A gyerekek jogainak világnapja
A Gyermekjogok Világnapját 1959 óta tartjuk számon, ugyanis ekkor fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot, melynek elsősorban az volt a célja, hogy a gyermek gyermekkora boldog legyen, illetve, hogy a gyerekeket is megillessék az alapvető emberi jogok.
Ez a Nyilatkozat azonban még nem volt kötelező, ezért 1989. november 20-án az ENSZ elfogadta a Gyermekjogi Egyezményt, amely már nemzetközileg tartalmazta azokat a jogokat, amelyet minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára. Szlovákia 1990-ben, Magyarország 1991-ben ratifikálta az egyezményt.
A gyermekjogokat az úgynevezett “3P” modell alapján csoportosítjuk, az angol Protection, Provision és Participation szavak alapján, melyeknek jelentése: a Védelem, az Ellátás és a Részvétel. A Védelem a gyermekek biztonságának védelmét, a bántalmazás, a kizsákmányolás, és az elhanyagolás elleni védelmet jelenti. Az Ellátás a gyermek alapvető szükségleteihez való jogát biztosítja, vagyis a megfelelő táplálékot, az oktatáshoz való jogot, és mindent, ami a testi és lelki fejlődésükhöz szükséges. A harmadik, a Részvétel biztosítja számukra a gondolat-, a vallás-, és a véleménynyilvánításhoz való szabadságot és jogot. Ezek a jogok minden 18. életévét be nem töltött gyermeket megilletik.
A társadalomnak kötelessége a gyerekekről való gondoskodás, a gyerekek testi-lelki védelme, tanítása és ellátása. Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy megfelelő erőforrásokhoz jusson, mely által a benne rejlő képességet ki tudja bontakoztatni. A gyermekjogi egyezmény továbbá kimondja, hogy a kisebbségben élő gyermeknek joga van a saját kultúrájához, nyelvéhez és vallásának gyakorlásához.
Mit tehetünk gyermekeink védelméért és jólétéért? Elsősorban figyeljünk rájuk, legyünk türelmesek, védjük őket, gondoskodjunk róluk. Segítsük, fejlesszük, tanítsuk őket, és nem utolsó sorban, szeressük őket feltétel nélkül.
Vigyázzunk a gyerekekre!
A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 23-244-00170 projekt keretében.
A kiemelt kép forrása: Freepik