skip to Main Content
info@minoritykids.sk
Az Első Meghatározó órák

Az első meghatározó órák

A bonding, azaz a szülést követő bőrtkontaktus az anya és az újszülött között, akár még a szülést követő hetek, hónapok során is, egy, az evolúció által kifejlesztett program, ami természetes folyamat, tudományos alapokon fekvő szükséglet az anya-baba kettősnek. Sok kérdés lengi körül a korai bőrkontaktus, az aranyóra témáját. Számomra egy nagyon kedves téma, aminek fontosságát igyekszem átadni minden kismamának a tanácsadásaim során.

.
Az ún. aranyóra, aminek teljes időtartama nemcsak egy, hanem két óra, hihetetlenül fontos a kapcsolatépítés szempontjából az anya és gyermeke közt. Ily módon alkalmuk van azonnal elkezdeni az ismerkedést, ami bizonyos későbbi problémák megelőzésében is segít. Azzal, hogy a csupasz, magzatvizes, magzatmázas újszülöttet az anya csupasz mellkasára helyezik, számos fizikai állapotot segít és javít, ezen kívül erősíti a nőt az anyai szerepében. Könnyebben zajlik az egymásra hangolódás, az anya a későbbiekben jobban megérti a baba által adott jeleket, és máshogy viszonyul a babához, ha ő sírással fejezi ki, hogy mit szeretne. Ha az anya császármetszés miatt teljes altatásban van, a bőrkontaktus így is kivitelezhető. Ebben
az esetben az apa kap fontos szerepet.

Miért pont az első óra?

Szülés után a nő szervezetében nagy hormonváltozások mennek végbe. Megnövekszik az oxitocin nevű hormon termelődése, amely, egyebeken kívül az anyát nyugalommal árasztja el, felélénkíti benne az érzékenységet és a szeretet, melyet teljes mértékben a baba felé irányít, és nagyobb megértéssel fordul síró babájához. Az oxitocin a babára is jó hatással van. Megnyugtatja, ellazítja. Az anyai mellkast, az anyai ölt, mint a baba természetes közegét kell elképzelnünk, ahol ő biztonságban van és szeretve érzi magát. Az, hogy az anyával legyen először kontaktusban, minden újszülöttnek a természetes szükséglete. Ha nem így történik, stresszhelyzetet él meg.

Hogy hat a bonding az anyára?

Azok az anyák, akiknek nem volt lehetőségük megélni a szülést követő korai bőrkontaktust, szorongással teli élik meg az első napokat, hiszen nem minden anya tud nyugodtan pihenni, miközben nem tudja, hogy mi történek az újszülött babájával. Mivel bizonyos ideig szeparálva (elkülönítve) voltak egymástól, és késleltetve volt az ismerkedés, az egymásra hangolódás, így kevesebb önbizalmuk van a babájukról való gondoskodás terén. Félnek megfogni őt, vagy más kezeibe adni, szoptatási nehézségeket tapasztalhatnak, nehézkesebben tudják megnyugtatni, elcsendesíteni gyermeküket, és gondjaik támadhatnak a baba szükségleteinek felismerésében. Tanácstalanság, a „kudarcot vallottam” érzése halmozódik fel bennük, mely állapot a szigorú önértékelés és a nem elegendő támogatás következményeként jelenik meg. Viszont ilyenkor sincs minden veszve! Amint alkalom nyílik rá, már a kórházban is, be lehet pótolni az elmaradt bőrkontaktust annyiszor, amennyiszer csak lehetséges. Lényeges a kényelmes, félig ülő pozíció is.

Hogy hat a bondig a babára?

A baba a szülés után megnyugszik az anya mellkasán, teljes biztonságban érzi magát, ellazul. Érzékeli az anya szívverését, ismerkedik vele, keresi az arcát. Kis idő elteltével ösztönösen viselkedik, mozdulataival, melyek minden újszülöttnél kódolva vannak, ösztönösen keresni kezdi az anyamellet, a mellbimbót, amely a magzatvíz illatához hasonló illatú anyagot bocsájt ki. Ezért is nem érdemes megtörölni az újszülöttet szülés után. Az első, spontán mellre helyezés, azaz, amikor a baba saját maga találja meg a mellbimbót és csatlakozik rá, erősíti és segíti a baba szopó reflexét és az anyánál stimulálja a laktációt, azaz a tejtermelődést.

Kedves Olvasó! Ha nem is vagy kismama, de jövendőbeli nagymama, nagynéni, keresztszülő, vagy más közeli hozzátartozó, és a cikk elolvasása segített máshogy látni a dolgokat, hogy miért is van nagy szerepe az aranyórának, és szeretnéd, ha unokád, unokahúgod/unokaöcséd, illetve keresztgyermeked és az édesanyja részesüljenek ebben a jóban, beszéljetek erről, és keressétek a lehetőségeket megvalósítására.

Veress Anita

Veress Anita

Webszerkeszésti munkatárs a projektben, illetve a projekt Facebook oldalának social managere. Szakmai végzettségét tekintve diplomás szülésznő. Egyetemi tanulmányait a pozsonyi Szlovák Egészségügyi Egyetem szülészeti és nőgyógyászati karán végezte, mint szülésznő, baccalaureatusi címet szerezve. Dolgozott a dunaszerdahelyi és galántai kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán szülésznőként. Dolgozott a pozsonyi ProCare rendelőintézet szülészeti és nőgyógyászati rendelőjében is. 2015 októbertől magánvállalkozóként vezeti a Gravid info névre hallgató terhességi és szoptatási tanácsadást, mellette bedolgozik férje projektjeibe is. Számára a gyermek legjobb érdeke már a szülőszobán kezdődik. Fontosnak tartja az egészséges életmódot várandóság idején is.

Back To Top