skip to Main Content
Év Végi összegzés Bartalos Tóth Ivetával

Év végi összegzés Bartalos Tóth Ivetával

Ismert, alkotó, tevékeny nőket kérdeztünk arról, milyen volt az idei évük. Elsőként Bartalos Tóth Iveta válaszol kérdéseinkre. Iveta civil munkáját tekintve a pénzügyi szférában dolgozik, emellett pedig két gyerekes anya és írással is foglalkozik. Legújabb, Helé című novelláskötete 2024 december elején jelent meg. Tagja a Szépírók társaságának, valamint a felvidéki Bázis egyesületnek is.

Olyan szakmát, másodállást, szabadidős tevékenységet választottál, amiben a rugalmasság, kreativitás nagyon fontos. Ezen túl azt gondolom, nem elhanyagolható tény, hogy anya is vagy. Több fronton kell helytállnod. Mi jellemezte az idei szakmai évedet?

Ez egy igazán megterhelő év volt, amikor pont a számomra legfontosabb dologra, az írásra jutott a legkevesebb energiám. Azt gondolom, nem is az időhiány volt a legnagyobb gond, hanem az, hogy sajnos a napi kötelességek sűrűjében sikerült annyira leamortizálódnom, hogy képtelen voltam az alkotásra, a gondolkodásra. Senkit sem okolhatok ezért, az embernek meg kell tanulnia megvédeni a saját határait. Nekem is ez az egyik legnagyobb feladatom.

Ami az írást illeti, a legnagyobb siker mindenképpen az, hogy decemberben megjelent a következő novelláskötetem, ennek az előkészítésre, szerkesztése zajlott ebben az évben. Hálás vagyok a kreatív csapatért, akik segítettek nekem ebben. Kaptam továbbá egy megtisztelő írói felkérést is, amelyre igent mondtam és ennek köszönhetően a 2025-ös évem írás tekintetében mindenképpen aktívabb lesz, mint a 2024-es.

Minden hosszabb időszakban fellelhetőek a mélységek és magasságok, a Te évedben mi segített a mélységek áthidalásában? Vannak-e olyan öngondoskodást biztosító tevékenységeid, amik segítenek a nehézségek elviselésében?

Nem jógázom, nem sportolok aktívan, nem meditálok, a nemmel kezdődő aktivitásaim sora végtelen. Talán a kert, a természet, a biciklizés voltak azok, amelyek ki tudtak néha szakítani a mókuskerékből. Ebben az évben sokat utaztam, ezek az élmények utólag is vissza tudtak tölteni, ha lemerültem a hétköznapi rohanásban.

Voltak-e idén olyan nagy felismeréseid, tapasztalásaid, amikre szívesen emlékszel vissza?

Meggyógyulni, fejlődni, tovább lépni, változni senki helyett sem lehet, s mindez fordítva is igaz, a saját munkát én sem spórolhatom ki az életem egyik területéből sem.

Hamarosan karácsonyt ünnepeljük. Hogy állsz Te az ünnepkörhöz, milyen emlékeid vannak ezzel kapcsolatban? Vannak-e családi szokásaitok, amelyeket szeretsz megtartani, akár már a kisgyermekeiddel együtt alakítottatok ki?

Mindig is ez volt a kedvenc ünnepem és amióta családom van, még inkább fontossá vált számomra a Karácsony. Az előkészületekkel gyengén állok, viszont ebben az évben el is engedtem a tökéletesség kényszerét az ünnepből. Töltődnöm és pihennem kell elsősorban, ez most a legfontosabb.

Tervezgetős fajta vagy-e, vannak-e fogadalmaid, elhatározásaid, amelyeket szeretnél jövőre véghezvinni? HA nem vagy az a januári kihívásos fajta, mi az, amit szeretnél a jövőben megtapasztalni, elérni, megvalósítani?

Tervezgetős fajta vagyok sajnos. A következő évben elsősorban azt szeretném elérni, hogy a saját életem elsősorban rólam és az általam fontosnak tartott dolgokról szóljon. Szerencsére már nagyok a gyerekeim is, így egyre nagyobb terem lehetne magamra. Azt, hogy ezzel mennyire fogok tudni mit kezdeni, csak az idő mutatja majd meg. Beszéljünk róla egy év múlva újra!

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 24-244-00762 projekt keretében.

Nagy Mészáros Krisztina

Nagy Mészáros Krisztina

Mediátor, képzésben lévő családterapeuta, a Mert nőnek lenni jó PT alapító tagja. Az Új Szóban jelennek meg heti rendszerességgel írásai, a Szent Erzsébet főiskola óraadó tanára, aki Dunaszerdahelyen működő irodájában individuális, páros tanácsadóként dolgozik, és kommunikációs, konfliktusoldási technikákat tanít.

Back To Top