skip to Main Content
info@minoritykids.sk
Munkavállalás Körüli Mítoszaink

Munkavállalás körüli mítoszaink

Két, a munkavállalással kapcsolatos „mítoszt” vizsgálok félig szubjektív, félig szakmai szemmel ebben az írásban.

 

  1. Minél több dolgot csinálok, annál értékesebb vagyok

Mindegy, hogy a háztartási tevékenységeket, munkahelyen vállalt feladatokat és projekteket vagy a gyerek számára biztosított különfoglalkozásokat számoljuk-e. Tegyük fel a kérdést, ki számára szeretnénk értékesek lenni általuk, és mit vagyunk hajlandóak odaadi ezért az értékért. Van, hogy úgy érezzük, mindent meg kell tennünk a munkahelyünk megtartásáért. Hajlamosak vagyunk ilyenkor figyelmen kívül hagyni az esetleges más lehetőségeket (sokszor csak kreativitásunktól – a szorongástól mikroszkopikus méretűvé csökkent kreativitásunktól -, függ, mennyi ilyen lehetőségünk van), de azt is, hogy az anyagi biztonság csak egy a gyermekeink és mi magunk szükségletei közül. Érdemes elgondolkodni azon is, mit „üzenünk” viselkedésünkkel a gyermekeinknek. Érezhetik-e belőle, hogy ez a világ egy élhető hely, ahol érdemes lenni?

  1. A munka szükséges rossz. Szülő és gyerek számára egyaránt.

Mindenkinek meg kell élnie valamiből, senki nem csinálja egyfolytában azt, amit szeretne – mentegetőzünk önmagunk, vagy gyermekeink előtt, magyarázva, hogy ma miért jövünk később, vagy miért sóhajtozunk munkába menet… Számomra ez a mondat azt mutatja, hogy nem vállaljuk a felelősséget a döntéseinkért. Azt is mondhatnánk ugyanebben a helyzetben, hogy „nem szeretem a munkámat /később jövök haza, mint szeretném, stb./, de ez rendben van, mert az anyagi biztonság volt az első szempont, amely szerint a munkahelyemet választottam, és az ezzel jár”. Így arra taníthatnánk a gyermekeinket, hogy a „kell”-ek helyett felelősség és következmények vannak. És persze döntések. Ők majd dönthetnek másképp. Megpróbálhatják máshogyan. Még az is lehet, hogy boldogulnak. De ha nem, akkor is tudják vállalni a felelősséget a következményekért. Nem a következmények áldozatai, hanem aktív, kompetens személyek.

Valószínűleg nem csak ez a két mítosz él bennünk a munkavállalással kapcsolatban. Nem is az a lényeg, hogy listát vezessünk róluk. De ha egyszer rábukkanunk egyre, nézzük meg jól, hogy mit ad és mit vesz tőlünk el, és keressük meg, mivel tartjuk életben!

Back To Top