Vica, a portálunkhoz kötődő művészlélek CsodAnya
Ehavi WOWMOM interjúnk alanya Kiss Limpár Vica, aki egyszerre művész és blogger: sujtás ékszereket alkot és fogalmaz meg gondolatokat mellé – általában versek és rímek formájában.
Hogy kötődsz Minority Kidsnek projektünkhöz, hogy ismerted meg?
Egy másik, szívemhez közel álló “projekt”, a Mert nőnek lenni jó polgári társulás által – talán valamelyik rendezvényükön találkoztam veletek először, vagy a magazinban olvastam rólatok, tevékenységetekről. Mindig vonzottak a civil kezdeményezések.
Milyennek látod a családok, anyák és gyermekek helyzetét szlovákiai magyar viszonylatban?
A kisebbségi lét valamilyen szempontból mindig nehezített pálya. Állandóan keressük magunkat, a viszonyítási pontjainkat – ez végülis hasznos, ha az ember meg akarja őrizni a nyitottságát. Viszont fontos valamiféle biztos talaj is, amin állva ezt megteheti – számomra ez
az anyanyelv. Elsődleges fontosságúnak tartom a megőrzését.
Milyen tapasztalatod van magyar, vagy más kisebbségben élő szülőkkel, anyukákkal illetve gyerekekkel, ott ahol élsz? Hogy élnek, mi foglalkoztatja őket?
Nem sokban különböznek a többségi szülőktől – a legtöbb ember számára a fő téma 1. anyagi javak megléte illetve hiánya, 2. más emberek élete és a sajátjuk ehhez való méregetése.
Mi hajt előre a napi teendőknél? Van életmottód?
Persze, minden nap más. Márai naplói az álmoskönyvem, felütöm, és meg is van a napi üzenet, a mai: “A nyár az öregkor nagy ajándéka. A kozmikus láng hőfoka, a lebegő, aranycsillámos fény, a tapadó hő, a villanyütéses égés.”
Sokszínű WOWMOM vagy, ez tény. Mit gondolsz, ezek közül a szakmai szerepeid közül mi áll legközelebb hozzád most?
Olvastam nemrég Stephen Fry okosságot, nem tudom pontosan idézni, de arról szólt, hogy ne főnév legyünk, hanem ige – ez így nagyobb szabadságot biztosít. Tehát nem kézműves vagyok, hanem valaki, aki alkot; nem blogger, hanem valaki, aki ír és így tovább. A “valaki” mindig épp azzal foglalkozik, ami valamiképpen továbblendíti az élete kerekét. Diktálja ezt szükség vagy isteni sugallat. Mostanában talán az ékszerkészítés a leghangsúlyosabb. Az ékszerekre mint kis hidakra gondolok ember és ember között. Köztem és önmagam, köztem és a viselőjük, a viselőjük és a többi ember között. Sok értékes ember ismeretségét köszönhetem annak, hogy átsétáltunk
a kis hídjaimon.
Hogy néz ki egy átlagos napod?
Mint afféle anyanap – állandó kötéltánc a kötelességeim között. Szétforgácsolódás a milliónyi ötperces teendőben, aztán küzdelem, hogy megpróbáljak a forgácsokból összeállni azzá, ami vagyok. És újra szétesés. De vidáman.
Úgy gondolod, hogy a nők – az anyák képesek alakítani, esetleg megváltoztatni, jobbá tenni a világot maguk körül? Ha igen, hogyan?
Mindenki képes. Az anyák meg is teszik, évezredek óta, a feltétlen szeretetükkel. A nők mostanában azzal, hogy új terepeket hódítanak meg – vagy hódítanak vissza?… Ebből szerintem mindenki hasznot húz, a férfiak is.
Mik az igazán szívmelengető témáid , amiket feldolgozol akár, mint művész, vagy író és blogger?
Mostanában a járda mellett heverő döglött galambról tervezek írni. Tulajdonképpen mindig naplót írok, nem tudok kitalálni semmi újat. Csak azt írom le, amit megfigyelek, próbálom lefosztani róla az ítélkezés minden rétegét, ez a nehéz és ez a lényeg. Az ékszereim is egyfajta napló, ha kedvem szerint választhatom meg a színeket és formákat.
Mit tanultál meg saját gyermeked kapcsán? Mit tervezel a jövőben a aktivitásaid kapcsán?
A fiam bátorságot tanított, és hogyan kell magasról tenni a megfelelési kényszerre. A lányom arra tanított meg, hogy a lányok semmivel sem kevesebbek, mint a fiúk. Mindkét gyerekem pedig arra, hogy értük érdemes feladni a szabadságomat is.
A tervem, hogy a kézműveskedésnek valami mélyebb értelmet adjak. Egyre mélyebben ásom magam bele, egyre több tartalomra bukkanok. Nem akarom hagyni, hogy puszta kenyérkeresetté váljon, bármennyire is errefelé nyomna a külső világ.
Mit szeretnél portálunk olvasóinak üzenni? Mivel online tanácsadó oldal vagyunk, szívesen fogadunk tanácsot bármilyen témával kapcsolatban, olyan téren, amivel foglalkozol, ami a gyermeknevelést segítheti.
Húsz éve vagyok anya, visszatekintve azt gondolom, nincs értelme nagyon szigorúnak lenni, se gyerekkel, se önmagunkkal. Bizonyos tulajdonságokat úgysem lehet megváltoztatni. De lehet, hogy épp ezekből a vonásokból, amiket a külvilág nem sokra értékel – önfejűségéből, álmodozásból, túltengő fantáziájából, sorba-be-nem-illeszthetőségéből – húz majd hasznot
később a gyerekünk… meg mi is.