„Nem szabad elfelejteni, hogy milyen nagy megtiszteltetés és egyben felelősség a gyerekek szeretetét és bizalmát kiérdemelni.” – Bemutatjuk Vancsura Kittit!

Vancsura Kitti (27) Budapesten született, jelenleg Dunaszerdahelyen él. Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar Csecsemő- és kisgyermeknevelő szakán végzett, majd az Újpesti Rózsaliget Bölcsődében dolgozott. Budapesten két kézzel kapkodnak a szakmában jártas emberek után, Kittit mégis hozzánk vezette az útja. Több, mint egy éve erősíti a Minority Kids csapatát és segíti a kisgyermekes anyukákat tanácsaival. 

– Miért pont ezt a szakmát választottad?
– Nagyon sokáig nem tudtam, mi az, amit szeretnék. A pályaválasztás előtt rengeteg tesztet kitöltöttem és állandóan a pedagógiai- illetve a szociális irány jött ki. Amikor először megláttam a csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakot, rögtön megtetszett. Ez egy viszonylag friss szak, 2010-ben indult, amivel tulajdonképpen összekapcsolták a pedagógusképzést a szociális rendszerrel. Ezzel a diplomával bölcsődébe, különböző gyermekintézetekben, családi napköziben, anyaotthonban lehet elhelyezkedni.

– Milyen tapasztalatokat szereztél az újpesti bölcsődében?
– Rögtön mélyvízbe kerültem, ugyanis az egyetemi gyakorlat alatt szinte csak megfigyelési naplókat írtunk, ami bár elsőre unalmasnak tűnik, mégis nagyon fontos. Akkor és ott kevés lehetőségünk volt arra, hogy megismerjük a gyerekeket és foglalkozzunk velük, holott komplex képzést kaptunk. A három év alatti gyerekek testi és pszichés szükségleteinek kielégítésére, nevelésére és fejlődésének segítségére szakosodtunk.

– Ebbe a sajátos nevelési igényű gyerekek is beletartoznak?
– Mi az egészséges gyerekek fejlődését, nevelését tanultuk meg, ha eltérést láttunk – például erre is nagyon jók a megfigyelési naplók –, ha nem úgy fejlődött a kicsi, ahogy egy egészséges gyereknek szükséges, akkor azt jeleztük a vezetőnek és a szülőnek. Ezután lehet tovább menni a pedagógiai szakszolgálathoz, ahol tovább vizsgálják őket. 

– Megtaláltad magad a szakmában?
– Teljes mértékben. A gyerekek tudják a legnagyobb szeretetet és boldogságot adni. Éppen ezért, nem szabad elfelejteni, hogy milyen nagy megtiszteltetés és egyben felelősség ezt a szeretetet és bizalmat kiérdemelni. Amikor már kora reggel a neveden szólítva rohannak oda hozzád és ölelgetnek, az csodálatos érzés. Van, hogy mi vagyunk ott az első lépéseknél és szavaknál is. Ha te figyelsz a gyerekekre, kedvességgel fordulsz feléjük, és segíted őket a fejlődésükben, ők viszonozzák azt. Természetesen nagyon fontos, hogy minden gyerekhez egyénileg forduljunk. A saját tempójukban haladjunk és aszerint fejlesszük őket. Nagyon jó dolognak tartottam, hogy Budapesten, mielőtt a gyerek bölcsibe jött volna, családlátogatásra mentünk. A gyerek a saját közegében találkozott velünk először, nekünk pedig volt alkalmunk megismerni a szülőket és a környezetet, ahol nevelik a gyereket.

– Miért hagytad ott két év után a bölcsődét?
– Legszívesebben az első hét után ott hagytam volna, de belerázódtam. (nevet) Viccet félretéve, a páromat pont ekkor ismertem meg, két évig távkapcsolatban éltünk. Budapesten szerettünk volna letelepedni, de közbeszólt Patrik betegsége. Mivel Pozsonyban kezelik a Nemzeti Onkológiai Intézetben, ezért úgy döntöttünk, hogy a fővároshoz közel választunk lakhelyet. Nekem most az az első, hogy Patrik jól legyen, utána természetesen szeretnék visszatérni a szakmához.

– Mint csecsemő- és kisgyermeknevelő, milyennek látod a szlovákiai magyar gyerekek, anyukák és családok helyzetét?
– Elsősorban amit látok, az egy hiányosságban mutatkozik meg: nincs védőnői rendszer. Illetve, kevés a bölcsőde, ezáltal kevés segítséget kapnak a kisgyerekes anyukák. Három évig otthon vannak és nem igazán tudják, mit és hogyan kell csinálni. Ráadásul itt az anyukáknak sokszor a nyelvi hátránnyal is meg kell küzdeniük, ha szakembert keresnek. Kérdés, hogy találnak-e, illetve bejutnak-e hozzá, mert kevés van belőlük. Mondjuk, ha egy gyerekpszichológusról beszélünk. 

– Ezért is jelentenek kapaszkodót az anyukákat segítő Facebook-csoportok.
– Igen, nagyon jó, hogy léteznek ezek a csoportok, hiszen próbálnak egymáson segíteni az anyukák, ruhát adományoznak, orvost ajánlanak egymásnak, ám a gyereknevelési kérdésekben nem feltétlenül pozitív, hogy ott cserélnek véleményt, mert az, ami az egyik gyereknél beválik, az a másiknál nem feltétlenül fog. Sok olyan tanács van, ami félrevezeti őket, hogy egy példát említsek, a bébikomp használata nagyon káros. Lehet, hogy a gyerek megnyugszik tőle, de rossz izmokat erősít, sem a gerincnek, sem a lábnak nem jó, még pszichológiailag sem előnyös. Természetesen a szülőnek joga van úgy nevelni a gyereket, ahogy ő akarja, ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Éppen ezért tanácsot csak óvatosan adhatunk, azt is úgy kell megtenni, hogy az anyukák még véletlenül se vegyék kioktatásnak azt.

– A Minority Kids oldalán van egy ún. Tanácsadó rovat, ami annyi jelent, hogy név nélkül kérdezhetnek a szülők. Te miben tudsz nekik segíteni?
– A három év alatti gyerekekkel kapcsolatban, gyermeknevelési kérdésekben bátran fordulhatnak hozzám. Szívesen segítek és adok tanácsot.

– Mi a hobbid?
– Nagy hobbim a társasjátékozás és a számítógépes játékok. Illetve nemrég horgolni kezdtem. Ezen kívül a témában való elmélyülés, ami a csecsemő- és kisgyermeknevelést érinti, bár ezt inkább a hivatásomnak tartom. (mosolyog)

A cikk megjelenése a Kisebbségi Kulturális alap Támogatásával valósult meg a 23-244-00170 projekt keretében.