Mit szabad és mit nem egy szülőszobán?
Szülésznőként fontosnak tartom, hogy milyen utat jár be egy anya, és a még meg nem született gyermeke a szülőszoba falain belül. Nem mindegy, milyen környezetben találja magát a vajúdó, szülő nő. Sok függ a személyzettől, a szülésznőktől, az orvosoktól, azonban arról se feledkezzünk meg, hogy a vajúdás-szülés komplikációmentessége nagy részben függ a kismama testi-lelki felkészültségétől, érettségétől. Ha a folyamat a lehető legnagyobb együttműködésben zajlik, akkor a szülés nemcsak spontánul, természetes úton történik, hanem fiziológiás és háborítatlan is lesz. Tartsuk szem előtt, hogy ilyenkor egy felnőtt és a még meg nem született élet érdekei a legfontosabbak.
Milyennek kellene lennie?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hosszú ideje azon fáradozik, hogy meghatározza, hogyan is kellene egy szülésnek, egy gyermek születésének zajlania. Ehhez egy ún. útmutatót dolgozott ki, melyhez a világ számos országának adatait és tanulmányait vette alapul. A kórházakban rutinszerűen alkalmazott, bevetett eljárásokat és beavatkozásokat négy kategóriába sorolta attól függően, milyen mértékben bizonyultak hasznosnak, vagy kevésbé ajánlatosnak.
Az első kategóriába azok a praktikák kerültek, amelyek egyértelműen hasznosak, tehát támogatandók. Itt megemlíteném a szülési tervezetet – akár az orvossal együtt is készíthető – s pontjainak tiszteletben tartását a lehetőségekhez mérten. Ajánlatos a szülésznők révén barátságos, támogató környezetet kialakítani, ahol a vajúdó nő biztonságban érzi magát, ellazulhat, s így gördülékenyebb az együttműködés. A vajúdás és a szülés ideje alatt tiszteletben kell tartani a környezet intimitását. Fontos, hogy idegenek ne legyenek jelen – szerelő, más kismama kísérő személye, diákok, végzős medikusok –, hogy a nő ne legyen korlátozva a mozgásban (testhelyzet-változtatás, zuhanyzás, fitneszlabdán való rugózás, járás a vajúdóban). Az anyukát részletesen tájékoztatni kell a szülés haladásáról, lehetővé tenni, hogy jelen lehessen az általa választott kísérő személy és azt, hogy a kismama maga választhasson szülési testhelyzetet (a lehetőségekhez mérten), valamint a folyadékbevitelt a vajúdás alatt és nem utolsósorban lehetőséget adni a szülést követő korai bőrkontaktusra (skin to skin, aranyóra) Ennek nagy szerepe van a későbbiekben, az anya-gyermek kapcsolat kiépítésében és a szoptatás támogatásában.
A második kategóriába a kevésbé hatásos praktikák tartoznak, melyek alkalmazását csökkenteni kellene. Ilyen például a beöntés rutinszerű alkalmazása; szintetikus oxitocin adagolása (olyan hormoné, amelyet a nő szervezete vajúdás alatt természetes úton termel, és amely kontrakciókat idéz elő), ami aztán esetleges komplikációkat okozhat; a szigorú ragaszkodás a hanyatt fekve való szüléshez; végbélen keresztüli kivizsgálás; irányított, levegő benn tartásával történő nyomás alkalmazása a szülés második fázisában; a gát masszázsa és széthúzása a szülés második szakaszában; a méh rutinszerűen elvégzett kiöblítése; a méh kézzel történő ellenőrző vizsgálata szülés után.
A harmadik kategória azokat a beavatkozásokat és eljárásokat foglalja magában, amelyek hasznossága kérdéses, így elővigyázatosságot igényelnek. Ezek között van a tágulási fázis (a vajúdás) korai szakaszában alkalmazott burokrepesztés (magzatvíz-elfolyatás); a szülés ideje alatt a méhre karral kifejtetett nyomás; a rutinszerű gátvédelem; a baba ingerlése a megszületés pillanatában; a köldökzsinór korai elszorítása.
A negyedik s egyben utolsó kategóriába azokat az eljárásokat sorolták, amelyeket gyakran helytelenül alkalmaznak. Nincs kőbe vésve, hogy a több óráig tartó, megterhelő vajúdás alatt a nő nem vehet magához folyadékot és ételt. A magzat indokolatlan, folyamatos műszeres monitorozása sem kedvező, hiszen akkor már a nő korlátozva van a mozgásában, s ez lassíthatja a tágulást, a magzatnak a szülőutakba való beékelődését. Ha egy szülés a maga tempójában halad előre, aktív méhtevékenység és ezzel együtt aktív tágulás is jellemzi, nem hasznos külsőleg beavatkozni a folyamatba. Hiszen a szülési fájások nem lehetnek intenzívebbek, mint amit a nő teste és a magzat elbír. A túl gyakori belső vizsgálat sem szükséges, hiszen így nagyobb eséllyel okozható fertőzés. Normál helyzetben kétórás időközönként ajánlott ellenőrizni a tágulást. A szüléskor elvégzett rutinszerű gátmetszés is kérdésesnek tekinthető, valamint arra buzdítani a szülő nőt, hogy akkor nyomjon, mikor még nem érzi erősen a nyomási ingert.
Bízom benne, hogy ezeknek a WHO által kiadott ajánlásoknak a segítségével sikerül összképet kialakítani arról, milyennek is kellene lennie egy kórházi szülésnek. Az országok és kórházak számára nem kötelezőek, mindenkinek, a szülésznőknek, szülészorvosoknak joguk van a saját véleményhez, de minden helyzetben a legjobb tudás szerint ajánlatos cselekedni, az anya és gyerek érdekét előre helyezve.
A szerző szülésznő, a MinorityKids.sk projekt munkatársa
Az írás megjelent a Vasárnapban : LINK : https://archivum.vasarnap.ujszo.com/vasarnap/201815/eletmod/mit-szabad-es-mit-nem-egy-szuloszoban
