Advent másképp? Nem feltétlenül…
A decembert nagyon szeretem. Még akkor is, ha pörgős, rohanós, s gyakran kerít hatalmába a “semmivelnemérkezek” érzés. Szeretem a készülődést, díszítgetést, sütögetést, hangolódást: otthon és az iskolában egyaránt. Ez nálam teljesen párhuzamos síkon történik, néha az otthoni munka közben pattan ki egy szikra, amit felhasználok az osztályomban, néha fordítva. Van, hogy annyira jól sikerül valamit megcsinálni a suliban, hogy azt muszáj otthon is megismételni a lányommal. Persze ezzel egyenes arányban vagyok lemaradva az ajándékvásárlással, az egyéb tennivalókkal, de azért a legvégére valami csoda folytán minden összeáll. Az idei év rendhagyó minden szempontból. Szerencsére az alsó tagozat működik, tehát a mi kis tradícióinkat megtarthatjuk decemberben is. Harmadik éve készülünk együtt a karácsonyra az osztályommal. Lélekmelengető, mennyire bennük maradt minden apró részlet az előző évekből. Már november végén elkezdtünk néhány felhívás, pályázat kapcsán különböző projekteken dolgozni, és közben nosztalgiáztak. A szerepem egyszerű hallgatóvá nemesedett.
“Emlékszik tanító néni, mikor mézeskalácsot sütöttünk?”
“És arra, amikor minden nap a kis dobozból húztunk egy nevet, aki kivehette az ajándékot az adventi kalendáriumból?“
“Milyen jó volt a rénszarvasos tánc!” “
“ Emlékszik, mikor magunk készítettük a díszeket a karácsonyfára?”
“A nagy hóembereket is lassan elő kéne venni.”
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, mondatfoszlányok hangzanak el sokszor alkotás közben. Természetesen mindenre emlékszem, de annyira jól esik, hogy bennük is ilyen elevenen megmaradtak ezek a dolgok. Aztán előkerülnek a díszek. Pontosan tudják, mit hova helyezünk el. Persze minden évben, ugyanúgy, mint otthon, néhány apróságot hozzárakunk, de az alapdolgokhoz ragaszkodnak. Ilyen az ajtókopogtatónk, amit a lányom készített nekünk még elsőben. Nagyon szeretjük, csodaszép hófehér vattakorongokból összetűzött, szívecske formájú dísz. Az idén Alex hozott rá egy kis fehér madárkát, ami pontosan ráillik. Az ádventi koszorúnk és az asztali díszeink is előkerülnek, amelyeket mindig együtt rakunk ki, — jé, de szép —felkiáltások közepette. Az ablakok, ajtó díszítése is közös munka, ők vágják ki, rajzolják, színezik a dekorációt. Lehet, nem is tökéletes, de a miénk, kollektív munka eredménye. Nekünk gyönyörű. Az ablakpárkányra már felkerültek a frissen kivágott, díszes, színes csizmácskák, melyekre egy-egy betű került. Mindenki készített egyet. Összolvasva kiadja a Boldog Karácsony feliratot. Az ajtónk belső részét is saját rajzaik díszítik, ahogy az osztályunk minden egyes szegletét. Erre nagyon-nagyon büszkék, velem együtt. Sablon nélkül, önállóan dolgoznak ki minden témakört. Ezért minden kép más, tükrözi az alkotóját. Naponta többször is megnézik, megbeszélik, melyik kép miért szép.
A karácsonyfa díszítésére Mikulás előtt kerítünk sort. A lényeg, hogy mindenki hozzon rá pár díszt, és melléjük még felrakjuk az eddigi, saját kézzel készített díszeket is, majd a mézeskalácsokat, amelyeket együtt sütöttünk. Így mindenki a magáénak is érzi az osztályunk fáját, de az összetartozást is megerősíti.
Tavaly közösen sütöttünk mézeskalácsot a tankonyhában. Másnapra meghívtam az egyik kisfiú nagymamáját, aki eladásra is készít csodaszép mézeskalácsokat. Éva néni megmutatta a technikáját a díszítésnek, s közben mesélt a gyerekeknek. Sok-sok szép mézeskalács került ki a gyerekek keze közül.
Az adventi gyertya meggyújtása eddig hagyományos módon, közös program volt iskolánkban. Hétfőnként, minden héten egy kis történet és közös ének után került erre sor az iskola folyosóján. Ez most így nem lehetséges, de az osztályban természetesen megoldható. Hétfőnként az utolsó órán megterítünk, meggyújtjuk a gyertyát, majd teázunk, sütizünk, karácsonyi zenéket hallgatunk, beszélgetünk. Az első hétre, mivel a hétvégén otthon már sütögettünk, linzerből megsütöttem az “osztályom”, lány és fiú figurákat. Ezeket körberendeztem a tálcán, szívecskékkel a közepén, egész jópofa lett, és ami fontosabb, mindenkinek ízlett (lányom a kompozíciót összetartozás körének nevezte). Egyébként a családunkat ugyanígy mindig megsütjük Vicával. Másnap a gyerekek többször is elmondták, mennyire jó volt együtt teázni. A többi gyertya meggyújtását is hasonló módon tervezzük. Az adventi kalendárium nyitogatása is részben módosul. Akinek a nevét húzzák, az az édesség mellé választhat egy mesét, amit aznap felovasok nekik. A hagyományos karácsonyi vásár és közös karácsonyváró ugyan elmarad, de osztályszinten ez is megoldható. Nagyon jó kis programok vannak betervezve az utolsó napokra.
Összeségében, azt hiszem, csakis rajtunk múlik, mennyire tudjuk megteremteni a karácsonyi varázslatot, még ezekben a nem mindennapi időkben is. A folytonosságra, stabilitásra szerintem a gyerekeknek nagyobb szükségük van, mint eddig valaha volt. Az egymásra figyelés, az örömszerzés érzése maradandóbb, mint a tárgyi ajándékok. A közös élmények, szokások mélyebben rögzülnek, mint azt gondolnánk. Otthon is, az iskolában is.
Örömteli, boldog készülődést és kellemes ünnepeket kívánok Mindenkinek!
“Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.”
Juhász Gyula – Karácsony felé
