Eli Mišovich interjújának folytatása egy radikális döntésről

Ezt a radikális változást sötétben való tartózkodással is támogattad. Mikor és miért döntöttél emellett?

Első alkalommal egy ismerősömtől halottam a sötétben való tartózkodás efféle formájáról. Nagyon foglalkoztatott a dolog, és úgy gondoltam, megérne egy próbát – nagyon kíváncsi természet vagyok, és vannak dolgok, melyekre kihívásként tekintek.

Mikor a párom elkezdett a buddhizmus iránt érdeklődni, újra eszembe jutott ez a gondolat. Ez volt a kezdet. Aztán az ismerősöm ajánlása alapján felkerestük az adott weboldalat, és lefoglaltuk: a páromnak 10, nekem 7 napra.

El kell mondjam, engem sokkolt, hogy elsőre bevállaltál 6 napot. Mivel töltötted ott az időt?

Minimálisan 7 nap ott tartózkodást javasolnak, hogy hatásos legyen. Az első napokban az ember úgyis csak alszik, adaptálódik a helyzethez, hogy semmit sem kell csinálnia.

Csak ruhákat vittem magammal, egy füzetet és tollat, na meg egy kis nasit. Természetesen minden elektronikus eszközt ki kellett kapcsolni.

Az érkezésem után körbevezettek, és megkaptam az instrukciókat. Azt, hogy a villanyt mikor kapcsolom le, csakis én döntöttem el, ahogyan azt is, hogy ténylegesen lekapcsolva hagyom e az egész ott tartózkodás alatt. Nagyon vártam, hogy megéljem ezt az egészet, főleg hogy a párom már pár napja itt tartózkodott (egy másik helyiségben). Úgyhogy föltérképeztem magamnak a terepet, és lekapcsoltam a villanyt. 

Az első sokk, amire számítottam, nem következett be!

Egyszerűen körülölelt a sötétség. Ennyi. Mivel a szobán nincs ablak, és hangszigetelve van, tényleg csak a nyugalom maradt. Teljesen mindegy volt, hogy a szemem nyitva, vagy zárva tartom e, úgyse láttam semmit. Annak ellenére, hogy azt hittem félni fogok, pont fordítva történt, teljesen biztonságban és kényelemben éreztem magam.

Mivel az ételt csak naponta egyszer hozták, és azt sem mindig ugyanabban az időben, tényleg nem lehetett odabentről követni az idő múlását. A cél, hogy az embert kirángassák a megszokásokból. Azt hiszem, ez nekem nagyon gyorsan sikerült.

Az első pihenőnapok után kezdtem magamban dolgozni az aktuális problémáimon (kapcsolat, munka, a létezésem értelme). Nagyon természetes és intuitív folyamat volt az egész. Közben jógáztam is.

Maga a visszatérés a fényre is egy hosszabb folyamat volt. A szemnek idő kell. Először csak egy kis fényt szabad beengedni a szobába, hogy fokozatosan megszokjuk. Nagyon érdekes az egész, ahogy az ajtó egyre jobban kinyílik, mintha egy belső ajtó is újra nyílna. Azt ajánlják, hogy a benntartózkodás után az első út egy séta legyen a természetben – hihetetlen, hogy mennyire színesnek és hangosnak tűnt minden.

Hozott ez változást az életedben?

Megtanultam, hogy lassítanom kell, és időt kell adnom a dolgoknak. Rájöttem, hogy túl sok mindent akarok irányítani, sokszor feleslegesen. A nőiességemet is sokkal intenzívebben élem meg azóta.

Ezenkívül a párommal eljegyeztük egymást, mivel mindketten arra jutottunk, hogy mindig együtt szeretnénk lenni.

Mindenkinek ajánlod a sötétben való tartózkodást?

Igen, mindenkinek, akiben van kíváncsiság. Sajnos sokan félnek belevágni. A legtöbben félnek csak önmagukkal lenni huzamosabb ideig.

Mit ajánlasz az olvasóinknak?

Hogy vegyenek erőt magukon, és próbálják ki! Sokan elvesznek a rengeteg mindennapi információ közt, és nem figyelnek a tudatalattijukra.

Mi az életmottód?

Igazából nincs semmi konkrét. Inkább kíváncsi diáknak vallom magam, aki tudja, hogy sok mindent megtanulhat még, ha akar.

Mi az életcélod?

Boldog és elégedett életet élni – amennyire egyszerűen hangzik, annyi munkát rejt magában.

Az interjú második része hamarosan szlovák nyelven is megjelenik weboldalunkon.

Fordította: Jakubecz Erzsébet