skip to Main Content
Amikor A Gyerek Nem Várja A Sulit!

Amikor a gyerek nem várja a sulit!

1.rész

Közhely tudom, de néha annyira szeretném, ha az iskola olyan intézmény lenne, ahova a gyerekek örömmel mennek!

Talán annál jobban semmi sem fáj egy szülőnek, ha olyan helyre kell naponta elkísérnie a gyermekét, ahol tudja, boldogtalan, elégedetlen, szorong. Ha azt kell válaszolnia arra a kérdésre, hogy miért kell oda menni, ha rossz neki ott, hogy anya, vagy apa is járt és mert muszáj.

Szélsőséges dolog ez, de vajon a ma iskolája nem ilyen hely, ahol szinte többen szenvednek, mint akik jól érzik magukat? S ha ilyen, vajon ezt miért csináljuk így?

Nem szeretnék általánosítani és nyilván nem arról van szó, hogy a gyerekeket mindentől óvó szülőként a természetes megküzdési stratégiák kialakításáról óvnák a csemetéket. Inkább különbséget tennék egy egészséges közeg és a már-már kényszerességbe kergető intézmények közt. Mitől lesz a suli jó, vagy rossz?

Nyilván gyermeke válogatja: van olyan tanuló, akinek az iskolában nagyon jó. De sokkal kevesebb őszinte válaszban hallom azt: de jó, hogy kezdődik a suli. Pedig mindig rákérdezek arra is, mit szeretnek benne, lesz-e ott valaki, akivel jó lesz találkozni. De ritka az, hogy az ilyen emberi kapcsolatok elegek ahhoz, hogy a gyerekek vissza akarjanak térni a mókuskerékhez.

Mi az oka annak, hogy hamar rádöbbennek a tanulók arra, hogy az iskola unalmas, egyszóval „pocsék” hely? Talán a korán kelés, talán az időkorlát, amit a tízórainál be kell osztani. Talán a nyomás, hogy figyelni kell, meg csendben ülni, fegyelmezetten várni…Talán, hogy nem lehet elég jól teljesíteni mindenben, mindenhol. Az is biztosan kiábrándító, ahogy nekünk is az volt, hogy a tanító néni is ember és el tud fogyni a tanítás során, tud ideges, ingerült lenni. Jobbik esetben önuralmának hála, hamar lenyugszik, rosszabb esetben folyamatosan ideges.

Hat az iskola megítélésére az osztály összetétele is: kivel járok suliba. Mert számít, hogy a osztályközösség jól tud együttműködni, abban helyem van és elfogadóak velem a gyerkőcök, vagy nem. Márpedig az osztályfőnöki órák elvonása, az, hogy már ilyen tanítási óra nincs, megnehezíti a közösség építését, azt, hogy a gyerekek társas kapcsolatai fejlődni tudjanak. Mert ott lehetett a diákokkal beszélgetni, csoportépítő foglalkozást tartani, az osztályfőnök egy órába sűrítve tudott máshogy kapcsolódni.

Ha az iskolát várja a diák, az óriási elismerési az adott intézménynek és a szülőnek is. Ugyanis ez közös munkája a felnőtteknek. S nem csupán azoké, a gyereké is, hiszen ő az, aki tudja értelmezni, feldolgozni, befogadni az ott zajló eseményeket, élményeket, érzéseket.

Kívánom, hogy elérkezzen egy olyan világ, amelyben ez a legtöbb gyermeknek megadatik, az élményteli közös idő pedagógussal, diáktárssal és az iskolai sikerek mércéje ne az legyen, hogy hányast kaptál, hanem, hogy ma mi jó történt veled a suliban!

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 24-244-00762 projekt keretében.

Nagy Mészáros Krisztina

Nagy Mészáros Krisztina

Mediátor, képzésben lévő családterapeuta, a Mert nőnek lenni jó PT alapító tagja. Az Új Szóban jelennek meg heti rendszerességgel írásai, a Szent Erzsébet főiskola óraadó tanára, aki Dunaszerdahelyen működő irodájában individuális, páros tanácsadóként dolgozik, és kommunikációs, konfliktusoldási technikákat tanít.

Back To Top