skip to Main Content
info@minoritykids.sk
BMM Dunaszerdahelyen

BMM Dunaszerdahelyen


Nemrég volt egy rendkívül mozgalmas hétvégém, ugyanis péntek délutántól vasárnap délutánig egy intenzív képzésen vettem részt, mely tovább tágította a látókörömet az oktatás terén, és rengeteg hasznos tippel látott el a két kis gyerkőcömmel megélt, néha átszenvedett hétköznapokra.

Hogy mi is az a BMM? Egy olyan alternatív pedagógiai módszer, mely tiszteletben tartja a Maria Montessori által lefektetett alapokat, ugyanakkor továbbgondolja azokat, és a 21. század gyermekeire alkalmazza őket. Béres Mária debreceni gyógypedagógushoz fűződik – innen a rövidítés is – BMM, azaz Béres Mária Montessori nyomán kifejlesztett módszere. Béres Mária – Marcsi – középsúlyos értelmi fogyatékosokat tanít a helyi speciális iskolában, méghozzá úgy, hogy azt ő is, és a gyermekek is élvezik. Volt olyan diákja, aki 8 év alatt csak háromig tanult meg számolni, a BMM-eszközöknek köszönhetően viszont képes volt a húszas számrendszerben önállóan dolgozni, ezáltal sikerélményt szerezni magának. Diákjait nem oktatta az írott betűre, mégis megtanultak írni, gyakorlatilag maguktól, sőt, gyöngybetűkkel! Számtalan fényképen és videókon láthattuk az osztályát, szívhattuk magunkba annak auráját, a gyerekektől feléje és a visszaáradó szeretetet. A tanteremben – melyet inkább tanulószoba névvel illetnék – nyugalom, rend és odafigyelés uralkodott, minden gyermek tette a dolgát, különböző eszközökkel foglalatoskodtak. Valaki a matekkal bíbelődött, egy másik tízóraizott, ketten kockákból és hasábokból építettek, a többiek esetleg képpel ellátott, írott feladatokat oldottak meg. Ha érdekes feladat adódott, egy asztal köré csoportosulva, egymást figyelve és segítve oldották meg azt. A gyerekek maguk mosogattak és takarítottak is, mint ahogy ez a Montessori-intézményekben lenni szokott.

A BMM-módszer a klasszikus Montessori-eszközök mellett speciális, Marcsi által kitalált és a legtöbb esetben saját kézzel gyártott eszközöket használ, melyek lehetővé teszik, hogy a gyermek maga tegyen szert a különböző ismeretekre, egyedül fedezzen fel logikai összefüggéseket, és közben még az alkotókészségét is kibontakoztathassa.

Hatalmas lelki erő és elhivatottság kell ahhoz, hogy az ember szembe ússzon az árral, el merjen indulni egy új, kockázatokat rejtő úton, vállalva a kollégák kritikáját, esetleges szakmai féltékenységét. Meggyőződésem azonban, hogy ez viszi előre a világot. Ha időnként valaki megpróbálja más módon csinálni a dolgokat. Máshogyan tanítani, gyógyítani, gondolkodni…

Feltettem magamnak a kérdést, hogy ha ennyire hatásos a fogyatékosoknál, vajon mit lehetne ilyen módszerrel kihozni az egészséges gyerekekből? Meglátjuk. A kipróbálása folyamatban van Magyarországon több intézményben – óvodában, általános iskolában egyaránt – így nemsokára konkrét eredmények várhatóak. Egyben biztos vagyok: BMM-mel, vagy más alternatív módszerrel, de a gyermekeimnek MÁST AKAROK!

A cikk írója Gálffy Hodosy Marianna, a tanfolyam résztvevője, blogunk alternatív oktatósról író anyukája.Hajrá!

Back To Top