- Milyen benyomásai vannak a táborról, hogyan értékeli azt? Az esetek többségében elfogadja a meghívásokat, vagy szelektálja a programokat?
A programokat természetesen szelektálom, nem tudok mindenhol megjelenni. A legfontosabb kritérium az, hogy az adott akció témája engem mennyire érint. A táborban testre szabták nekem a témát, tehát nem kellett nehéz döntést hoznom. Döntő érv volt többek közt, hogy a résztvevők fiatalok, és hogy beszélgetés formájában vitattuk meg a témát. Több beszélgetést is érdekesnek találtam a rendezvényen.
Foto: Gyerek a munkában, Bolemant Lilla, Lívia Bott Domonkos, Zuzana Eibner-tolmács, Rácz Vince Forrás: Silvia Hudáčkova
2. Ha rákérdeznek az Ön életének alappilléreire, azt válaszolja, ami a bemutatkozásában szerepel: család, munka, közmunka és a nők érdekei?
Fel kellett állítanom egy sorrendet, de nem állíthatom bizton, hogy adott körülmények között mi élvez elsőbbséget. Igyekszem párhuzamosan mindenhol megfelelni, mivel számomra ezen tevékenységek kombinációja jelenti a kiteljesedést. Szerencsére a családom egészséges, a férjemnek azon túl, hogy otthonról végezhető a munkája, a munkaideje is kötetlen, tehát tudok a kilenc hónapos lányunk mellett dolgozni. Ráadásul a munkám épp a nők elhelyezkedésének témájára épül. Mindemellett úgy gondolom, hogy egyszerre csak egy helyen lehetek száz százalékosan jelen, és én nem is törekszem szupernővé válni, aki minden felsorolt területen száz százalékra teljesít, mert az ép ésszel nem kivitelezhető. Az energiáimat úgy osztom szét a családom, a munkám, és a magamra fordított idő közt, hogy a döntéseimmel azonosulni tudjak, és visszatekintve is elégedett legyek velük, ill. a szeretteim ne szenvedjenek hiányt. Sőt, merem állítani, hogy ebből a magánéleti “megoszlásomból“ a lányom és a férjem még profitálnak is.
3. Miért döntött egy évtizednyi sikeres magánvállalkozás után a politika mellett? Rögös a parlamentbe vezető út?
Egy ismerősöm keresett meg, aki fiatal, munkaszerető embereket toborzott. Csak sejtem, hogy miért pont engem szólított meg. Talán a korom, a női mivoltom, ill. az addigi ténykedéseim kombinációja volt az ok. A kezdetekkor nem gondoltam volna, hogy helyem lehet a parlamentben, először egy évig a kampányprogram elkészítésén dolgoztam, a családokat és nőket támogató csapat élén. Az, hogy a jelöltlista elején szerepelt a nevem, számomra is nagy meglepetés volt. Mindenáron nőket akart szerepeltetni a lista elején az akkori elnök, és én a szakmai ágat is képviseltem. Hát az nem volt semmi!
4. Milyennek látja az anyák helyzetét Szlovákiában szintén anyukaként, ill. a politikus szemszögéből?
Az itt élő nők-anyák helyzetét azon hiányosságok alapján értékelem, amelyeket a hasonló helyzetben lévő országok kiküszöböltek. Egy ilyenfajta összehasonlításban egyáltalán nem állunk jó helyen. Cseh szomszédaink ugyanolyan alapokkal rendelkeztek, mint Szlovákia, a nők-anyák támogatása azonban az elmúlt években náluk mégis sokat javult: a szülők a gyermek születése után kapott járulékokat sokkal flexibilisebb módon használhatják fel, az ovik hiányát a gyerekek csoportosításával oldják meg, továbbá az elkövetkező évekre fokozatosan garantálják, hogy minden hároméves gyereknek lesz helye az óvodákban, sőt, nem félnek ezt a kétévesek számára is megígérni. A közelmúltban az ottani fiatal anyukák nagyon belelendültek a vállalkozásba. Nem látom akadályát annak, hogy ez nálunk is megvalósuljon, elég akarni. Az anya és a politikus nézőpontja ebben a témában teljesen megegyezik, már csak azért is, mivel nekem is van egy tízhónapos lányom, testközelből megküzdök a kisgyermekes anyukák problémáival.
5.Milyen tapasztalatai vannak magyar vagy roma anyukákkal? Volt már rá példa, hogy valamilyen specifikus kisebbségi vagy családjogi problémával keresték fel?
Beismerem, hogy a másfél éves képviselői tisztségem alatt ilyen nem történt. Valószínűleg azért, mert nem szokásom rákérdezni az adott édesanya nemzetiségére. Kötelességemnek érzem országunk minden polgárának segítséget nyújtani. Ráadásul a problémák többségét elektronikus úton kezelem. Legutolsó emlékem egy kelet-szlovákiai kismamához fűződik, aki ikreket várt annak ellenére, hogy nem terveztek családbővítést, mivel hátrányos szociális helyzetben neveltek már így is egy gyermeket. Az abortuszon kívül nem látott más megoldást, viszont nem akarta megölni a magzatokat. Szerencsére a segélykérése hozzám is eljutott, és továbbirányítottam az Áno pre život szervezethez. Nem tudom, hogy az én tanácsom segített e rajta, de a probléma végül megoldódott, az ikreket kihordta, és most úgy néz ki, minden a legnagyobb rendben van, aminek én szívből örülök. Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy kicsúszik a lába alól a talaj, és rossz anyagi helyzetbe kerül, ezért próbálok segíteni minden nőnek, aki fölkeres.
6. Úgy gondolja, hogy a nők – anyák képesek megváltoztatni a világot maguk körül (akár egy vállalkozásban, akár a politikában)?
Ebben biztos vagyok. Ha nem kezdik el képviselni a saját érdekeiket, azt nem teszi meg helyettük senki! Remélem, hogy még azelőtt mozgósítják erőiket, hogy helyzetük tarthatatlanná válna. Felfedezni vélem az aktivitást a nonprofit szervezetek megjelenésében, mint pl. a Ženské kruhy vagy a Mamila, amelyekhez jeles személyiségek is a nevüket adták. Nők ezrei beszélgetnek élőben a szociális hálón, nagyon sok, a munkámhoz szükséges ismeretet innen gyűjtök be. Ez teljesen természetes, hiszen a nők műveltségi szintje az elmúlt évek során úgy megnövekedett, hogy nemcsak beérték a férfiakat, de meg is előzték őket. Ez pedig megmutatkozik a világgal szemben állított magasabb elvárásaikban; a fokozatos változásokat mindenhol megfigyelhetjük, még a politikában is, ahol hamarosan három friss anyuka is jelen lesz. Eddig ilyenre nem volt példa.
7. Önt személyszerint mi motiválja? Mi hajtja előre?
Az a fajta ember vagyok, aki ha problémával vagy igazságtalansággal találja szembe magát, rögvest orvosolni akarja azt. Emiatt is igyekszem megoldani a helyzetet, amit a kevés óvodai hely szült. Két táborra osztja ugyanis a polgárokat – akik helyet kaptak az oviban, és akik nem. Adót viszont mindannyian egyformán fizetnek. Felháborít, hogy minden politikus azt szajkózza, hogy magasabb születési rátára van szükségünk, és hogy pont ők milyen módon támogatják a családokat. De milyen vezetők azok, akik egy dekád alatt nem képesek bebiztosítani pár ezer helyet az óvodákban? Ez olyan megbocsáthatatlan tehetetlenség, amelynek súlyos következményeit a családok, főként a nők sínylik meg. Az óvoda nyújtotta biztonság nélkül senki nem vállal két gyereknél többet, mert azzal az elszegényedést kockáztatná. Azt tapasztalom, hogy ebben az államban extrém feladat egy törvényt megváltoztatni, nagyon hosszú folyamat, még ha apróságokról is van szó. A vállalkozásom során nem ütköztem ennyi akadályba, új nekem ez a sok konfliktushelyzet. De az is igaz, hogy pont a vállalkozás tanított meg a kitartásra, aminek nagy hasznát veszem, amikor mélyre ásom magam egy-egy témában. Ezenkívül ösztönöz, hogy hozzájárulhassak ahhoz, hogy az én lányomnak majd ne kelljen gondolkodnia azon, helyesen dönt e, ha magával viszi a gyermekét a munkahelyére, vagy hogy egyáltalán dolgozik a gyerek mellett; hogy a jövőben ugyanolyan lehetőségei legyenek a karrierépítés terén, és a fizetés tekintetében is, mint a férfi kollégáinak, és hogy a női egyenjogúság valósággá váljon
8. Hogy néz ki egy átlagos napja mint WOWMOM – tehát csodálatraméltó anyukaként?
A napjaimat általában előre be szoktam tervezni, de miót itt van nekünk Zorka, az időbeosztásunk szinte óráról órára változik – reggel anyaként kelek, amikor Zorka alszik, a képviselői feladataimon dolgozom, és ha házon kívülre szólít a munka, itt van az én remek férjem, akinek köszönhetően igazán becsülettel csinálhatom azt, amit. Természetesen itt meg kell említenem az édesanyámat is, aki a segítségünkre van, ha a parlamentben gyűlésezünk, mert az általában estig elhúzódik. Hát valahogy így néz ki nálunk a munka és a családi élet összhangba hozása. Gyakran kötünk kompromisszumokat, de ha az embert támogatják, akkor mindez gond nélkül kivitelezhető; és így az az idő, amit a családommal töltök, még minőségibb, és értékesebb mindannyiunk számára.
9.Azok számára, akik nem voltak ott a táborban, így nem halották a Van e helye a gyermeknek a munkahelyen? kérdésre a választ, összefoglalná tömören a véleményét? Erre a kérdésre nem létezik egy univerzális válasz, sok múlik magán a gyermeken, és a munka milyenségén. Meggyőződdésem, hogy amennyiben a feltételek engedik, nem szabadna akadályba ütköznie annak az anyának, aki magával viszi a csemetéjét. A szlovákiai munkahelyek kb. fele teszi ezt lehetővé.A szülők ismerik legjobban a saját gyerekeiket, így meg tudják ítélni, hogy milyen hosszú időre, ill. hogy egyáltalán magukkal vigyék e őket. Hiszem, hogy a szülők föl tudják mérni a helyzet fontosságát, a gyerek és a kollégák kényelmét, és az ő produktivitásukra való kihatást. Bánt, hogy sok embertársunk kellő tolerancia hiányában, támogatás helyett beleavatkozik a szülői döntések meghozatalába. Elítélik mások döntéseit, mert úgy gondolják, kívülállóként jobban meg tudják ítélni az adott szituációt.
10. Mit üzenne portálunk olvasóinak? Mivel online tanácsadói oldal vagyunk, szívesen fogadunk tanácsot bármilyen témával kapcsolatban, amivel foglalkozik. Természetesen ingyen 🙂
Szívesen megosztanék az olvasókkal egy lehetőséget, amiről csak kevesen tudnak. Szlovákiában lehetséges, hogy miután az egyik szülő kitöltötte a szülői szabadság idejét, utána a másik szülő is ugyanolyan hosszú „anyaságira“ menjen, amíg a gyermek be nem tölti a harmadik életévét. A feltételek egyformák.. Pár barátom ezt kipróbálta, közvetlenül az előtt, hogy csemetéjük három éves lett volna. Teljes mértékben kiélvezték az együtt töltött időt, ami hasznára is vált a kapcsolatuknak.
10 WOW információ szeptemberi WOWMOM anyukánkról:
