skip to Main Content
info@minoritykids.sk
Mit Gondolnak A Kisebbségben élő Gyerekek A Toleranciáról?

Mit gondolnak a kisebbségben élő gyerekek a toleranciáról?

November 16. a tolerancia világnapja. Az ENSZ kulturális világszervezete, az UNESCO kezdeményezésére 1995 a tolerancia éve volt, ebből nőtte ki magát, mint évenkénti alkalom arra, hogy a tolerancia-hiány kapcsán annak fokozott szükségszerűségére hívják fel a figyelmet. A FutuReg PT által szervezett idén zajló „Multikultúra és gyermekek” elnevezésű projekt célja a többkultúrájúság területén rendezett szakmai szemináriumok és műhelymunkák voltak, ezeket iskolásoknak mutatták be a Romano kher polgári társulással együtt.

A találkozók javarészt a Csallóközbenzajlottak, roma, szlovák és magyar nemzetiségű gyermekek bevonásával. A pozsonypüspöki, a dunaszerdahelyi és a tallósi iskolákban a  multikulturalizmus iránti érdeklődés bemutatása volt a cél, a kölcsönös tolerancia, a békés együttélés és a gyermekek és felnőttek közötti megkülönböztetés vagy rasszizmus felszámolásának szükségessége.

A felmérés – kérdőíves kutatás – 2020. júniusától szeptemberig öt iskolában készült száz diák bevonásával. Az iskolák közül háromban a „Multikultúra és a gyerekek” projekt keretében valósult meg a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával.

A megkérdezettek nemét tekintve több fiú volt, mint lány. Ez a tény annak tulajdonítható, hogy két iskola oktatási terve inkább a technológia területét érinti (a kassai ipari szakközépiskola és a dunaszerdahelyi Adventim magániskola).

A felmérésből látható, hogy a tanárok az etika, a történelem és a polgári nevelés órán nagy arányban foglalkoznak a toleranciával és ehhez kapcsolódó témákkal. A diákokat megkérdezték a tolerancia szó jelentéséről, amelyre a legtöbb válasz az alkalmazkodásra, az elfogadásra, a tiszteletre és a szeretetre érkezett. A gyermekek 4% -a azt gondolja, hogy a tolerancia valójában megegyezik a demokráciával. A válaszadók 48% -a gondolja, hogy ez a szó elfogadást jelent, mások szerint tiszteletet és szeretetet, megbocsátást vagy együttműködést.

Megkérdezték azt is, hogy a gyerekek érzékeltek-e már diszkriminációt, mikor, hogyan és miért? A diszkrimináció, mint kifejezés, sokak számára idegenül hatott. A leggyakoribb formája, amit a diákok megjelelöltek a nemzetiség és a nyelv, amelyet a megjelenés, a vélemény követ, és csak 17% nem találkozott a diszkriminációval.

A FutuReg PT továbbra is úgy látja, hogy a zaklatás az iskolában is megjelent jó, vagy rossz osztályzatok miatt. Sajnos az adatok szerint az erőszak és az erőszakos magatartás, mint az agresszió megnyilvánulása, meglehetősen gyakran fordult elő a projekt diákjai körében.

A családon belüli erőszak százalékos aránya viszonylag dominánsnak mutatkozott. A minta közül az erőszakos esetek 19% -a otthon fordult elő, a gyermekek 3% -a nem tudta, mi az erőszak, 14% pedig azt állította, hogy még nem találkozott vele. A saját vélemény és megjelenés is meghatározó tényező a hátrányos megkülönböztetésben. A FutuReg PT továbbra is úgy látja, hogy nagy mértékben létezik zaklatás az iskolában is. A diákok 39%-a, vagyis több mint egyharmada viszont szívesen visszaüt, ha épp arra kerül a sor.

A gyermekek 11% -a problémáját egy másik felnőttel oldja, 11% pedig nem akar válaszolni a kérdésre. A gyermekek 27% -a tanárokhoz fordul bizalommal, 36% a szülőkhöz, 9% csak önmagában bízik, a diákok 6%-a pedig ilyen esetekben a barátokhoz fordul.

A projekt célja az volt, hogy hozzájáruljon a multikulturalizmus és a tolerancia értelmének és tartalmának a tisztázásához a kiválasztott iskolákban. Bár ezeket a témákat egyes tananyagok tartalmazzák, és az etikai és  más tanítási órákon tárgyalják a diákok, nem tudnak róluk eléget. Ha nem ismerik jól a jogaikat, nem tudnak megfelelően védekezni az erőszak és a diszkrimináció ellen.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Bott Lívia

Bott Lívia

A Minority Kids projekt menedzsere és megálmodója. Közgazdász, régiófejlesztést és európai tanulmányokat tanult a pozsonyi Comenius Egyetem Management Karán. A Gyermekek órájában (Hodina deťom) és a Gyermekekért koalíció szervezetekben került közel a gyermekeket érintő össztársadalmi kérdésekhez, mint project manager. Két gyermek boldog édesanyja, mindemellett a FutuReg Polgári Társulás elnöke és európai projekt tanácsadó. Hobbija az olvasás és szervezés. Ha tud, segít a jó ügy érdekében, mert szereti, ha a fejlődés irányába változnak körülötte a dolgok.

Back To Top