,,Példát szeretnék mutatni abban, hogyan lehet egyszerre erősnek és boldognak lenni.”

Tóth Tünde végzettségét tekintve magyar-angol szakos tanár, ám korán rájött, hogy bár tanító-családból származik, az ő útja nem ez lesz. Vezetett egészségtudatos élelmiszereket forgalmazó kisboltot, valamint egy forradalmi fitness stúdiót is. Majd rájött, hogy már az antik filozófiában megjelenő kalogagathia, azaz a jó és szép egységének gondolata, a test és lélek ugyanazon mértékű ápolása adja a teljeshez közeli életet. Ahhoz pedig az is elengedhetetlen, hogy az ember azt csinálja, amit szeret. Így jött az életébe az írás. Egy női blog állandó írójának kérték fel, ez és a biztató visszajelzések hozta meg a kedvét ahhoz, hogy jelentkezzen újságírónak, ahol nem volt üresedés, de felkínáltak neki a videós részlegen egy állást. Ez a munka számára egyenlő a nehéz, fajsúlyos témák feldolgozásával, amik olyan élettörténeteket mutatnak be, amikben szinte lehetetlen helyzetekből álltak fel emberek, vagy élnek együtt az adott helyzettel. Célja, hogy megmutassa, hogy a kitartás, hit, szeretet, remény és akarat vegyítése mi mindenre képes.

Olyan szakmát, másodállást, szabadidős tevékenységet választottál, amiben a rugalmasság, kreativitás nagyon fontos. Ezen túl azt gondolom, nem elhanyagolható tény, hogy anya is vagy. Több fronton kell helytállnod. Mi jellemezte a 2024-es szakmai évedet?

Új kihívások találtak meg idén, a szerkesztő-riporteri szakmám mellé gyarapodtak a műsorvezetések. Az azonnali visszajelzés, a közönség, résztvevők reakciója, az összehangolódás új készségeket mozgatott meg bennem. Nem vagyok még elégedett, sokat kell még tanulnom e téren is, de élvezem a kihívást.
A főszerkesztőm pedig gyakrabban kért tőlem nagyinterjúkat, cikkeket a Magyar7 hetilapba, aminek azért örülök nagyon, mert alapvetően úgy szerettem volna a Ma7 Médiacsalád tagja lenni, hogy írok. Teljesen más oldalam aktivizálódik a betűk, mint a hangok által.
Ami pedig a videós szerkesztő-riporteri munkát érinti, egyre inkább kikristályosodik, milyen témák azok, amikkel igenis foglalkozni szeretnék, és kell is.

Minden hosszabb időszakban fellelhetőek a mélységek és magasságok, a Te évedben mi segített a mélységek áthidalásában? Vannak-e olyan öngondoskodást biztosító tevékenységeid, amik segítenek a nehézségek elviselésében?

Ha mélyrepülésben találom magam, mindig az segít, ha megállok, hátranézek, és megvárom, hogy utolérjen a lelkem. Ez a fajta tudatos lassítás számomra egyfajta újrakezdést jelent, még akkor is, ha nem gyakran élek vele. Hajlamos vagyok inkább futni a problémák elől, bízva abban, hogy előbb fáradnak el, mint én – de idén megtanultam, hogy ez a stratégia nem mindig működik. Amikor már annyira fojtogatóvá vált egy-egy válság, hogy nem lehetett tovább halogatni, kénytelen voltam szembenézni a démonokkal. Ez mindig fájdalmas, de utólag visszatekintve ezekből a pillanatokból nőttem a legtöbbet.

Ami az öngondoskodást illeti, sajnos még nem vagyok jó ebben, de idén ráébredtem, hogy muszáj magam fejlesztenem ezen a téren. El kell hinnem, hogy a lelki jólétemre fordított idő nem önzőség, hanem éppolyan alapvető szükséglet, mint a levegővétel. Időnként a testem is jelezte, hogy túl messzire toltam a határaimat, és ezt most már nem szeretném tovább folytatni. 2025-ben ezért biztosan tudatosabban fogok figyelni arra, hogy ne sajnáljam magamtól az időt és energiát, ami a feltöltődésemhez kell.

A nehézségek elviselésében már idén is segítettek bizonyos tevékenységek: a természetben töltött idő, akár csak egy rövid séta, a zenehallgatás, vagy az írás, amivel ki tudtam fejezni az érzéseimet. Ezek a pillanatok aprónak tűnhetnek, de sokat számítanak abban, hogy a mélységek áthidalhatóvá váljanak.

Voltak-e idén olyan nagy felismeréseid, tapasztalásaid, amikre szívesen emlékszel vissza? ( Önismeretben, családi rendszerben, szakmádat tekintve.)

Az idei évem valóban egyfajta belső utazás volt. A pozitív felismerésekkel kezdve: régen elültetett, önmagammal kapcsolatos berögződések dőltek meg, és csodálkoztam rá arra, hogy mennyi mindenre vagyok képes egyedül. Például olyan helyzetekben álltam meg a helyem, amelyek korábban szorongást okoztak, vagy úgy gondoltam, csak mások segítségével tudom megoldani. Ez a felfedezés rengeteg erőt adott, és megerősített abban, hogy bízzak magamban és a képességeimben.

Ugyanakkor a nehezebb felismerések is fontos tanulságokkal szolgáltak. Rádöbbentem, hogy bizonyos minták, amelyeket évek óta követtem – legyenek azok családi dinamikák, szakmai szokások vagy saját belső monológjaim – már nem szolgálnak engem. Bár ezekkel szembenézni nem volt könnyű, ezek az élmények segítettek abban, hogy új irányokat határozzak meg, és a változás útjára lépjek.
Egy különösen meghatározó felismerésem az volt, hogy meg kell tanulnom határokat húzni a saját érdekemben. Sokáig azt hittem, hogy ha nemet mondok vagy távolságot tartok bizonyos helyzetekben, azzal csalódást okozok másoknak, vagy kevesebbet adok magamból, mint amit elvárnak tőlem. Idén azonban megtapasztaltam, hogy a határok kijelölése nemcsak engem véd, hanem tisztábbá, egészségesebbé teszi a kapcsolataimat is. Rájöttem, hogy a határok nem falak, hanem hidak – önmagam és mások között –, amelyek segítenek megőrizni az egyensúlyt és a kölcsönös tiszteletet. Ez a felismerés sok olyan helyzetben felszabadítóvá vált, ahol korábban szorongást vagy megfelelési kényszert éreztem.

Hamarosan karácsonyt ünnepeljük. Hogy állsz Te az ünnepkörhöz, milyen emlékeid vannak ezzel kapcsolatban? Vannak-e családi szokásaitok, amelyeket szeretsz megtartani, akár már a kisgyermekeiddel együtt alakítottatok ki?

Az idei karácsony keserédes lesz. Új helyzet állt elő, ugyanis a gyermekeim apukájával külön utakon folytatjuk. Ez nyilvánvalóan átszínezi az ünnepet, és új kereteket teremt, amelyekhez mindannyiunknak alkalmazkodnia kell. Ugyanakkor igyekszem arra összpontosítani, hogy a gyermekeim számára továbbra is meghitt és varázslatos élményt nyújtsak, mert számukra az ünnep öröméről, szeretetről és biztonságról kell szólnia.

A karácsony mindig is fontos volt számomra, és sok szép emléket őrzök róla. Gyerekkoromból például azokat a pillanatokat idézem fel szívesen, amikor a családunk közösen díszítette a fát, és a lakásban terjengő mézeskalács illata már napokkal korábban megteremtette az ünnepi hangulatot. Ezek a szokások máig elkísértek, és örömmel adom tovább őket a gyermekeimnek.

Az elmúlt években kialakítottunk néhány új hagyományt is. Például a gyerekekkel együtt készítjük a pozsonyi kiflit, amit a tágabb család is imád és magától értetődőnek veszi, hogy azt mi biztosítjuk az ünnepi asztalra. A gyerekek a fő kóstolók, nekik jutnak az első kiflik, ha pedig jóváhagyják, mehet a nagyszülőknek, keresztszülőknek, dédinek, plusz nagyszülőknek és mindenkinek, aki kedves nekünk. Számukra ez  nemcsak az alkotás örömét adja, hanem a szeretet gesztusát is. Az idei évben még fontosabbnak érzem ezeket a kis szertartásokat, hiszen segítenek megtartani az összetartozás érzését, még ha a családunk most egy új formát is öltött.

Bár az idei karácsony érzelmileg nehezebb lesz, hiszem, hogy az ünnep varázsát nem a tökéletesség adja, hanem a szeretet és az egymásra szánt idő. Ezekre fogok koncentrálni, hogy a gyermekeim szép emlékeket vihessenek magukkal erről az időszakról.

Tervezgetős fajta vagy-e, vannak-e fogadalmaid, elhatározásaid, amelyeket szeretnél jövőre véghezvinni? HA nem vagy az a januári kihívásos fajta, mi az, amit szeretnél a jövőben megtapasztalni, elérni, megvalósítani?

Nem is tudom… Valójában sosem voltam az a klasszikus értelemben vett „januári fogadalmak” embere, aki listát ír és mindent kipipál az év végére. Azonban az életem jelenlegi helyzetében, hogy most egyszemélyben vagyok „mindenes” – a gyermekeim édesanyja, a család motorja, a mindennapok szervezője -, szükségszerűen sokkal megfontoltabbá és előre tervezőbbé váltam.

Ez a helyzet arra késztetett, hogy tudatosabban osszam be az időmet és az energiámat, mert most már egyensúlyoznom kell a gyerekek igényei, a munka, a háztartás és a saját lelki jólétem között. Ez nem könnyű, de talán éppen emiatt szeretnék jövőre még nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy ne csak mások szükségleteit vegyem figyelembe, hanem a sajátjaimat is. Az egyik legnagyobb elhatározásom, hogy időt szánok magamra, akár a pihenésről, akár a feltöltődésről van szó – legyen az egy könyv elolvasása, sport, vagy akár csak egy csendes óra a gondolataimmal.

A jövőre nézve nem annyira konkrét céljaim vannak, mint inkább érzések és állapotok, amelyeket el szeretnék érni. Például, hogy egy kiegyensúlyozottabb, tudatosabb, nyugodtabb énemet tapasztaljam meg. Szeretném tovább erősíteni azt a belső stabilitást, amely idén kezdett igazán kialakulni bennem, és nyitott lenni új tapasztalatokra, amelyek gazdagíthatják az életemet.

Talán a legnagyobb kívánságom a következő évre az, hogy képes legyek megtalálni és megőrizni az egyensúlyt: a felelősségek és az örömök, a kötelességek és a vágyak között. Ez az, amit igazán szeretnék megtapasztalni és megvalósítani – nemcsak magamért, hanem a gyermekeimért is, akiknek példát szeretnék mutatni abban, hogyan lehet egyszerre erősnek és boldognak lenni.

fotó: Horen

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 24-244-00762 projekt keretében.