29 éves lettem én…

Hihetetlen milyen intenzív napom volt, sőt napjaim! Most valahogy úgy sikerült, hogy négy napig ünnepeltem a születésnapomat (szept. 26. , a szerk.megj.) Először még csak mosolyogtam az üzeneteken, jól esett, hogy olyan sokan gondoltak rám, de aztán jöttek a közeli barátok, rokonok és a gyerekek.

Az első videó üzenetet egy tündéri 3 éves kislánytól kaptam: Boldog szülinapot, Jucus! – most is a fülemben cseng. Ebben a leginkább szívet melengető az, hogy nem is vagyok a dadája, mégis ilyen meglepetésben volt részem. Aztán következett egy babafotó az egyik ismerőstől, amivel boldog szülinapot kívántak nekem – tudva, hogy egy kép a csöppségről máris a mennyországba repít. Este, épp mikor leparkoltam a kocsival a lakás előtt,
megcsörrent a telefon. Az én egyik kis manóm volt, elénekelte a „Boldog szulimanót /szulinapot/” a telefonba vagy háromszor, és hatalmas cuppanós puszikat küldött nekem. Több se kellett, sírva mentem fel az emeletre, mert újra rádöbbentem, hogy milyen csodálatos munkám van.

Mindig is gyerekekkel akartam foglalkozni, mindig ilyen kis csodákkal akartam magam körül venni. Az az idő, amit rájuk szánok, amikor játszunk, bolondozunk, éneklünk, anélkül, hogy bármit is elvárnék tőlük, kamatostól visszatérül. Mindig olyan boldogsággal tölti el a szívemet, amit megfogalmazni nem is lehet. Mint a szerelem, olyan ez. Az a hála, amit minden ilyen és ehhez hasonló pillanatban érzek, leírhatatlanul csodálatos.

Majd másnap, mikor már azt gondolom, lecsengett az egész szülinap, kezembe ad az egyik kislány egy parkban szedett csokor virágot, hogy boldog szülinapot kívánjon. Aztán összeszedi az összes tobozt, és odaadja, mert ugye szülinapom van, es akkor jár az ajándék is:

Boldog szülinapot, Jucus!

Aznap este kapok egy újabb videót, pont a szülinapi vacsora közben. Egy újabb meglepetés vár: egy 5 éves királylány énekel nekem, minden figyelmét összeszedve, es küldi a sok puszit a szülinapomra. Annyira meghatódom, hogy már lassan a szavakból is kifogyok…
Nem győzők a fejemhez kapni. Ez tényleg igaz? Ilyen megtörténhet? Komolyan azt csinálhatod, Juci, amire mindig vágytál? Tényleg így szeretnek téged ezek a gyerekek és a szülők?

Hihetetlen számomra, hogy így is lehet csinálni, így is lehet dolgozni járni minden nap. Boldogan, vidáman, elégedetten. Csak merni kell, tenni kell, és hinni kell abban, hogy képes vagy rá. Főleg akkor, amikor már senki nem hisz benned, amikor már minden szétzuhanni látszik. Végül, az alagút végén ott lesz a fény, ott lesz az az álom, ami valósággá válik, ott lesz az az álom, amiben a szürke hétköznapjaid színesek és örömtelik. Mindezt azért, mert szereted, amit csinálsz, és az csinálod, amit szeretsz.

A kép szülők beleegyezésével jelent meg. – szerk. megj.