skip to Main Content
info@minoritykids.sk
A Nap, Amikor Felhagyhatsz A Kiabálással

A nap, amikor felhagyhatsz a kiabálással

2018. szeptember 1-je mágikus dátum volt nekem, mint szülőnek, hiszen új kezdet volt minden szempontból. Új tanév, új kihívások, új elvek. Ez utóbbit a Szerető fegyelmezés workshoppal próbáltam erősíteni, mert a nyári engedékenység után szükségem volt egy löketre, nem beszélve arról, hogy képzés-, workshop- és iskolafüggő vagyok mind a mai napig.

A kurzus épp jókor, jó helyen és jó lektorral volt. Abban az élethelyzetben, amiben voltam, az alábbi nagyon praktikus gondolatokra ébresztett, de legfőképp felismertem a határaimat:

– létezik belső nyugalom, amit a „levezetem ezt a hangulatot a hozzám legközelebb állón” tudja megelőzni,
– van bennünk, szülőkben sokkal több türelem, mint gondolnánk, ami ráadásul a szokásos hangzavaron felülkerekedik,
– a gyerek máshogy fejezi ki az aktuális kedvét, problémáját, ezért is szükséges megérteni, hogy azonos szinten (legyen ez hangerő vagy magasság) tárgyaljunk a gyerekkel.

A kurzus „eredménye” immár több mint egy hónap távlatából kielégítő, valamilyen szinten megnyugtató is számomra. Mindig, amikor elbizonytalanodom, visszaolvasom a tanultakat Mészáros Krisztina tanításaiból, és érzem, erőt merítek belőle. Az asszertív kommunikációról hallottak, azaz a Szerető fegyelmezés workshopon tanultak a család többi tagjára is bátran felhasználhatók, mivel a „gyerek a felnőtt tükre, és nem mindegy mit látunk ebben a tükörben, de a képet mi, szülők alakíthatjuk”.
Köszönet ezért az útmutatóért! Most már csak a gyakorlás és az ismétlés következik.

„Az asszertív kommunikáció, mint effektíven elsajátítható módszer, az elmúlt tíz évben vált a gyermeknevelés egyik kapaszkodójává. A felhasználási területe széles, nem csak a nevelési problémák, de akár más, hétköznapi konfliktushelyzetek oldására is képessé válik az egyén, aki elsajátítja az asszertív kommunikáció alapjait. Egyféle kommunikációs képességfejlesztési módszer, a Szerető fegyelmezés tréning, a szlovákiai magyar szülők számára kialakított képzés, amelynek célja, hogy azok széles eszköztárral rendelkezzenek, hiszen ők példaképei gyermekeiknek, a jövőnknek. Így kiemelten fontosnak tartom széles körben az edukáció eme formáját, amely pozitívan befolyásolhatja a következő szülői nemzedék kommunikációs szokásait. Megerősítve önbizalmukat, az életük számos területén felhasználható tudásra tehetnek szert.” – írja a szerző tanulmányának bevezetésében, mely hamarosan olvasható lesz a minoritykids.sk webfelületen.

A workshopot szeretettel ajánlom, fegyelemre, önfegyelemre tanít.

A következő workshop részleteiről az itt olvashattok.

Bott Lívia

Bott Lívia

A Minority Kids projekt menedzsere és megálmodója. Közgazdász, régiófejlesztést és európai tanulmányokat tanult a pozsonyi Comenius Egyetem Management Karán. A Gyermekek órájában (Hodina deťom) és a Gyermekekért koalíció szervezetekben került közel a gyermekeket érintő össztársadalmi kérdésekhez, mint project manager. Két gyermek boldog édesanyja, mindemellett a FutuReg Polgári Társulás elnöke és európai projekt tanácsadó. Hobbija az olvasás és szervezés. Ha tud, segít a jó ügy érdekében, mert szereti, ha a fejlődés irányába változnak körülötte a dolgok.

Back To Top