Orsi már „gyermeket cserélt”. Merünk mi is?

Csodálatra méltó, háromgyermekes édesanya, coach, tréner, blogger, végzettségét nézve közgazdász. Végh Orsival beszélgettünk a Vasárnap MamaKlub rovatába készült, többnyelvű gyerekekről szóló cikk kapcsán bővebben is a Csereprogramukról. Beszélgetésünk során Orsi elmondta, hogy is kezdődött ez az egész, és mi a cél, hiszen ez a projekt a kisebbségben élő gyerekek nyelvtanulásával és sikeres jövőjével foglalkozik. Elősegíti, hogy az iskolás korú gyermekek a toleranciát is megértsék ezen keresztül.

Orsi, gratulálunk a Csereprogram projekthez! Kezdjük a legelején. Hogy jött a Csereprogram ötlete és mi a projekt vezérgondolata?

Az volt az alap inspirációm, hogy a nagyapám sokat mesélt arról, hogy gyermekkorában volt csereprogramon egy egész évre. Mindez a huszadik század első felében történt. A magyar anyanyelvű nagypapám Pozsonypüspökin élt és a családja elküldte egy dévényújfalusi szlovák családhoz, ahova iskolába is járt. Azt mesélte, hogy a Morva folyóban tanult meg úszni. Az emlékezetes úszásokon kívül elsajátította a szlovák nyelvet is. Ez egy olyan  bevált stratégia volt a többnyelvű Pozsonyban, amely segítette a sikeres többnyelvűséget. Anyukámat később Verbóra, Pőstyén mellé küldték egy szlovák családhoz vakációzni. Jó emlékei voltak onnan és az ott tanult nyelvtudást használta egész életében

Hova vezethető vissza a Csereprogram belső és személyes tapasztalata, illetve tartalmi motivációja?

Amikor harmadikos, illetve hetedikes volt a két fiam, felismertük, hogy szlovák nyelvtudásuknak passzívról aktívra kell változnia. Akkor, két éve nyáron, elvittük őket nyaralni a kassai ismerősökhöz, és ez a kéthetes „invesztíció” megtérült és Ádám fiam azóta folyékonyan beszél és mindent el tud mondtani, amit szeretne. A legkisebb fiam is a két hét után már könnyedén tudott mondatokat alkotni. Inspirált az is, hogy a gimnazista nagyfiam családlátogatásos módszerrel tanult meg spanyolul, illetve így fejlesztette a némettudását egy iskolai projekt keretén belül.

A tapasztalatokon felbuzdulva, sok embernek meséltem arról, hogy tudom is, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy a gyors és fájdalommentes nyelvtanulás sikerüljön. Mivel kéne kiegészíteni az iskolai intenzív szlovákoktatást,  hogyan lehetne elérni azt, hogy ne legyen kirekesztettség érzésünk, és hogy a szlovákiai magyarokról kialakult kép korrigálva legyen a szlovákok szemében. A pozitív reakciókat látva vágtunk bele a projekt próbaverziójába.

Az öt nyelven beszélő sógornőmmel, Andics Anikóval tavaly ősszel belevágtunk az ötletelésbe, majd januárban ezt követte egy találkozó a szimpatizánsainkkal és egy egész csapat segítette munkánkat, akinek szintén szívügye a téma. Velük együtt építjük a projektet és folyamatosan keressük az aktivistákat.

Hogy működik az általatok felvázolt csereprogram, mi ennek a modellnek a lényege?

A szlovák – magyar csereprogramunk első „próba csapata“ már sikeresen befejezte a programot. Május huszadika volt az indulás napja és két hétig tartott. Öt magyar diák ment öt új szlovák barátjának családjához és látogatta azok alapiskoláját. Mindig egy bátor magyar gyerek vándorolt a szlovák környezetbe, nem pedig csoportok csoportokhoz mentek tömegesen a cserére. A gyerekeket kor, nem és hobbi szerint párosítottuk és nagyon haladó módszertanú iskolák fogadták őket. Nyár folyamán pedig a folyamat majd megfordul és pozsonyi szlovák gyerekek mennek Pozsonypüspökire, Nyárasdra, Dénesdre.

Milyennek látod az anyák és gyermekek helyzetét Szlovákiában, mint anya, mint coach, és most már, mint a Csereprogram szervezője?

A blogomon írtam erről nyilvánosan sok emberhez szólva, mivel úgy láttam, hogy a magyar anyukák körében ez napi téma a gyermekorvosnál, a játszótéren. Azoknál, akik többnyelvű környezetben nőnek fel, ez szintén gyakori téma, és mindenki keresi a megoldást. Mindig van olyan pillanat, amikor az egyik nyelv megerősödik, a másik pedig háttérbe kerül. Ilyenkor természetes, hogy a szülő megijed. A szülők szorongása és a környezet nyomása és elvárása a „tökéletes“ szlovák tudásról feleslegesen gátolja a természetes folyamatot.

Milyen tapasztalatod van magyar, vagy más kisebbségben élő anyukákkal, gyerekekkel? Hogy élnek, mi foglalkoztatja őket?

 A szervezés közben figyelem, hogy társadalmi szinten a többség részéről hova fejlődik a dolog. Úgy látom, hogy biztató az irány. Kisebbségi magyarként kaptunk egy erős identitást, és stratégiákat a helyzet kezelésére. Mindezek ellenére nem egy könnyű helyzet, hogy egy nem populáris identitás az, amit felvállalsz. A magyar közösségben látok egy kollektív traumát.  Egy pszichológiai kifejezéssel élve megbántott állapotban, egy úgynevezett síró gyerek, illetve dacos gyerek énállapotban látom a magyarság létét, és ez nem egészséges.

Pozitív impulzusokat kaptál a közösségtől? 

A szlovákok és az én közvetlen baráti és családi környezetem is mind nagyon támogatók voltak, azt vettem észre, hogy nagyon nyíltan lehet a témáról beszélni, ami régebben tabu volt. Még számomra is kérdés volt, hogy lehet-e erről beszélni. Merem állítani, hogy a bátorságot kell előtérbe helyezni, és kell tudni vele élni, hogy felvállalod ezt a témát, és mersz róla nyitottan beszélni és akár segítséget is kérni.

Mi motiválja a Csereprogramot? Mi hajt előre az szervezésnél?

Tréneri munkám során a vezetőképző és kommunikációs tréningeken rengeteg energiát szentelünk annak, hogy az emberek meghallgassák egymást és semmiképpen ne bélyegezzék meg egymást és ne ítélkezzenek egymás felett. Marshal Rosenberg erőszakmentes kommunikációja az egyik alapkoncepció, amivel dolgozunk. A fejlett társadalmakban erre nagyon odafigyelnek a céges világban és társadalmi szinten is. Én úgy látom, hogy a biznisz világ figyel erre, viszont még rengeteg témában van passzív-agresszív dinamika, többek közt a szlovák-magyar viszonylatban. Küldetésemnek tartom, hogy minél több ember viszonyuljon egymáshoz nyitottan és ítélkezés nélkül.

Hogy néz ki egy átlagos napod, mint csodanő? Wowwomen a rovat címe, ugye? Hogy lehet a három gyerkőcöt és többi aktivitásodat egybe kovácsolni? A feleség, az anya és a dolgozó nő, ez a három az egyben, vagyis WOW szó nálunk.

A nagy tizennyolc, a legkisebb fiam tizenegy éves, tehát önállóak, így napi szinten ez már könnyebb. Vezetőképző és kommunikációs tréner vagyok, ez egész napos munkát jelent a tréningek idején, teljesen ott kell lennem, a többi napon nem vagyok kötött. Azzal, hogy a gyerekek már nagyobbak, picit lett tere annak, hogy tudok nonprofit civil aktivitással foglalkozni.

Úgy gondolod, hogy a nők, az anyák képesek megváltoztatni a világot maguk körül?

Negyven év kellett ahhoz, hogy fel merjem vállalni a kisebbségi létből származó sebeket. Janette Motlová: Cigánka című könyvét olvastam, ami alaposan felbátorított. Amikor ő le merte írni, hogy mik a tapasztalatai, azt mondtam magamban, hogy emelem kalapom, és megírom én is a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Régebben úgy éreztem, hogy nekünk magyaroknak kell ezt kezelni. Ma már tudom, hogy mi magunk ezt nem tudjuk megoldani, és kulcsfontosságú, hogy a többség, hogy áll hozzá.

Azok számára, akik még nem olvasták a blogodat: mi az, ami mostanában a leginkább foglalkoztat? Figyelmükbe ajánlom az írásaid a SME blogon szlovák-magyar identitás és stigma témában. Ez hogy jött? Mik az igazán szívmelengető témáid a blogod írásánál? Mit tervezel a jövőben?

A blogon nagyon őszintén és a szlovákoknak akartam megírni, hogy milyen érzés magyarnak lenni, mik azok a témák, amik érzékenyek számunkra, mik azok a reakciók, melyek számunkra fájók. Szerettem volna eloszlatni az előítéleteket. Nagyon örültem, hogy támogatott Marosz Diána, aki szintén szlovák fórumokon bloggol hasonló témákról. Mivel ő Magyarországról költözött Zsolnára és felnőttként tanult meg szlovákul, nagyon külonleges meglátásai vannak a szlovák-magyar viszonyról.  A témáim voltak eddig elsősorban, hogy milyen Magyarnak lenni, Maďarka volt a blog címe, tervezem ezt a vonalat tovább vinni. Írásaim olvashatók a https://veghova.blog.sme.sk/ linken.

Mit szeretnél portálunk olvasóinak gondolataidon keresztül nyújtani? Mivel online tanácsadói oldal vagyunk, szívesen fogadunk tanácsot bármilyen témával kapcsolatban, amivel foglalkozol. Mit üzensz olvasóinknak?

Ne féljenek attól, ha van olyan időszak, amikor a gyerek az egyik nyelvet jobban tudja, a másik nyelv pedig a háttérbe kerül. Minduntalan keressék a lehetőségeket a gyakorlásra, hogy a gyerekek folyamatosan és gyorsan, bátran és magabiztosan tudják fejleszteni a nyelvtudásukat, és ne hagyják magukat elbizonytalanítani. Confident Generation – Magabiztos generáció. Remélem, a következő generáció elengedi a görcsöket és laza, magabiztos lesz és ezt az attitűdöt bármely szférában és bárhol kamatoztatni tudja. Erről szól a filozófiánk.

Egyszavasok

• Jobb vagy balkezes? Jobb
• Matematika vagy nyelvek? Nyelvek
• Foci vagy hoki? Tenisz
• Kutya, vagy macska? Virág
• Könyv vagy tévé? sorozat
  Tervek vagy véletlen? is-is
• Férfiakkal vagy nőkkel dolgozik együtt gyakrabban? Is-is, most éppen több a férfikollégám.
• Sütés / főzés / más? Szívesen adom át a konyhát a fiúknak, és szívesen asszisztálok, ha ők főznek.
• Romantika, vagy kaland? romantika
• Utazás, vagy passzív kikapcsolódás? – természetben laza, de aktív program.