Horváth Reni – A napfény és az árnyék játéka

Horváth Reni, Horen, fotós, két kisgyermek anyukája. Csodálatos munkái mellett gyermekei kapcsán megélt élményeit, nehézségeit is fel meri vállalni az oldalain, mindezt ritkán olvasható őszinteséggel teszi.

1. Mi volt az idei éved legmeghatározóbb élménye?

Több izgalmas projektet sikerült megvalósítanom az év során, melyek közül a szeptemberben megrendezett fotográfus találkozót emelném ki. A kifejezetten szakmabelieknek szóló találkozó keretein belül olyan specifikus témákat érintettünk, mint a csecsemőfotózás, természetfotózás, termék- és portréfotózás, valamint szó esett több, a szakmánkat érintő témáról, kulisszatitokról. A célom a fotográfusok közti kollegialitás erősítése volt, mert hiszem, hogy ez eredményesebb út, mint a rivalizálás és konkurálás. Az előadások, interjúk annyira érdekesek és színesek voltak, hogy egy nem szakmabelit is lekötöttek volna, de helyszűke miatt csak a kollégáimat mertem invitálni az eseményre. Ezt az aspektust a jövőben még megfontolom, bár nagyon szeretném, ha valamelyikük átvenné a stafétát és ez a kezdeményezés nem rólam szólna, nem rajtam múlna, hanem organikusan szerveződne.

2. Mit tanultál ebben az évben?

Szakmailag úgy érzem, hogy sikerült fejlődnöm a képek feldolgozásának módjában és idejében, valamint magában a fotózásban is. Sokkal többet használtam az erős, egyenes napfény és az árnyék játékát, mint eddig bármikor. Eddig komfortzónán kívüli volt, de egyre otthonosabban mozgok a zsúfoltabb kulisszákban történő fotózásokon is.

A megfelelési kényszeremmel hajlamos vagyok teljesen kizsigerelni magamat, így következetesen tanulom a határszabást egy ideje. Idén már több esetben is egészen jól ment a nemet mondás és a korlátaim tiszteletben tartása. Tanulom, hogy magamra mondok igent, amikor másnak nemet.

Mivel az ismétlés a tudás anyja, idén is programon volt, és idén is lecke volt, hogy nem tudok mindenkinek megfelelni, elég jó lenni, akkor sem, ha a legjobb szándékkal viszonyulok és a tudásom legjavát nyújtom.

3. Mi ad motivációt?

Hogy tényleg helytállok-e mindenhol, az gyakran megkérdőjeleződik bennem, mikor körülnézek a brutálisan kupis lakásban, vagy amikor a fiam arcon pörög. Az akarás motivál, a megbecsültség, szeretettség érzése, a magamba vetett hitem és legfőképpen a hála mindazért, amim van.

4. Hogy tudsz kikapcsolódni, pihenni?

Két pici, Mad Max típusú gyerek és full time job mellett nem igazán van időm és lehetőségem pihenni, így a percekbe ragadva próbálok töltekezni. Igyekszem a jelenben lenni és átélni, amikor két fotózás közt magamra maradok a természetben, vagy amikor a lagziban a mámoros eufória átragad rám a mulatozó vendégekről. Amikor az autóban, vezetés közben megszólal a rádióban a kedvenc számom. A gyerekeim ébredés utáni perceit, a férjem állandó gondoskodását raktározom, és ezekből merítek.

A barátaimmal töltött idő és a késő éjjeli utómunka melletti podcast hallgatás is kikapcsolódás, a férjemmel való beszélgetés, filmezés és a csendes egyedüllét is hatalmas reset az idegrendszeremnek.

5. Mi az amid van és amit sosem akarsz elveszíteni, feladni?

Amit az imént említettem, és az ebből adódó meghittséget, nyugalmat, illetve nem szeretném feladni, hogy ilyen pillanatból egyre több lehet.

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 22-245-00715 projekt keretében.