Az aktív anyaság – példaérték vagy szégyen?
Október 24. Manapság hobbit űzök az egyes világnapok neveiből. Meglep,hogy mi mindennek lehe ilyen bejegyzett napja. Mikor elkezdtem írni, az informáltság világnapja volt, ismertebb viszont október 24., mint az ENSZ világnapja, és nem utolsó sorban az Origami világnapja. Jobban hangzana persze, ha mondjuk az aktív anyák világnapját ünnepelnénk, mert úgyis jobban témába vágna. Az ENSZ világnapja valami oknál fogva nem asszociál nekem afrikai gyerekeket, sem világbékét. Az UNIFEMET inkább. UNWOMEN szervezetet is. Itt élek a Duna legszebb szigetén, közép-európaiként más dolgom sincs, mint gyermeket nevelni, dolgozni, mondja a média. Megvannak az alapvető jogaim. Mondjuk és feltételezzük. Hogy is van ez?
Az ENSZ világnapjának kapcsán jutott eszembe egy nemrég közzé tett UNWOMEN stratégiában közölt adat, melynek kevésbé jól memorizálható megnevezése a Planet 50-50 by 2030: Step It Up for Gender Equality. Ennek értelmében a fenti kérdés valójában nem kérdés. A nemi esélyegyenlőség futamideje (szerk. megj.lejárati dátuma, angoul az eredeti tanulmányban expiration date for gender inequality) tehát valamikor a közeljövőben, gyermekeink tinikorára már eljön. A 13 év múlva érvényes statisztikai ígéret, mely kalkulációk során jöhetett ki csinosítva, hisz a nemzetközi szervezetek tanulmányainak fontos ismérve az irrealitás, mert hogy 50-50 lesz az esélyegyenlőség a nők és férfiak közt. Meglepő. És mulatságos. Meg kicsit hihetetlen is. De maradjunk a fifti-fiftinél. S kinek jó ez inkább az anyának, az apának vagy a gyermekének? Mindenkinek és senkinek.
Azok a nők, akik munkájukat feladva, évekig otthon maradnak és a gyereknevelésnek szentelik az életüket, nem feltétlenül vannak jobb hatással családjukra, mint dolgozó társaik. Több tanulmány is kimutatta, a legismertebb a harvardi, miszerint egy dolgozó anyuka nagyon pozitív hatással bír gyermeke fejlődésére és jövőjére egyaránt. Ezek, a nagyszerű példával rendelkező gyermekek, kevesebb magaviseleti problémával küzdenek és jobb iskolai eredményekkel büszkélkedhetnek. A nő szerepét a családban már a kezdetektől főként az anyai szerep határozza meg. Az utóbbi évtizedekben azonban ez a nézet is változott Hoffman elemzése szerint, mivel a munkamodellek, valamint a feltételek nagyban változnak.
A dolgozó anyák aránya egyenesen nőtt a gyerekek életkorával az utóbbi évtizedben, tehát tovább otthon, nagyobb gyerekkel. Lehetséges, hogy azért is, mert nem ritkán a dolgozó, aktív anyukákat negatív kritikák érik, miszerint gyermekeikkel nem töltenek elég időt. Ezt megcáfolva több tanulmány is bizonyítja, hogy a gyerekekre mindez nincs kifejezetten káros hatással. Épp ellenkezőleg, több pozitív hatása is van a gyermekre, amelyeket részletezünk is.
Míg az 1940-es években az anyák 8,6 százaléka dolgozott, addig ez az arány 1996-ban már 70 százalékra nőtt. Manapság már 90 százalék felé igyekszik ez a szám, az esélyek tehát példásan adottak. De hol is az a fent ígért 50-50, hol vannak az esélyek, a bánásmód. Akár anyával, akár gyermekével.
Bár október jellegzetes idei celeb-eseménye volt a #metoo szociális média, a figyelemfelkeltés és egymást támogatva, egymást mellett kiálló támogató propaganda boomja, amit Harwey Weinstein botrányai hoztak napvilágra, s szerencsére megmozgatta a világhálót, az érintetteket, amikor a nők elleni erőszak és munkahelyükön való szexuális zaklatás dúlta fel a világot. Bár nem a szakmám a filmvilág. De akkor is. Bárhol ott van és ott lehet. Rejtett vagy nyitott, leplezett vagy diplomatikus. Odamondanak nekünk, ha nem mondunk oda. Hogy magyarázzuk egy gyereknek, hogy mondjuk el a lányunknak ezt a történetet? Hogy juthat majd előre a karrierjében? Mi az hogy karrier? Minek a karrier? Hol dolgozhat? Érdemes dolgoznia? Hol dolgozzon? Mikor dolgozzon? Stop. A kérdéseket nem itt fogjuk megoldani. Megtudni sem. Csak ha akad a nagy semmittevésben időnk, gondolkozhatunk rajta. De úgy éreztem az informáltság világnapján ezt el kellett mondanom…
