skip to Main Content
info@minoritykids.sk
Minden Gyermeknek Segít A Pozitív Környezet

Minden gyermeknek segít a pozitív környezet

A lévai kerületben található Déménd községben lévő egyesített óvoda és alapiskola diákjainak több mint 30 százaléka roma származású. Érdekelt bennünket, mi az amire az alapiskolába való belépéskor egy pedagógiai asszisztens szerint a leginkább szükség van. Erről mesélt nekünk Nadežda Malčeková.

„A gyermekeknek legfőképpen az segíthet, ha a tanár megértő barátként közelít hozzá. A tanár feladata az iskolát egy olyan helyként megismertetni, ahol a gyermek sokat tanul, de mellette megőrizheti saját egyéniségét is. A gyermeknek a szülő és tanár közti pozitív kapcsolat is sokat segíthet. Amennyiben a szülőnek sikerül a tanárral megtalálnia a közös hangot, és együttesen gondoskodnak arról, hogy a gyermek tovább fejlessze tudását, akkor az iskola a diák legkedveltebb helyévé válhat. Ezt a feltevést sikerült megtapasztalnom a roma gyerekek esetében, és azok szüleivel való munkám során. Nagy örömmel tölt el, mikor azt látjuk, hogy a diákok délután nem szeretnének haza menni, mert kellemesen és biztonságban érzik magukat velünk. Mintha otthon lennének.“

Nadežda Malčeková szerint az emberséges hozzáálláson kívül az iskoláknak sokat segíthet a megfelelő technikai felszereltség és a jó minőségű tankönyvek. A déméndi alapiskola minden egyes osztályában található interaktív táblák, és a különböző programoknak köszönhetően lehetőségünk van minden tantárgyra feladatlapokat kialakítani. A diákok ezt a folyamatot élvezik, ami által sokkal kreatívabbak. Persze nem teljesen ideális a helyzet. Az iskolában hiány van a feladatlapokból, valamint az olyan didaktikai segédeszközökből, amelyek a logikus gondolkodást, illetve a számtan, a földrajz és a biológia órákon szerzett tudást fejlesztenék tovább.

Back To Top