A férjem apaként
Beszéljünk kicsit a férfiakról, hiszen teljes mértékben úgy gondolom, hogy a családalapítás, a szülővé válás róluk is szól. Az én férjem aggódó típus, mindig van min aggódnia, de sosem esik át a ló túloldalára. Tíz éve alkotunk egy párt, ami számomra hosszú idő. Szinte kislány voltam, mikor megismertem. Egymás mellett lettünk azok, akikre – szerintem – a tíz évvel ezelőtti énünk büszke lenne. Minden mozdulatát ismerem, minden arckifejezéséről tudom, hogy mit jelent. Ez kölcsönös, hiszen ő is ismeri mindegyik arckifejezésem és hanglejtésem jelentését.
Csak 23 éves voltam, mikor a női problémáimra fény derült egy közös nyári kiránduláson. Azután rohamosan történtek a dolgok: egy operáció, majd még kettő. Ő végig ott volt mellettem, emelte a fejem, hogy inni tudjak a pohárból, a karjában hordott, mikor még nem bírtam lábra állni. Akkor ennek nem is örültem annyira, mint most évekkel később. A mai eszemmel tudom, hogy ez bizony összekovácsolt minket örökre. Mikor az orvosok azt mondták, hogy egy terhesség akár gyógymód lehetne a betegségre, habozás nélkül akarta. Én csak álltam, pislogtam, hidegzuhanyként ért a hír. Ő pedig folytatta a beszélgetést az orvossal, és szempillantás alatt eldöntötte, hogy nem kérdés, akarja a babát. Akkor még nagy részben azért, hogy teljesen kiűzzük a testemből az endometriózist. Néztem őt, és nem tudtam elképzelni apaként. Fogalmam sem volt, hogy milyen érzéseket vált ki belőle a gyermekünk érkezése, és nem tudtam, hogy hogyan fogja megváltoztatni a mi közös életünket.
Majd megszületett a kisfiunk. A férjem volt az első, akinek a kezébe adták: az első öt perc, az első kontaktus. Apa és fia. Lelki szemeim előtt láttam, hogy fogja a karjaiban, abban a kék kórházi ruhában, amit a nővérek szülés előtt ráadtak. Abban a pillanatban én még a szülőszobán voltam, de éreztem, hogy valami átalakult. A szíve mélyén esküt tett, hogy ettől a perctől mindentől óvni és védelmezni fogja a világon. Eldöntötte, hogy a fiunk a karjaiban mindig menedéket talál, hogy igazi cinkosok és jó barátok lesznek. Ez így is lett. Anya csak egy van, de apa is.
Kimondatlan gondolatok Benitől apának:
Apa reggel elmegy dolgozni, és én szomorú vagyok. Mikor délután hazaér, annyira örülök, hogy a sikításomtól beszakadna bárki dobhártyája. De jó! Apa, gyere gyorsan a szobámba az autók közé! Apa tud vagy 10 féleképpen berregni. Autó, munkagép, traktor, sportmotor vagy hajó. Anya meg csak simán berreg. Egyformán. Apa bizony ebben lepipálja anyát. Apa a nyakában visz, ha már elfáradok a sétában, és akkor olyan nagy vagyok, hogy hangosan kikacagom anyát, milyen kicsi. Apa olyan jól tud hintáztatni, hogy szinte elérem a lábammal az eget. Ha puszit adok apának, mindig megjegyezem: szúr. De egy puszival apa teljesen befolyásolható. Apának olyan jó cipői vannak, hogy imádom hordani. Apa beültet az autóba és elmondja, hogy sebváltó, rádió, még a gombokat is nyomkodhatom. Apával versenyzünk fűnyírás közben. Persze én a fűnyírómmal sokkal hamarabb az udvar másik végében vagyok. Lovacskázni apa hátán a legjobb. Apával nézzük az ablakból, ha villámlik, és akkor nem is félek, mert apa itt van velem. Mindig apa visz minket anyával a doktor nénihez. És ha ott sírok, sír anya és apa is velem. Apa megengedi, hogy odaüljek mellé, mikor dolgozik, és megnyomhatom a laptopján a Caps Lock gombot, az világít, ha benyomom. Apával akár tízszer is le- és felmegyünk a mozgólépcsőn, ha nekem úgy van kedvem. Amikor rosszat álmodom éjjel, apa a nagy ágyukba fektet. Mikor apa nagy hátához nyomom a fejecském, rögtön nyugodtan visszaalszom. Apa király zenét hallgat, szeretem a Guns and Rosest. Ha elbújok a függöny mögé, apa mindig úgy tesz, mintha nem látna. Nagyon szeretem apát. Onnan tudom, hogy szombat van, hogy apa még az ágyban van, mikor én kelek. Ekkor gyorsan odamászok mellé, és felébresztem, hiszen csodás napunk lesz, itt a hétvége. Együtt leszünk egész nap.
Még csak két éves vagyok. Még csak két igazi jó barátom van: anya és apa. Úgy érzem, ez a barátság örökre szól.
A cikk megjelent a Vasárnap újság online felületén is.
