Nevelhető-e az alfa generáció pofonnal?

Mielőtt a téma boncolgatásába belefognék, szeretném elmondani, hogy ezt a témát hétköznapi anyaként és családterapeutaként is írom, így a szülői és szakemberi minőségem is meg fog jelenni az írásban. Mert így érzem ezt az írást hitelesnek, hiszen nem célom senki felett sem ítélkezni.

A gyerekek sosem voltak pofonnal nevelhetők, sem a mai kisgyermekek, sem a korábban születettek. A pofon a megfélemlítés eszköze, és káros módszer a gyerek érzéseinek, akaratának, mulasztásainak tompítására. A pofon fizikai bántalmazás, akkor is, ha csak egy jut belőle és akkor is, ha rendszeres. Az utóbbinak, tudjuk, jóval súlyosabb lelki és fizikai következményeiről sokat lehet már olvasni, de az egy pofon sem biztos, hogy kevésbé ártalmas: a gyermek személyisége, a szülővel kialakított kapcsolat, az addigi tapasztalatai nagyban meghatározzák a feldolgozást.

Szlovákiában is 2005 óta törvény tiltja a gyermek bántalmazását, de a Hintalovon Alapítvány 2019-es felmérése megmutatta, hogy egy nevelési célzatú pofont még így is sok szülő elfogadhatónak tartja, míg az ütés más formáját kevésbé. Vagyis belénk ágyazódott és még mindig él az a tévhit, hogy hisz én is kaptam egy pofont, mégis ember lett belőlem. Ezt az összefüggést, vagyis, hogy kiérdemelten kapják a gyerekek a pofont azért is tartom károsnak, mert ezzel be lehet takaródzni. Ugyanis, ha a mi szüleink nem rontottak el teljesen, vagy csak kicsit bennünket, a mi generációnkat (X és Y generáció), akkor megengedhető, hogy mi is ilyen hibákat vétsünk a gyermekeinkkel szemben. De azzal is meggyőzhetjük magunkat az ilyen helytelen nevelési módszer aktualitását illetően, hogy jót tett a felpofozott gyereknek ez a lecke, vagyis nekünk! Itt kanyarodunk az önismeret fontosságához, amit szülőként fokozatosan el kellene mélyítenünk. Szembe kellene nézni ugyanis azokkal a negatív érzésekkel, amiket kisgyermekként el kellett viselnünk, amikor a szüleink bántottak bennünket. Ez viszont koránt sem olyan egyszerű!

Másrészt, gyakorló anya vagyok. Rengeteg olyan helyzetben voltam, vagyok, amikor a türelmem, az erőszakkal szembeni elkötelezettségem kudarcot vallott és sokkal többször bántottam a gyerekeimet, tudattalanul, vagy tudatosan, mint ahogy azt szerettem volna. Rettenetesen kínos ez, nemde? Az. Emberi? Nagyon.

Mit tehetek, akkor, amikor nehéz megtartani az önuralmam?

Először is figyelnem kell önmagam reakcióit. Ha érzem, eláraszt a düh, ki kell lépnem a helyzetből. Amint túl hangosan kezdek el magyarázni, már tudom, kilendültem és nem tudok objektív lenni az adott konfliktusban. Kérni időt, és megadni magamnak is nagyon fontos lehet.

A cikket folytatjuk!

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 24-244-00762 projekt keretében.