skip to Main Content
Hogyan értsük Meg A Gyerekeket? Kimeríthetetlen Téma A Szülők Számára

Hogyan értsük meg a gyerekeket? Kimeríthetetlen téma a szülők számára

Ez alkalommal szívesen ismertetném közelebbről az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) módszert, mely számomra az egyik legkedvesebb technika, amit ismerek.

Bevezetésként felvázolnám a korcsoportokat, melyekbe a gyermekek fejlődését osztjuk:

  • a 0-7 év közti gyermekek – ebben a korban a gyermekeknek olyan programokat alkotunk, melyek végig kísérik őket az életben. A gyermeket ebben az életkorban az ösztönei és az érzelmei vezérlik, elsősorban a tudatalattiját használja, azaz semmit sem kezel racionálisan vagy logikusan. Ebben az időszakban alapozza meg az életét minden területen – a szeretet, munka, a bizalom, sport, az étkezés terén. A gyermek egész testével érzékel, és a szavakkal szemben előnyben részesíti az érzéseket és az ösztöneit. Ennyi idősen a gyerek még nem tudja megfogalmazni, hogy mit akar, mire vágyik.
  • a 7 – 14 év közti gyermekek – egyre határozottabban mutatkozik meg a gyermek személyisége, egyénisége (jellemző a sokszínűség), és a gyermek egyre tudatosabb reakciókat ad a külvilágra. Ebben az időszakban már megfogalmazza, hogy mit szeretne, mivel akar foglalkozni.

Hogyan érjük el, hogy a kommunikáció jól működjön köztünk és gyermekeink között?

Az NLP technika szerint:

  • Gondoljon át egy forgatókönyvet, alakítson ki egy napirendet, és ezt ossza meg a gyermekeivel is – legjobb ezt reggel megtenni. Mondja ezt el pontokba szedve, például: reggel mindannyian megmosakszunk, felöltözünk és elmegyünk bevásárolni az élelmiszerüzletbe, azután megállunk a nagyinál, majd pizzázunk egyet abban a pizzériában, ahol gyereksarok is van.
  • Tegyen fel kérdéseket, például, hogy mit gondol erről a gyerek. Hagyja, hogy a gyermek reagáljon, például: Jó, de bemehetnénk a drogériába is, hogy új fogkefét vegyünk? … Oké, de ehetnék pizza helyett valami mást? … Igen, ott majd kiválasztod, hogy mire lesz gusztusod, oké? Oké.

Természetesen válaszolhatunk valamire nemmel is. Például: Vihetjük a tabletet?… Mire kellene neked a tablet? … Nézném a nagyinál. … Nem, a nagyihoz azért megyünk, hogy segítsek neki a takarításban, és örülnék neki, ha azalatt beszélgetnétek és teát készítenétek nekünk. Megfelel ez így neked?

A következő lépés az akció, vagyis cselekvés a forgatókönyv szerint. A megvalósításkor fontos betartani a pontokat, melyeket megfogalmaztunk. Amennyiben a szülő gondol egyet, és úgy dönt, hogy végül a pizzériát kihagyja, nagyban meggyengíti gyermeke belé vetett bizalmát. Természetesen vannak helyzetek, amikor a programváltozásnak nyomós oka van. Például a családból valaki megbetegszik és haza kell menni, ezeket a helyzeteket azonban meg kell magyarázni és megegyezni egy új tervben. Ennek a technikának a segítségével gyermekünk megtanul együttműködni velünk.

Tanácsok és tippek:

  • Gyermekével való beszélgetés során igyekezzen vele egy magasságban elhelyezkedni, tartsa a szemkontaktust.
  • Mindig egyszerre csak egy dolgot mondjon neki. Például: moss fogat. Amennyiben elsorolja neki, hogy mosson fogat, vegye fel a pizsamáját, fogja a maciját, és menjen aludni – a gyermek többnyire nem lesz együttműködő. Nem azért, mert nem akar, hanem mert a „parancsok“ sokaságát nem jegyzi meg, és a sok kérés összezavarhatja őt.
  • Ha valamit szeretne tőle, mindig guggoljon le hozzá, és úgy beszéljen vele, hogy: örülnék, ha most aludni mennél. Majd várjon, és nézzen gyermekére, közben számoljon el tízig. A mondatot ismételje egészen addig, amíg a gyerek nem tette meg, amit kért. Az első esetek során ez akár 9-10-szer is megtörténhet, de idővel a gyermek megszokja majd, és nem lesz szükség ismétlésre. Anyaként ezt a hozzáállást, módszert alkalmaztam a saját gyerekeimnél, és tudom, hogy működnek.

Zárszóként még annyit szeretnék mondani, hogy Ön remek szülő, még ha ezeket a technikákat nem is tudja minden nap minden helyzetben alkalmazni. Ne csüggedjen, gyakorlat teszi a mestert.
Ha belevágnak, kérem, adjanak maguknak pár hetet a kipróbálására – ez a gyermekek számára is újdonság lesz, alkalmazkodniuk kell az új kommunikációs módszerhez. Sok szerencsét kívánok hozzá, és ha van kedvük, írják meg nekünk tapasztalataikat a technikával kapcsolatban.

Az írást fordította Jakubecz Erzsébet, korrektúra Bíró Huszár Ágnes.

Eli Misovich

Coach, vállalkozó. 2013-ig a pénzügyi szférában dolgozott. A pozitív gondolkodás és a pszichológia viszont jobban vonzotta, ami hobbiként is van jelen az életében. Több terapeuta kezelést is elsajátított, mint pl. az Út és fejlett eszközök, A bőség manifesztációja, Gyógyulás tudatos kommunikációval, illetve az Út gyermekek számára. És nem utolsó sorban Boldogságóra-gyermekfejlesztő metódus nemzetközi okleves trénereként is tevékenykedik. Szabadidejében két lányával, családjával tölti szívesen az időt, de nem hanyagolja a folyamatos művelődést, önfejlesztést sem. A jövőben minél több embernek szeretne segíteni a coaching által elsajátított mődszereivel.

Back To Top