,,Megtanultam maximálisan kihasználni és élvezni minden percet, amit töltődésre használhatok.”

Hodosy Marianna 37 éves, rehabilitációs orvos, hobbiénekes, 2 kisfiú anyukája (9 és 11 évesek). Őt kérdeztem az idei év kihívásairól, felismeréseiről.

Olyan szakmát, másodállást, szabadidős tevékenységet választottál, amiben a rugalmasság, kreativitás nagyon fontos. Ezen túl azt gondolom, nem elhanyagolható tény, hogy anya is vagy. Több fronton kell helyt állnod. Mi jellemezte az idei szakmai évedet?

Egy kicsit nehéz erre visszatekinteni, mert annyira gyors az életünk, hogy komoly fejtörést okoz, mi történt az idén, és mi az elmúlt évben. Néha valamiről azt hiszem, két hete volt, pedig csak pár napja… Szerencsére a naptár kéznél volt, úgyhogy onnan puskáztam egy kicsit. / A munkahelyemen az év nagy részében erőnkön és kapacitásunkon felül teljesítettünk, ami hosszú távon lemeríti az embert. Sok újat tanultam előadásokon, webinárokon. Szeptembertől ájurvédát is tanulok, ami sokkal komplexebb rálátást nyújt az emberre és az egészségügyi problémákra, mint a nyugati orvoslás. Mindezek tetejébe azért pár koncert is összejött – beugrósként énekeltem pár helyen, mivel most stabil zenekarra nincs időm.

Minden hosszabb időszakban fellelhetőek a mélységek és magasságok, a Te évedben mi segített a mélységek áthidalásában? Vannak-e olyan öngondoskodást biztosító tevékenységeid, amik segítenek a nehézségek elviselésében?

Van több is: zene, jóga, meditáció, barátok, család… Fontos, hogy mindenki tudatosítsa magában, mi az, ami feltölti, illetve megnyugtatja. Én alapvetően alkalmazkodó típus vagyok, úgyhogy elég könnyen igazítom az igényeimet az adott helyzethez. Lehet, hogy munkából hazafelé semmi másra nem vágyok, mint egy kis csöndre, de a gyerekek épp olyankor a leghangosabbak, és a leginkább csüngenek rajtam – ilyenkor vagy kérek tőlük egy kis időt egy gyors zuhanyzásra, ami egy darabig feltölt, vagy olyan közös programot eszelek ki, amit mindhárman szeretünk. Így amikor megvolt a kapcsolódás, elvonulhatok egy kicsit olvasni vagy tanulni – igen, engem az is ki tud kapcsolni.

Persze nem mindig ilyen könnyű, és van, hogy muszáj „kivonnom magam a forgalomból”, olyankor kimegyek egy kicsit sétálni, vagy felhívom az egyik barátnőmet egy kis lelki gyorssegélyért. Megtanultam maximálisan kihasználni és élvezni minden percet, amit töltődésre használhatok, mert munka és két gyerek mellett másképp nem megy. Egyébként az idén voltam először barátnős kiránduláson, 2 éjszakára. Először furcsa volt, azon gondolkoztam, mit fogunk mi annyi ideig csinálni, meg hogy nem is olyan fontos nekem elmenni, hisz otthon is tudok pihenni, plussz mi van, ha hiányozni fogok a gyerekeknek… Aztán ott jöttem rá igazán, hogy milyen, amikor tényleg lelassulok, és nincs semmi dolgom – ilyet már rég nem éreztem.

Voltak-e idén olyan nagy felismeréseid, tapasztalásaid, amikre szívesen emlékszel vissza?

Felismerések mindig vannak. Miért reagálok úgy, ahogy, milyennek látom a világot és milyennek láttam régen, milyenek a viszonyok a családunkban és miért, milyen dinamika mozgatja ezeket… Ami biztos, hogy egyre könnyebb empatikusnak lenni másokkal, és egyre tudatosabban teremtek magamnak teret pihenésre, önfejlesztésre, mert látom, hogy így én is többet tudok adni. Gyakrabban mondok nemet, habár még van mit gyakorolnom ezen a téren. Érdekes tapasztalás volt a nyáron, hogy újra elolvastam egy régi könyvet, amit fiatalon imádtam, most meg nem értettem, mi tetszett rajta, többször szinte rosszul voltam egyes szereplők viselkedésétől. Ugyanez filmekkel is előfordult. Az egyik pszichológus barátnőmnek felháborodva meséltem ezt a tapasztalást, értetlenkedve, hogy minek a sok romantikus könyv, film, ha az egésznek semmi valóságalapja nincs, hisz az igazi emberi kapcsolatok nem így működnek. A válasza az volt, hogy az emberek szeretnek mesevilágba menekülni…

Hamarosan karácsonyt ünnepeljük. Hogy állsz Te az ünnepkörhöz, milyen emlékeid vannak ezzel kapcsolatban? Vannak-e családi szokásaitok, amelyeket szeretsz megtartani, akár már a kisgyermekeiddel együtt alakítottatok ki?

Emlékszem, hogy régen imádtam a karácsonyt. A készülődést, várakozást, díszítést, ajándékok kigondolását és beszerzését/elkészítését. Aztán ez az egész kezdett megváltozni, és mostanra ott tartok, hogy zavar a túl korai hangolódás (novembertől, főleg az üzletekben), meg talán egy kicsit az egész ünnep. Azt érzem, túl van lihegve. Most már inkább annak örülök, hogy karácsonykor nem dolgozok, együtt lesz a család, lehet nyugodtan beszélgetni, olvasni, társasjátékozni, esetleg egy picit kirándulni, sétálni a környéken valahol. Persze lesz karácsonyfa, együtt díszítem a gyerekekkel, gyönyörködünk majd benne, lesz pár ajándék is. Már sütöttünk egy adag mézeskalácsot a fiúkkal, de lesz még. Anyu süti a bejglit, apu a kirántott halat. Mondjuk én még nem tudom, mit fogok enni, mert mostanában nem kívánom a húst. Legfeljebb csinálok magamnak egy kis zöldséges curryt.

Tervezgetős fajta vagy-e, vannak-e fogadalmaid, elhatározásaid, amelyeket szeretnél jövőre véghezvinni? Ha nem vagy az a januári kihívásos fajta, mi az, amit szeretnél a jövőben megtapasztalni, elérni, megvalósítani?

Régen abszolút tervező típus voltam, konkrét határidőkkel, hogy mit mikorra akarok megvalósítani. Most már csak hagyom történni a dolgokat. Az irány megvan, és ha időnként becsúszik egy kis vargabetű, nem tragédia. Próbálok minden napban találni valami jót, szépet – bármennyire is közhelyes ez a megfogalmazás. Tenni valami hasznosat. Ha konkrétumokat vársz tőlem, akkor folytatom az ájurvédikus képzést, a kórházi munkámat, az éneklést (amikor belefér). És megint megpróbálok egy kicsivel jobb anyuka lenni, mint az előző évben.

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 24-244-00762 projekt keretében.