Mit szabad és mit nem egy szülőszobán?

Milyennek kellene lennie?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hosszú ideje azon fáradozik, hogy meghatározza, hogyan is kellene egy szülésnek, egy gyermek születésének zajlania. Ehhez  egy ún. útmutatót dolgozott ki, melyhez a világ számos országának adatait és tanulmányait vette alapul. A kórházakban rutinszerűen alkalmazott, bevetett eljárásokat és beavatkozásokat négy kategóriába sorolta attól függően, milyen mértékben bizonyultak hasznosnak, vagy kevésbé ajánlatosnak.

Az első kategóriába azok a praktikák kerültek, amelyek egyértelműen hasznosak, tehát támogatandók. Itt megemlíteném a szülési tervezetet – akár az orvossal együtt is készíthető – s pontjainak tiszteletben tartását a lehetőségekhez mérten. Ajánlatos a szülésznők révén barátságos, támogató környezetet kialakítani, ahol a vajúdó nő biztonságban érzi magát, ellazulhat, s így gördülékenyebb az együttműködés. A vajúdás és a szülés ideje alatt tiszteletben kell tartani a környezet intimitását. Fontos, hogy idegenek ne legyenek jelen – szerelő, más kismama kísérő személye, diákok, végzős medikusok –, hogy a nő ne legyen korlátozva a mozgásban (testhelyzet-változtatás, zuhanyzás, fitneszlabdán való rugózás, járás a vajúdóban). Az anyukát részletesen tájékoztatni kell a szülés haladásáról, lehetővé tenni, hogy jelen lehessen az általa választott kísérő személy és azt, hogy a kismama maga választhasson szülési testhelyzetet (a lehetőségekhez mérten), valamint a folyadékbevitelt a vajúdás alatt és nem utolsósorban lehetőséget adni a szülést követő korai bőrkontaktusra (skin to skin, aranyóra) Ennek nagy szerepe van a későbbiekben, az anya-gyermek kapcsolat kiépítésében és a szoptatás támogatásában.

A második kategóriába a kevésbé hatásos praktikák tartoznak, melyek alkalmazását csökkenteni kellene. Ilyen például a beöntés rutinszerű alkalmazása; szintetikus oxitocin adagolása (olyan hormoné, amelyet a nő szervezete vajúdás alatt természetes úton termel, és amely kontrakciókat idéz elő), ami aztán esetleges komplikációkat okozhat; a szigorú ragaszkodás a hanyatt fekve való szüléshez; végbélen keresztüli kivizsgálás; irányított, levegő benn tartásával történő nyomás alkalmazása a szülés második fázisában; a gát masszázsa és széthúzása a szülés második szakaszában; a méh rutinszerűen elvégzett kiöblítése; a méh kézzel történő ellenőrző vizsgálata szülés után.

A harmadik kategória azokat a beavatkozásokat és eljárásokat foglalja magában, amelyek hasznossága kérdéses, így elővigyázatosságot igényelnek. Ezek között van a tágulási fázis (a vajúdás) korai szakaszában alkalmazott burokrepesztés (magzatvíz-elfolyatás); a szülés ideje alatt a méhre karral kifejtetett nyomás; a rutinszerű gátvédelem; a baba ingerlése a megszületés pillanatában; a köldökzsinór korai elszorítása.

A negyedik s egyben utolsó kategóriába azokat az eljárásokat sorolták, amelyeket gyakran helytelenül alkalmaznak. Nincs kőbe vésve, hogy a több óráig tartó, megterhelő vajúdás alatt a nő nem vehet magához folyadékot és ételt. A magzat indokolatlan, folyamatos műszeres monitorozása sem kedvező, hiszen akkor már a nő korlátozva van a mozgásában, s ez lassíthatja a tágulást, a magzatnak a szülőutakba való beékelődését. Ha egy szülés a maga tempójában halad előre, aktív méhtevékenység és ezzel együtt aktív tágulás is jellemzi, nem hasznos külsőleg beavatkozni a folyamatba. Hiszen a szülési fájások nem lehetnek intenzívebbek, mint amit a nő teste és a magzat elbír. A túl gyakori belső vizsgálat sem szükséges, hiszen így nagyobb eséllyel okozható fertőzés. Normál helyzetben kétórás időközönként ajánlott ellenőrizni a tágulást. A szüléskor elvégzett rutinszerű gátmetszés is kérdésesnek tekinthető, valamint arra buzdítani a szülő nőt, hogy akkor nyomjon, mikor még nem érzi erősen a nyomási ingert.

Bízom benne, hogy ezeknek a WHO által kiadott ajánlásoknak a segítségével sikerül összképet kialakítani arról, milyennek is kellene lennie egy kórházi szülésnek. Az országok és kórházak számára nem kötelezőek, mindenkinek, a szülésznőknek, szülészorvosoknak joguk van a saját véleményhez, de minden helyzetben a legjobb tudás szerint ajánlatos cselekedni, az anya és gyerek érdekét előre helyezve.

A szerző szülésznő, a MinorityKids.sk projekt munkatársa