Menni vagy nem menni?

Két éves kisfiam van, akivel otthon vagyok, éljük a mindennapokat. Az anyaság mellett folytatom azt a tevékenységet, amit már néhány éve szeretettel csinálok. Egy non-profit szervezetben tevékenykedem. A munka nagy része elvégezhető on-line, így nem kell gyakran távol lennem a kicsitől. Ezzel eddig nem is volt semmi gond, ám ezen a nyáron nagyon meglepődtem. A munkám kapcsán egy nyári szabadegyetemre voltam hivatalos. Csupán három napról volt szó, elutaztam. Fiammal addig az apukája volt, tehát örültem annak, hogy megoldható a helyzet és a munkámat is tudom végezni. Ám ekkor ért a meglepetés, ugyanis sok ismerőstől szinte szemrehányó megjegyzéseket, üzeneteket kaptam, miszerint miért megyek valahová gyerek nélkül? Meg, hogy minek megyek én már el, ha otthon családom van? Teljesen ledöbbentem ezektől a reakcióktól, és bár elmentem a fesztiválra, nem tudtam magamat olyan jól érezni, olyan felszabadultan, mint ahogy azt előre elképzeltem. A lelkiismeretem megszólalt, kétségek támadtak bennem, hogy tényleg nem vagyok jó anya, ha néhány napra elutazom otthonról és azt a munkát végzem, amit szeretek?

Dóri

Kedves Dóri!

Az életünkben gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, amikor kritika ér bennünket, amikor valaki a környezetünkből kérdőre von bennünket mit és miért úgy csinálunk, ahogy csináljuk. Mindig akadnak emberek, „barátok“, akik a mások dolgaival szívesebben foglalkoznak, mint a magukéval. Amikor kritika tárgyává válunk.  Ismerjük azonban azokat a helyzeteket is, amikor kimondottan jól esik, hogy valaki figyel ránk, valakit érdekel az, hogy hogyan élünk. Ez a kellemesebb. Sokféle ember, sokféle vélemény van.

Dóri, ha ezek a kritikák Önt kényelmetlenül érintették, esetleg, ahogy írta, lelkiismeret furdalást keltettek Önben és tanáncstalan, akkor javaslom, hogy néhány dolgra nézzen rá, néhány dolgot gondoljon át, hogyan is van ez az ön életében.

Először is írja, hogy a három napos távolléte minden gond nélkül megoldható volt, az apuka maradt a kisfiúval. Tehát, ha megnézi a családját, a párkapcsolatát, hogy az hogyan működik, akkor mit lát? Mi a valóság? Szüksége van arra, hogy ezt a családot, a működését önökön kívül még valaki minősítse?

Utána nézzen rá arra, milyen munkát végez már évek óta, és ez mennyire fontos önnek? Miért csinálja?

Esetleg írja le a gondolatait arról, hogy való-e kisgyerekes anyukáknak dolgozniuk, olyan munkát végezniük, amit szeretnek és azt valahol képviselniük (történetesen egy fesztiválon)? Azt, hogy ennek a munkának a bemutatása (akár egy fesztiválon) valamilyen módon erkölcstelen-e Ön szerint?

Azt a kérdést is járja körül, hogy kinek lehet beleszólása az Ön, esetleg az Ön családjának az életébe? Milyen jogon? Meg, hogy Önt ezek a visszajelzések, megjegyzések miért zavarják? (őszintén).

Társadalmi elvárások mindig voltak és lesznek is. Fontos, hogy mi magunk gondoljuk át a cselekedeteinket, hogy megnézzük, ha valamiféle kritikát kapunk, hogy mi is a kritika alapja, honnan indul, ki mondja és esetleg nézzük meg miért is mondja. Ezeket a kritikákat össze kell vetni a saját véleményünkkel, a saját értékrendünkkel és elképzeléseinkkel. A kritikából tanulni is lehet, tanulságot levonni, de lehet tőle erősödni és biztosabbá válni is. Mindenképpen javaslom, hogy férjével is beszélgessen erről, hogy közös erővel, magabiztosan mehessenek tovább azon az úton, amelyen járnak.

Szép nyarat kívánok.