Egy tréner, aki löketet ad-coach beszámolója
Egy élménybeszámolót hozok nektek. Bár szlovák nyelvű tréningen vettem részt, de szeretném a magyar olvasóknak is bemutatni Andy Winson trénert, mentort és motivátort. Szlovákiában az egyetlen, aki az NLP (neurolingvisztikai programozás) New Code-ot oktatja. Andy Winson nem hiába vallja trénernek magát, hiszen az ő előadásai nemcsak arról szólnak, hogy a hallgató ül és hallgatja őt, hanem egy nagyon intenzív tréningen vehet részt. A tréning Az életem legjobb éve címet viseli.
Amint megérkezek a tréningre, máris érzem a jó hangulatot. Nagyon sok ismerőst látok, mégis inkább az óvatos újoncok közé ülök – imádom figyelni, ahogy átalakul a hangulatuk. Eleinte kuncogást hallok, vagy egy hozzászólást, hogy mi ez – az idősebbek még védekeznek az új ellen, főleg, mikor a pódiumon egy 60 éves programot vágnak ép taccsra. Szokás szerint az ebéd után már magával ragadja őket nemcsak az előadó, hanem a hangulat és maga a tartalom. A tömegben egyre hangosabban kiáltják az Én is!-t, felszabadultan nevetnek, és egyre komolyabban veszik a feladatokat. Hirtelen az idősek ámulattal figyelnek arra a fiatalemberre, aki éppen most mutatja nekik, hogy szebben, jobban, boldogabban is lehet élni. A fiatalok hirtelen komolyabbá válnak, és már nem hallatszik kuncogás, ámulat van.
Jómagam öt éve figyelem Andyt, és tucatnyi tréningjén voltam már. Az anyasági szabadságom alatt kezdtem az előadásaira járni, mikor jött a „megőrülök otthon az anyaságin” érzés, és azt mondhatom, hogy nagyon sok pozitív élményt hozott az életembe. Nemcsak mint anyának, aki ki akar zökkenni a mindennapok körforgásából, hanem mint embernek, feleségnek, kollégának, couchnak, terapeutának. Az előadásain nincs habbal bevont szöveg, nála megtörténik, hogy igazán szembenézünk önmagunkkal – persze csak az, aki hajlandó ezt őszintén megtenni, és felvállalni a változás nehéz útját.
Van, amikor a szavai pofonként hatnak, és nem mindig könnyű elfogadni a tényt, hogy bizony éppen rólam is beszél (lusta vagy stb.). Viszont minden tréningje laza, kellemes és nagyon jó hangulatban zajlik. Sosem éreztem kellemetlen nyomást vagy erőltetést a részéről. A szerencsések közé tartozom, mivel többször beszélhettem vele személyesen, vagy levelezhettem vele pár sort.
Ami miatt felnézek rá, az többek között az, hogy állandóan fejleszti magát. Úgy, ahogy én őt mentoromnak tartom, és fejlesztem magam az előadásain, ő sem ül otthon a tudásával, hanem évente több tréningre é szemináriumra megy a nagyvilágban. A legjobbaktól tanul, hogy minél többet és jobbat nyújthasson. A legutóbbi előadása egy újabb élményt jelentett számomra. Bár nem az első tréningem vele, mégis sok aha-élménnyel tértem haza.
Az egyik első cikkemet juttatta eszembe, ahol arról írok, hogy aki nem tervez, az lassan „meghal” – mivel az előadásban a fő téma az újévi fogadalmak betartása volt. A másik aha-élmény akkor jött, mikor az egyik gyakorlatnál rájöttem, hogy nincs bennem harag, sőt, nagyon nagy béke van bennem. A szokásos „kihányom magamból a mérget a papírra” érzés helyett most csak csendben ültem, és a papíromra három szívecskét rajzoltam. Ezek után a megbocsátás volt a téma. Rájöttem, hogy nem is haragszom már senkire. Számomra az igazi aha-élmény – és nem csak az, hanem annál nagyobb valami: erő, energia, üzenet – volt, amikor Andy a szokásához híven élőben levezetett egy NLP terápiát. Élveztem, és jött a nagy felébredés bennem: „Eli, miért nem csinálod? Miért hagytad abba az élő couching-olást, mikor némán belemerülve, könnyes szemekkel élvezed, és érzed, tudod, hogy szereted csinálni?”