A gyermek és a gyász
Bármilyen korban és formában is ér minket ez a veszteség, az egyik legnagyobb fájdalommal jár. Ha egy gyermek veszíti el szülőjét, környezete, természetes módon próbálja őt megkímélni a fájdalomtól és előfordulhat, hogy elodázza a kérdésekre a választ. Mivel maga a felnőtt is nehezen kezeli a helyzetet és nem tud róla beszélni, gyakran tabuizálja a történteket. A gyerekek viszont már pici korban is észlelik, hogy történt valami és az élet megváltozott körülöttük. Érzik a szülő fájdalmát. Hogyan is közölhetjük ezt a veszteséget a gyermekkel? Fontos, hogy a szülő a gyermeknek ne hazudjon. Persze, életkorának megfelelően, de a gyerek kérdéseire válaszolni kell, és azt a lehető leghitelesebben, legőszintébben és szeretettel, hiszen a gyermek megérzi, ha el vannak hallgatva a dolgok. A hazugság árthat is, szorongásos tünetek vagy viselkedésbeli zavarok jelenhetnek meg nála. A szülőnek attól sem kell félnie, ha a gyermeke előtt sír, vállalja fel érzéseit, hiszen ő a minta az érzelmek feldolgozásához, így a gyermek se marad egyedül az érzéseivel.
Óvodás korú gyermekek /2-5 éves kor között/ még úgy vélik, hogy a halál visszfordítható, az elhunyt nem véglegesen halt meg és ezt a játékában is megjeleníti /lefekszik a földre, hogy meghalt, majd feláll és folytatja a játékot/, kisiskolás korban /5-9 éves kor között/ fantáziálhat a gyermek, hogy valaki más az, aki elviszi a személyt /lehet angyal, vagy szellem/. 9 éves kortól már tudatosítják a történteket és maga a gyász folyamata is hasonló a felnőttekéhez. Sőt, van, hogy az ilyen korú gyerekek támogatják és vigasztalják a felnőttet, hogy helyre álljon az érzelmi egyensúly.
Hogyan is segíthet a szülő vagy egy közeli hozzátartozó a gyermek gyászfolyamatában? Minden korban egyformán fontos, hogy a gyermek érezze, biztonság és bizalom veszi körül ebben a nehéz lelki folyamatban. Hogy tudja, kérdéseivel és mondandójával van kihez fordulnia. A gyászidőszak általában egy évig tart, de maga a folyamat kimenetele függ attól is, hogy milyen volt a gyermek kapcsolata az elhunyttal, milyen körülmények között távozott a személy, továbbá a gyermek szellemi ill. lelki képességeitől is. Ez a folyamat több fázisból áll. A gyerekek először tagadhatják, hogy meghalt a szeretett személy, később reménykedni kezdenek, hogy visszatér az illető. Ezután jön a kétségbeesés, amikor jelen lehet a düh és a visszautasítás, ám ezen érzelmek teljesen normálisak, és nem állandóak. Kisgyerekeknél segíthetünk hasonlatokkal pl. a természetből/kisállatok elpusztulnak, a virágok elnyílnak, az elhunyt már nem érez fájdalmat, már nem lélegzik, nem beszél/, a halál is az életünk része, ami olyan, mint egy körforgás. Akkor mondhatjuk sikeresnek ezt a folyamatot, ha a gyermeknek sikerül lezárnia fizikai és lelki szempontból is az elhunyttal való kapcsolatot, el tudta őt engedni és az emlékezés már kevésbé fájdalmas. Segíthet, ha a családtagok egymást támogatva, közösen élik meg ezt a nehéz és fájdalmas időszakot.
Az írás a Vasárnap c. hetilapban jelent meg, itt olvasható.
