vagyunk, és akarata ellenére teszünk egyre nyűgösebb, türelmetlenebb lesz. Ne hagyjuk sírni, keressük meg a sírás okait és segíthet egy kedves, megnyugtató szó, vagy egy rövid ölelés. Élvezzük a gyerekünkkel való együttlétet, és magától kialakulnak az öltözködés, evés, fürdés közbeni játékos ceremóniák, amik hozzájárulnak a meghittséghez, személyességhez, biztonságos közeg kialakításához. Játék közben se felejtsük el, hogy szülők vagyunk, tehát neveljük gyermekünket. Egy kisgyermeket mélyebb érzelmi szálak fűzik szüleihez, családtagjaihoz. Ha biztos anyja, apja szeretetében, érzi, hogy figyelnek rá, akkor boldog, derűs lesz, és ez adja meg önbizalmát, -értékelésének alapját. Használjuk a köszönöm szót, és dicsérjü meg, ha erre rászolgált.
Nagyon gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy minden áron fejleszteni szeretnénk a gyerekeket, különböző programokkal, játékokkal, halmozzuk el őket, hogy „okosak” legyenek és „idő előtt” megtanuljanak „mindent”. A kevesebb néha több. Többet ér, ha szeretettel, türelemmel, korának megfelelően foglalkozunk velük, mi is részt veszünk a játékban és minőségi időt töltünk a gyermekünkkel. Beszélgessünk, meséljünk, mondókázzunk, énekeljünk, rajzoljunk, gyurmázzunk, sétáljunk a természetben, hemperegjünk, birkózzunk, dögönyözzünk, nevetgéljünk, csiklandozzunk, puszilkodjunk, simogassunk! Ugye, milyen sok mindent lehet csinálni, anélkül hogy észre sem vesszük? Ez mind- mind fejlesztő hatású, ráadásul ingyen van. Nem kell bonyolult dolgokra gondolnunk, használjuk a fantáziánkat és érezzük jól magunkat a gyermekünkkel. Ne akarjuk őket idő előtt megtanítani járni, beszélni, írni, olvasni, számolni. Adjunk nekik időt, hogy szépen, nyugodtan fejlődhessenek a maguk módján. Talán éppen ezt a legnehezebb.

Mire van szüksége a gyermeknek?

Szeretetre, megértésre, türelemre, tehát olyan dolgokra, amiket pénzért nem lehet megvenni. A durva szigor, erőszakosság és megfélemlítés nagy károkat okozhat a kicsi lelkében. Meg kell tanítani őket, hogyan fejezzék ki az érzelmeiket, és hogyan tudják azokat kontrolálni. Ne felejtsük el azt sem, hogy nekünk, szülőknek kell „jó” példát mutatnunk, tehát nyíltan vállalnunk kell, ha rossz napunk van, ha mérgesek vagyunk. Ki kell mondanunk, meg kell neveznünk az érzéseinket: „Szomorú, csalódott, mérges, dühös, boldog, ideges vagyok, félek!”
Ebből következik, hogy el kell fogadnunk a gyermekünket is olyannak, amilyen. Ha éppen rossz kedve van, vagy sír, ne fojtsuk belé az érzelmeket. Ne mondjuk, hogy rossz vagy. Hagyjuk, hadd nyugodjon meg, legyünk mellette, hallgassuk meg őt. A gyermek csak nem tudja, mit kezdjen az érzelmeivel. Meg kell őt tanítanunk rá. A mese szerepe is nagyon fontos, hiszen ezeken keresztül még jobban meg tudja érteni a világ összefüggéseit. „Mit gondolsz, hogy érzi magát ez a kis egér, cica, kutyus stb.? Hogyan tudnánk neki segíteni?”
Azt kell elérnünk, hogy felnőtt korára legyen egy egészséges önbizalma, amivel ki mer állni magáért, másokért. Nem akar majd kamaszként rossz példát követni, felnőttként pedig nem lesz tele irigységgel, gyűlölettel, gonoszsággal, mert lesz, egy „ősbizalma”, amit még pici babaként kapott szüleitől, egy szerető, megértő családban.

„A gyermekek úgy éreznek, ítélnek és cselekednek, miként azt azoknál látják, akiket szeretnek és becsülnek!” Dr. Wassics Gyula

A cikk megjelent a Vasárnap online oldalán