Alternatív oktatást Dunaszerdahelyen (is)!

Montessori, Waldorf, Freinet – reformpedagógiai módszerek, melyekről egyre többet lehet hallani, sőt, már-már kezdenek ‘divatba jönni’. Nekem nagyjából két éve ütötte meg először a fülemet a Waldorf-iskola kifejezés, addig valahogy elsiklottam fölötte. Vekerdy Tamás 2014-es dunaszerdahelyi előadásán tömve volt a kultúrház, és emlékszem, milyen nagy hatással voltak rám a szavai, később pedig a könyvei is. Pozitív személyes tapasztalatai a Waldorf-módszerrel felkeltették érdeklődésemet és innentől kezdve nem volt megállás.

Fokozatosan minden megváltozott körülöttem és bennem is. Az addigi türelmetlen („hagyd, majd megcsinálom én”), ideges, tiltós („ne fogd meg a kukát!”, „ne piszkold össze a ruhád”!), elégedetlen („én ehhez a gyerekhez nem értek, inkább visszamegyek dolgozni”) énem szép lassan háttérbe szorult és átvette helyét az az anya, aki hagyja, hogy gyermeke kússzon-másszon a földön (elvégre ez a dolga), addig próbálkozzon egy feladat megoldásával, amíg meg nem oldja vagy unja (vagy amíg segítséget nem kér), aki nem áll fel 2 perc játék után betenni a mosást, aki figyelembe veszi a gyermek szükségleteit és véleményét (hogy érezze, van beleszólása mini-univerzuma dolgaiba)… és főleg egy anya, aki nagyon szereti őt, és ki is tudja mutatni. Mindehhez persze kellett egy kis angyal is, aki akkoriban már úton volt hozzánk és most épp 15 hónapos, szerető férj, családi támogatás szüleink részéről, egy mindent-a-gyerekekért típusú sógornő-óvónő, akivel megbeszélhettem felmerülő kérdéseimet, bizonytalanságaimat, valamint régi és új barátok, akikkel jókat vitáztunk a nevelésről. Ehhez jött hozzá egypár új szerep, úgy mint öko-anyu, fitt-anyu és még sorolhatnám, de ez már más téma… 🙂

Nemsokára azonban újabb kihívás elé állított az élet: van egy értelmes, aranyos, többé-kevésbé Rousseau-i keret szerint nevelt gyermekem – melyik ovi és a későbbiekben milyen iskola lenne számára a legmegfelelőbb? Elég sok rossz emlék fűz az iskolához, hiába voltam tiszta egyes, versenyekre járó tanuló. Talán épp ez volt a baj… Mindenesetre pár dolgot tapasztalatból leszűrtem:

• a lexikális tudás 95%-a elillan, az élményalapú tudás hosszú távon is megmarad,
• a teljesítményorientált iskolák (ahol osztályoznak) pszichoszomatikus tüneteket, akár betegségeket okozhatnak, pl. reggeli fej-, hasfájás, hasmenés, hányinger stb.
• a mai világban, ahol bárkinek lehet diplomája, újra hatalmas kinccsé vált a munkapiacon a kreativitás, az egészséges önbizalom, a tolerancia, de az önállóság és a csapatmunka is egyaránt fontosak.

Ekkoriban fogalmazódott meg bennem, hogy ha lehet, alternatív iskolába és óvodába küldöm gyermekemet, még ha drágább is az államinál, hiszen:

• a gyermeket helyezik előtérbe, nem a tananyagot,
• céljuk az önállóságra és egymás elfogadására való nevelés,
• a tapasztalatokon alapuló tudásra helyezik a hangsúlyt,
• a gyermek fejlettségi szintjének és érdeklődésének megfelelő feladatokat kínálnak,
• nem osztályozzák a tanulókat,
• nem csak a továbbtanulásra készítenek fel, hanem magára az életre.

            Mindez persze magyarul kellene, és mivel napi szinten Győrbe ingázni nem kis időbeli és anyagi plusszterhelés, adva van egy nagy feladat: szülővárosomban, Dunaszerdahelyen megvalósítani egy ilyen intézményt. Vagyunk páran elszánt álmodozók és egyre többen csatlakoznak hozzánk, így bízom benne, hogy meg tudjuk csinálni.

Aki szeretne többet megtudni a reformpedagógiáról, annak melegen ajánlom Vekerdy Tamás Gyerekek, óvodák, iskolák c. könyvét, a www.koloknet.hu-t a módszerek közti gyors eligazodás céljából, komolyabb érdeklődőknek pedig a dunaszerdahelyi Vovoland játszóház facebook-oldalát, ahol ismeretterjesztő előadásokat tartanak a témában.

A cikk írója Gálffy Hodosy Marianna – rezidens orvos rehabilitáció szakon a dunaszerdahelyi kórházban, jelenleg GYES-en lévő kétgyermekes anyuka. Szűkre mért szabadidejében több zenekar énekesnője, a kötődő nevelés és az alternatív oktatás pártolója.